A Mi Hazánk elnöke az ATV Start legújabb rovatában, a Szigorlatban leszögezte, pártja elítéli a háborút és az agressziót, azonban a helyzet szerinte bonyolultabb annál, mint hogy mindenért Oroszországot lehessen felelőssé tenni. Toroczkai László beszélt arról is, hogy mi a Mi Hazánk Mozgalom álláspontja Magyarország uniós tagságáról.
A pártelnök úgy látja, minden háborúban két fél van, az agresszió pedig valójában már 2014-ben elkezdődött azzal, hogy „egy demokratikusan megválasztott elnököt megdöntöttek egy katonai puccsal, melyben külföldi erők is részt vettek”.
Mint mondta: „külföldi veteránokból álló osztagok gyilkoltak ukrán rendőröket, de beszélhetnénk arról is, mikor Odesszában ötven oroszpárti tüntetőt meglincseltek”. Toroczkai úgy véli, ezek a történések akár el is vezethetnek egy háborúig, azt azonban gyorsan hozzátette: pártja ellenez mindenféle agressziót.
Kérdésre elmondta, az orosz felet ugyanúgy elítéli, hiszen az Ukrajna megtámadásával felrúgta a budapesti egyezményt. A pártelnök szerint azonban Ukrajna is felrúgta a memorandumot.
Toroczkai László kiemelte, a Mi Hazánk Mozgalom maximálisan támogatja az orosz-ukrán háborúban esetlegesen elkövetett háborús bűnök azonnali kivizsgálását, azonban úgy véli, itt is mindkét fél részéről szükséges feltárni a visszaéléseket.
Hozzátette: az ukrán kormány ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják az olyan ügyeket, mint például azt a videófelvételt, melynek tanúsága szerint magukat megadó, megkötözött orosz katonákat sorban végeznek ki.
A magyar emberekre kell bízni, hogy akarnak-e maradni az unióban
A pártelnök beszélt arról is, mi a Mi Hazánk Mozgalom álláspontja Magyarország uniós tagságáról. A párt szerint ugyanis a döntést a magyar emberek kezébe kell adni újra. Toroczkai László úgy fogalmazott: 2030-ig népszavazást kell tartani a kérdésben, hiszen mikor 2004-ben megkérdezték a választókat, még nem voltak kellő és megfelelő információk birtokában a döntéshez.
„Olyan egybites propagandával vezették az embereket akkor félre, mint hogy Bécsben majd cukrászdát nyithatnak. Azóta természetesen már jobban átlátja mindenki azt, hogy ezek a mennyire voltak igazak, éppen ezért szükséges egy újabb népszavazás a kérdésben” – magyarázta.
Toroczkai a beszélgetés során a későbbiekben azt is elárulta, hogy az elmúlt években inaktív jobbikos tagokat hajlandóak átvenni saját soraikba, ha megszűrik őket. Elmondása szerint folyamatosan voltak ilyen jellegű próbálkozások: komplett tagszervezetek is jelentkeztek, hogy átmennének a Jobbikból a Mi Hazánkba – állítja.