Azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy VII. kerületi, Nefelejcs utcai pizzéria működését, miután az Atamel bt. által üzemeltetett egység ellenőrzésénél súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak, szennyezett berendezéseket és nagy mennyiségű élő csótányt a főzőtérben - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
Zoom
A hivatal szakemberei a vendéglátó-ipari egység helyszíni ellenőrzésénél megállapították, hogy az étterem üzemi helyiségei túlzsúfoltak, a padozat, az oldalfalak, berendezések, polcok szennyezettek voltak. Több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak, ezzel szennyeződés veszélyének tették ki az élelmiszereket.
Zoom
A húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelőberendezései koszosak voltak, a főzőtérben a sütő lábazata körül és a sütő alatt nagy mennyiségű szennyeződés gyülemlett fel, a tűzhely rácsrostjaira vastagon ráégett a szennyeződés.
A nyitott bejárati ajtó közvetlen közelében található szennyezett dagasztógép félig megtelt vízzel, benne a következő dagasztáshoz előkészített kovásszal.
A közlemény szerint további problémát jelentett a hűtőterek rendezetlensége, de az eltérő higiéniai megítélésű élelmiszerek szakosított tárolása sem volt megoldott.
Ráadásul az étterem több helyiségében, így az árukiadóban a hűtőszekrény ajtaján, a főzőtérben és a mosogató melletti tárolóban elhelyezett edényeken, eszközökön nagy mennyiségű, élő csótányt találtak a Nébih munkatársai.
Súlyos hiányosságként értékelték a szakemberek, hogy a főzőtérben található egyetlen kézmosó eldugult, kézmosószer, papír kéztörlő, hulladéktároló sem állt rendelkezésre. Az egész egységben kizárólag a vendégmosdókban lehetett higiénikus módon kezet mosni. A dolgozók munkaruházata is erősen elhasznált, szennyezett volt.
A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt egyrészt felfüggesztette az egység működését, másrészt 9 tétel, összesen 82,18 kilogramm nem nyomon követhető vagy lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból, illetve felhasználásukat, forgalomba hozatalukat megtiltotta.
Ugyanakkor jelezték, az étterem az élelmiszerhigiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét.
Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van - olvasható a Nébih közleményében.
Név/Vállalkozás: Atamel Bt.
Név/vállalkozás címe: székhely/ellenőrzés helye: 1078 Budapest, Nefelejcs u. 27.
A jogsértés időpontjában bejegyzett vezető tisztségviselő neve: Kőszegváry Ferenc Géza
Termék: vendéglátóipari alapanyagok, félkész és késztermékek
Termék pontos azonosítására alkalmas adatok: 9 tétel, összesen 82,18 kg nem nyomonkövethető és lejárt minőség-megőrzési idejű élelmiszer (öntetek, tésztafélék, friss és előkészített húsok, pizzafeltétek, csomagolatlan készételek, borskeverék, morzsa stb.)
Szabálytalanság rövid leírása: Jelöletlen, nem nyomonkövethető, valamint a lejárt minőség-megőrzési idejű élelmiszerek forgalomból való kivonása, felhasználásuk és forgalomba hozataluk megtiltása. A feltárt súlyos higiénia hiányosságok miatt az egység tevékenységének azonnali hatályú felfüggesztése.