A Telex olvasója négy csomag vécépapírt szeretett volna venni egy Lidl áruházban, de, mint azt levelében írta, papírhiány miatt egy vásárló csak három papírterméket vehetett egyszerre. Egy másik olvasójuk arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett legfeljebb 6 liter 2,8%-os UHT-tejet lehet venni egyszerre.
A lap megkérdezte a Lidlt, hogy milyen termékekre van mennyiségi korlátozás üzleteikben. Válaszukban azt írták:
Áruházainkban jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettünk be mennyiségi korlátozást. Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt. Bár sok esetben jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul. Ezenfelül az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre (pl.: WC-papír, papír zsebkendő), valamint néhány konzervre (pl. őszibarack, csemegeuborka) vezettünk be mennyiségi korlátozást annak érdekében, hogy vásárlóinkat folyamatosan ki tudjuk szolgálni.