Meg kell teremteni a lehetőségét a koronavírus elleni ötödik oltás beadásának – erről beszélt az ATV Híradónak nyilatkozva Rusvai Miklós virológus.
Zoom
Akik már négy oltást kaptak, most nem oltathatják magukat, a döntéshozóknak erről a jelenségről mindenképpen tudniuk kell – vélekedett a szakértő, aki, ahol csak teheti, szóvá is teszi mindezt.
„Feltétlenül meg kell teremteni a lehetőségét az ötödik oltás beadásának is, hogy azok az emberek, akik rizikócsoportba tartoznak és elég felelősségteljes magatartást tanúsítottak, tehát már négy oltást kaptak, ők most ősszel megkaphassák az ötödiket, nagyon fontos lenne ezt minél hamarabb elérni” – hangsúlyozta.
Rusvai Miklós hozzátettette, ez azért lenne fontos, mert az új variáns ellen már nem védenek jól a korábban kifejlesztett vakcinák.
„Mind a Modernának, mind a Pfizernek már engedélyeztetés alatt áll az omikronspecifikus vakcinája, és remélhetőleg ezzel szeptemberben engedélyt is kapnak, hogy alkalmazni lehessen őket” – magyarázta.
(atv)