A kormány által beígért agrártámogatásokat a kifizetési stop ellenére kapják meg a gazdák - szólította fel a kormányt a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Dócs Dávid emlékeztetett, a költségvetési hiányt csaknem 3000 milliárd forintra tervezték az idén, ennek azonban már teljesült a 90 százaléka szeptemberre. Az ellenzéki politikus azt mondta, valószínűleg a kormány ezért hirdetett kifizetési stopot, amelynek értelmében nem lehet semmit kifizetni a minisztériumoknak a béreken, a nyugdíjakon, a szociális és oktatási intézmények fenntartásán és kiadásain kívül csak pénzügyminiszteri jóváhagyás alapján.
Dócs Dávid kiemelte, a rendelkezések nem voltak egyértelműek, ezért aggódnak, hogy a kifizetési stop az agrártámogatások előlegkifizetésére is vonatkozik-e.
Mindezek miatt a Mi Hazánk Mozgalom arra fogja kérni Nagy István agrárminisztert és az Agrárminisztériumot, hogy lobbizzon a Pénzügyminisztériumnál annak érdekében, hogy a már meghirdetett, október 17-én induló előlegkifizetési szakasz, "valódi kifizetéseket is vonjon maga után".
Nyomást akarnak gyakorolni a kormányra, hogy ezek a támogatások ne késsenek. Az ellenzéki politikus a nyomásgyakorlás eszközének nevezte, hogy a parlamentben rákérdeznek erre az ügyre az agrárminiszternél, de ugyanakkor jelezte, akár a gazdatüntetésig is elmennek.
Dócs Dávid a reményét fejezte ki, hogy "a kormányzat is rájön arra, hogy gyakorlatilag itt a jövő évi élelmiszer-ellátásával játszik az országnak, tehát ha valamin, akkor ezen nem lehet spórolni".
(MTI)