Tegnap megírtuk, hogy az egyik budapesti vízivárosi élelmiszer-szupermarketben nem lehet kapni ársapkás kristálycukrot, mert a nagyker kilóját mintegy 500 forintért szállítja, míg csak 270 forintért árusíthatják. Így az üzlet álláspontja érthető, de fölvetődik a kérdés: az ársapkára vonatkozó rendelet meghozatalakor a kormány miért nem gondoskodott az üzleteket érő várható veszteség kivédéséről? Érdekes az is, hogy a kormányhoz közelálló elektronikus és írott sajtó nem ad hírt arról, hogy bizonyos ársapkás élelmiszereket szinte egyáltalán nem lehet kapni.
Zoom
Már ezt az ársapkás, egyébként lengyel kristálycukrot sem lehet kapni (fotó: H. J.)
A ma reggeli, délelőtti órákban cukorbevásárló körútra indultunk a Budapest-vízivárosi, országúti, lipótvárosi, újlipótvárosi és terézvárosi élelmiszerboltokban – tehát a „világváros” legfrekventáltabb kerületeiben. Ezúttal is az árufeltöltő hölgyekkel elegyedtünk szóba, akik mindenütt készségesen elmondták, hogy valójában miért nem lehet cukrot kapni. Három nagyobb szupermarketben is azt a felvilágosítást kaptuk, hogy már jó ideje megrendelik a nagykertől a cukrot, de általában nem szállítanak, vagy csak korlátozott mennyiségben.
Az egyik újlipótvárosi üzletben az árufeltöltő hölgy odavezetett a kristálycukrok számára fenntartott, teljesen üres polchoz, majd rámutatott a mellette levő polcon levő négy-öt flakon, szintén ársapkás étolajra:
Megrendelésünk nyomán tegnap a nagykertől mindössze három karton étolajat kaptunk, ami a mai napon biztosan elfogy. Utána az étolaj is hiánycikk lesz, amíg nem érkezik újabb szállítmány a nagykertől.

Megnyugtató, hogy nádcukrot lehet kapni – közel 800 forintért (fotó: archív)
Az egyik terézvárosi élelmiszerüzletben a kisgyermekével együtt cukorra vadászó édesanya elmondta: már napok óta járja a boltokat cukor után, mert szeretné befőzni lekvárnak a meggondolatlanul előre, drágán megvásárolt nyolc-tíz kiló birsalmát. Nem tudja, mit tesz ennyi birsalmával, ha végképp nem kap cukrot.
Nem nyugtatott meg bennünket az sem, hogy a felkeresett élelmiszer-szupermarketek legtöbbjében ársapkás kristálycukrot ugyan nem, de ársapka nélküli külföldi kristálycukrot 690 forintért, illetve nádcukrot közel 800 forintért lehet kapni.
H. J. – Kuruc.info