Színlelt emberrablási sztorival csalt ki 200 ezer amerikai dollárt a Schadl–Völner-ügy harmadrendű vádlottja egy oktatási intézmény képviselőjétől – derült ki a 24.hu által megismert vádiratból. A korábban sikkasztásért elítélt férfi azt állította, hogy Ukrajnába ment tárgyalni, és csecsen emberrablók tartják fogva. A váltságdíjat a becsapott tizenharmadrendű vádlott fizette ki.
Zoom
Illusztráció: Csóti Rebeka / 24
A Központi Nyomozó Főügyészség vád alá helyezte annak az oktatási intézménynek a képviselőjét, melynek engedélyeztetése érdekében Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar elnöke is megpróbált intézkedni – derült ki a vádiratból. Arról már a nyomozás során beszámolt az RTL, hogy az iskola ügyét Schadl György egyik barátja karolta fel. A vádirat szerint a korábban sikkasztás miatt elítélt férfi, a büntetőeljárás harmadrendű vádlottja 150 millió forintot várt azért, hogy segítsen elintézni az oktatási intézmény megindításához szükséges engedélyeket. Az összegen Völner Pállal és Schadl Györggyel osztozkodott volna.
A vádiratban foglaltak szerint Völner az iskola ügyének elrendezéséért több egyeztetést folytatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Innovációs és Technológiai Minisztérium „ezidáig ismeretlenül maradt beosztottjaival”. Völner az ügyészség szerint a megszerzett információkat továbbadta Schadl Györgynek, aki megosztotta azokat a harmadrendű vádlottal. Az iskola végül megkapta a szükséges hozzájárulást, és mind mai napig érvényes működési engedéllyel rendelkezik.
Emlékezetes, hogy korábban elutasították az iskola engedélykérelmét, és erről Völner Pál is véleményt mondott. A 444 által közölt lehallgatási jegyzőkönyv szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumáról így beszélt a volt fideszes államtitkár:
Az Emmi egy trágyadomb. Olyan embereket gyűjtenek össze a közszférában, akik sehol nem kellenek, csupa ilyen kisebbségi komplexussal rendelkező lusta ember.
Egyebekben Völner elnézést kért a fiaskóért Schadltól, és megígérte, utánanéz, hogy mi történt.
Érdekes szála a történetnek, hogy az ügyészség szerint Schadl barátja – akit befolyással üzérkedéssel, csalással és hivatali vesztegetéssel vádolnak – elhatározta, hogy még több pénzt csal ki az oktatási intézmény képviselőjétől. A vádirat szerint a harmadrendű vádlott elhitette a nővel, hogy rövid időre üzleti célból Ukrajnába kell utaznia. Valójában azonban egy budapesti hotelben szállt meg, a telefonját pedig kikapcsolta. Ezután – áll a vádiratban – megkérte egy előre beavatott ismerősét, hogy keresse fel az oktatási intézmény képviselőjét, és mondja azt neki, hogy csecsen emberrablók tartják fogva, és csak akkor engedik vissza Magyarországra, ha kifizet nekik 200 ezer amerikai dollárt váltságdíj gyanánt.
Az ügyészség szerint az oktatási intézmény képviselője – aki tizenharmadrenű vádlottja lett az eljárásnak – beleegyezett, hogy kifizeti a pénzt, ezért egy Váci utcai pénzváltóban 70 millió forintot váltott át amerikai dollárra. A nő ezután Schadl barátjának ismerősével Nyíregyházára utazott, ahol a pénzt átadták egy nőnek, aki azt később továbbította a csalást kitervelő harmadrendű vádlottnak.
A többi közt ezek alapján az ügyészség
  • Schadl György barátjára mint harmadrendű vádlottra befolyással üzérkedés, csalás és hivatali vesztegetés miatt beismerés esetén kilenc év börtönbüntetést, tíz év közügyektől eltiltást és 50 millió forint pénzbüntetést, valamint 118 millió forint erejéig vagyonelkobzást kér a bíróságtól.
  • Az oktatási intézmény képviselőjére mint tizenharmadrendű vádlottra hivatali vesztegetés miatt beismerés esetén két év – végrehajtásban három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 30 millió forint pénzbüntetést kértek.
  • A Schadl barátja által előre beavatott ismerősre mint huszadrendű vádlottra csalás miatt három év börtönbüntetést, négy év közügyektől eltiltást és 3 millió forint pénzbüntetést kért az ügyészség.
Korábban írtuk: