Akkumulátorgyárak építése helyett az élelmiszeripar fejlesztésére és egy tudásalapú társadalom létrehozására van szükség Magyarországon - hangsúlyozta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője.
Toroczkai László arról beszélt: messzemenőkig nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy "Magyarországot akkumulátorgyár-nagyhatalommá szeretné tenni a kormány", mert ezek az üzemek szennyezik a földet, a vizeket, komoly veszélynek teszik ki az adott területen élőket.
Magyarországon egészen elképesztő módon figyelmen kívül hagyják a lakosság akaratát, szándékát, és a lakóházak mellé tervezik ezeket az akkumulátorgyárakat - jelentette ki, problémaként említve azt is, hogy a már működő gyárakban egyre kevesebb a magyar dolgozó, és mind több a külföldi vendégmunkás.
Toroczkai László hozzátette, botrányossá váltak a Debrecenbe és Nyíregyházára tervezett létesítményekről tartott közmeghallgatások, holott az emberek joggal aggódnak saját egészségük vagy éppen ingatlanaik értéke miatt.
A Mi Hazánk politikusai kikérik a két létesítmény közműterveit és -engedélyeit, hogy világosan lássák, milyen hatással lennének ezek a gyárak a környezetre, és erről a lakosságot is tájékoztathassák - mondta.
(MTI)