A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az egyik cselekmény súlyosabb minősítését, az egyik férfi és a nő büntetésének súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatta a kiskorú lányt.
Zoom
Forrás: radikalisviccek.blog.hu
Az ítélet szerint az édesapa a tizenhárom éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között, legalább hat alkalommal közösült. Részben ezzel egyidőben, 2019 tavaszáig a kislány bátyja három alkalommal erőszakkal közösült a testvérével. A gyermek beszámolt a vele történtekről az édesanyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett.
A kislány családjának egy jó ismerőse, már a kislány tizenkettedik életévének betöltése előtt is közösült a gyermekkel, oly módon, hogy alkoholt itatott vele, aki ettől elbódult, azaz védekezésre képtelen állapotba került. A férfi a szexuális cselekményeket havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta. Előfordult olyan alkalom is, hogy abban részt vett a férfi szeretője is.
A gyermek a helyzetét reménytelennek érezte, ezért 2019. április 27-én megszökött otthonról. Ezt követően őt és a húgát is, kiemelték a családból.
A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült.
Mivel az anya a lányának érdemi segítséget nem nyújtott, őt nem védte meg a családtagokkal szemben, hatósághoz nem fordult, ezzel elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, ami miatt vele szemben egy külön eljárásban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.
A Székesfehérvári Törvényszék az apát folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, a testvért szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre, 9 év közügyektől eltiltásra, a férfit szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, a nőt szexuális visszaélés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Valamennyiüket végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Az apa szülői felügyeleti jogát két kiskorú lánya vonatkozásában megszüntette.
Az ítélet ellen az ügyész az apa és a nő vonatkozásában súlyosításért, a testvér, a férfi és a nő, valamint védőik felmentésért fellebbeztek.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a testvér egyik cselekménye súlyosabban minősül, mivel azt is hozzátartozója sérelmére követte el. Az apa nemcsak a jogi, hanem a legalapvetőbb erkölcsi szabályokat is megszegte, a nő pedig hosszú időn keresztül segítséget nyújtott ahhoz a férfinak, hogy a gyermek sérelmére elkövethesse ezeket a bűncselekményeket. Mindezekre figyelemmel az ügyészség büntetésük súlyosítását tartja indokoltnak, írják honlapjukon.
Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.