Interjút adott a Blikknek Márki-Zay Péter. A beszélgetés azzal indul, hogy a politikus öt éve nyerte meg a polgármester-választást Hódmezővásárhelyen. Amikor arról kérdezik, hogy teszi mérlegre az elmúlt fél évtizedet, azt mondja:
Nem tudom elérni, hogy ha bemegyek egy benzinkútra, időnként ne szóljon be valaki. Vagy azért, mert nem kedvelem Gyurcsányt, vagy azért, mert nem kedvelem Orbánt.
A tavalyi választási vereségről azt mondja, hogy annak oka főleg az volt, hogy „elveszítettünk a Jobbik korábbi szavazóiból 800 ezret. Senki ne gondolja, hogy Dobrev Klárára inkább szavaztak volna, mint az általam vezetett, de Gyurcsány Ferencet is tartalmazó listára. Nem véletlenül ragaszkodtam hozzá, hogy ne legyen ott a kampányban, ezt pedig korrekten be is tartotta.” Szerinte, ha „Dobrev Klára nyerte volna az előválasztást, most nem engem, hanem őt szidná mindenki, kivéve persze, a DK-t. Meggyőződésem, hogy még mindig én voltam a legesélyesebb jelölt Orbán ellen, sőt, velem az élen egy rövid időre erősebb volt az ellenzék a Fidesznél.”
Arról, hogy a választás estéjén Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter őt okolta a vereség miatt, azt mondja:
Jó anyagból vagyok ahhoz, hogy lehessen rugdalni. Ők amúgy sem azok, akiknek az elfordulása fájdalmat okoz. Gyurcsány és Jakab már pisilni is együtt ment ki a pártelnöki értekezletekről, dohányozni is szinte kézen fogva mentek, látszott, hogy nagyon szoros kapcsolat formálódott közöttük. Jakab részt se vett a kampányban, péntekenként és szombatonként nem ment sehova a magánéletre hivatkozva. Gyurcsány pedig már jó előre közölte velem, hogy el fogjuk veszíteni a választást, és én leszek a hibás. Szóval nem lepődtem meg.
A kampányhibákról azt mondja, hogy a „kommunikációmban sokkal óvatosabbnak kellett volna lennem, és a kommunikációs stáb ebben nem számíthatott rám eléggé. Ez komoly hiba volt, ez az én hibám, de a végkimenetel nem ezen múlott. Emiatt a lelkiismeretem teljesen tiszta, most viszont már a jövőbe kell tekinteni.”
(24 nyomán)