A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.
Azt írák, az önkormányzati törvény értelmében közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
Mint írták, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában megerősítette, "Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában".
A fővárosi kormányhivatal korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki az MTA véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki - emlékeztettek.
A kormányhivatal közölte, a tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére - olvasható a közleményben.