Az anyját is meg akarta ölni az a 17 éves miskolci, aki iskolai mészárlásra készült, mielőtt a kommandósok lecsaptak rá. A Blikk információi szerint B. Levente egy Discord nevű csevegőalkalmazáson beszélgetett olyan külföldi fiatalokkal, akik rajongva imádják az iskolai lövöldözőket.
Zoom
A magántanulóként a napjait otthon töltő kamasz ezen a platformon teljes nyíltsággal írt arról, hogy miként lövi majd le volt általános iskolájának diákjait. Chatpartnerei pedig annál lelkesebbek voltak, minél vadabb dolgokat írt le. A végén már oda jutott, hogy az anyukája életét is elveszi, a lakásukat felgyújtja, elsétál a 15 percre lévő sulihoz, ahol mindenkit lelő, de előtte a diákoknak szopogatniuk kell a fegyver csövét. A való életben barátok nélküli, teljesen magányos fiú egyedül a kutyája miatt aggódott, őt egy ismerőséhez akarta átvinni, mielőtt megkezdi az ámokfutását.
A levelezőtársai közül szinte senki nem próbálta lebeszélni pokoli tervéről. Sőt, biztatták, és nagyon örültek, hogy ismernek egy olyan jövőbeli iskolai lövöldözőt, aki nem gyáva megvalósítani, amit eltervezett. Ahogy egyikük írta:
Istenem, a barátom híres lesz. Gyilkolj, vadállat, gyilkolj!
Levente a pokoli tervét azzal magyarázta, hogy számtalan bántás érte az általános iskolában, amíg oda járt. A tökéletes angolsággal író és beszélő Levente elszántságát mutatta, hogy nemrégiben elment a volt iskolájához, ahol felvételeket készített az épületről. Azonban a csoportba rendőrök is beépültek, így amikor olvasták, mire készül, léptek, és elkapták a miskolci fiút.
– A levelezés az interneten megtörtént, ezen nincs mit szépíteni vagy tagadni. A Levente által leírtak komolyságát azonban erősen vitatjuk, hiszen valószínűleg igazából nem készült ő semmire, csak figyelmet és elismerést akart ilyen felfoghatatlan formában kicsikarni a levelező társaktól – állítja dr. Lichy József, Levente jogi képviselője.
A Blikk beszélt korábban a fiú édesanyjával, aki szintén kizártnak tartja, hogy fia bárkinek is ártani akart volna. Sőt, az asszony szerint egy csöndes, visszahúzódó gyerek, aki még megszólítani is alig mert valakit az utcán.
Zoom
– Nem is nagyon járt ki, inkább csak itthon volt a kutyájával. Levi mentális állapota a nagyszülei halála után vált rosszabbá, ezért is lett magántanuló. Én a végsőkig mellette állok, mert tudom, a szíve mélyén egy nagyon jó és rendes gyerek – mondta az anyuka.
A fiú az elfogása után egy nevelőintézetbe került, ahol felakasztotta magát a radiátorra, a felügyelők azonban még idejében észrevették, és hívták a mentőket. Kórházi kezelése után újra visszakerült ugyanoda: állítólag nehezen viseli, hogy a többiek ordibálnak vele és kiközösítik.
Közben az elsődleges elmeorvosi vizsgálata is elkészült, a szakértő szerint nem szenved kóros elmeállapotban, vagyis büntethető.