A Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója a kisgyerekével ment eltakarni a szinte már ősi graffitit, a rendőrök gyermekvédelmi üggyel fenyegették meg - írja az RTL.
Zoom
Fotók: Nagy Dávid MKKP Újpest Fb-oldal
Rendőrök csaptak le a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatójára, amikor kisfiával el akart tüntetni egy zsidózó graffitit egy budapesti ház faláról. A 4. kerületi Káposztásmegyeren lévő épület falán Nagy Dávid elmondása szerint már húsz éve látható a „Zsidó SZDSZ” felirat (ami egy ténymegállapítás, különben is büszkék szoktak lenni a felforgatásukra - a szerk.), amit egy színes, fürdőző teknősöket ábrázoló rajzzal fedett le.
Zoom
Akciója közben azonban megjelentek a rendőrök, akiket Nagy elmondása szerint egy ott lakó, szolgálaton kívüli rendőr hívott ki a helyszínre. Facebook-oldalán a pártigazgató közölte, hogy a rendőrök azt fontolgatták, hogy beviszik a kapitányságra a gyerekével együtt:
Tanakodás van a kapitányságon, hogy bevigyenek-e gyerekkel, mert lefújtam egy 20 éves antiszemita feliratot két teknőssel.
Zoom
A pártigazgató elmondta, hogy a rendőrök közölték vele, hogy „ebből gyermekvédelmi ügy lesz”, de kiemelte, hogy akkor még nem tudták, hogy hol és mit dolgozik. Nagy közlése szerint azért nem vitték be, mert megtudták, hogy az MKKP pártigazgatója, és „valszeg nem akarták hogy balhé legyen, mert azért elég szarul hangzik a sztori”.