Faképnél hagyta az ATV stábját Kammerer Zoltán, Göd nemrég megválasztott polgármestere. A csatorna Heti Napló című műsora tette közzé a beszélgetés vágatlan változatát a Facebookon, melyből kiderül, hogy a helyi akkumulátorgyárral kapcsolatos kérdések miatt állt fel Kammerer.
Az interjút készítő Balogh Judit először a Fideszhez fűződő viszonyáról kérdezi a függetlenként induló, egykori olimpiai bajnokot. Kammerer elismeri: valóban felmerült, hogy a kormánypárt színeiben indul, de végül nem érezte, hogy szüksége lenne a Fidesz támogatására. A Pest megyei kisvárosban sem az ellenzéki pártok, sem a Fidesz nem állított saját jelöltet, a Fidesz érvelése szerint azért, mert Kammerert kiváló jelöltnek tartják, akit megválasztása esetén segíteni fognak.
Göd legmeghatározóbb ügye az elmúlt 5 évben a Samsung akkumulátorgyára volt. Az ATV arra volt kíváncsi, hogy milyen álláspontot képvisel a helyiek életét a zajszennyezés, a környezetszennyezés és a forgalom miatt megkeserítő komplexummal kapcsolatban.
– A gyár nem jönni fog, hanem már itt van, jelen van, tevékenykedik a városunkban. Be kell tartaniuk mindenféle előírást, és akkor együtt lehet velük működni – válaszolta a polgármester.
Balogh ezután emlékeztette a polgármestert, hogy a gyárról már bebizonyosodott, hogy nem tartja be a szabályzásokat: betemették a vízminőség monitorozására való kutakat, mire Kammerer elmondta, hogy a városnak „saját monitoring kútjai lesznek”.
Arra a kérdésre, hogy polgármesterként támogatta volna-e az akkumulátorgyár megépítését Kammerer nem ad egyértelmű választ, azonban megemlíti, hogy korábban az előző Samsung gyár bezárásakor még tüntettek a helyiek, attól tartva, hogy elmegy az ipar, és nem lesz munka. Az akkumulátorgyár ügyében a polgármester semlegesnek tartja magát. Amikor Balogh arról kérdezi, hogy semlegesnek lehet-e maradni az ügyben, Kammerer ingerülten a mikroportért nyúl, és feláll.
– Na jó, tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó… – zárta rövidre Kammerer, majd kisétált a teremből.
(24 nyomán)