Felfüggesztette az eljárást a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik ellen büntetőeljárás indult Berki Krisztián halála után. Berkit tavaly májusban találták holtan a ferencvárosi otthonában, ahol kábítószergyanús anyagokat és szteroidokat találtak a rendőrök.
Zoom
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt közölte, hogy a gyanúsítottak beismerték a kábítószer-birtoklás vétségét, és vállalták az elterelésen való részvételt, vagyis úgy nyilatkoztak, hogy részt kívánnak venni kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgálatatáson.
Erre tekintettel az ügyészség mindkét gyanúsított vonatkozásában egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletüket. Ezen időtartam alatt a gyanúsítottaknak legalább fél éven át tartó folyamatos kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt venniük, amely feltétel teljesítése mindkettőjük esetében a büntethetőség megszűnését eredményezi.
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tavaly május 10-én Vecsésen fogtak el egy 42 éves férfit, akiről azt feltételezték, hogy Berki tőle vette a drogot. K. István lakásán bruttó ötven gramm kokaint, marihuánát, kábítószerrel szennyezett eszközöket találtak, digitális adathordozókat és két drága autót is lefoglaltak tőle.
Először drogkereskedelemmel gyanúsították, de ez később kábítószerbirtoklásra módosult. Az ügynek volt egy 48 éves budapesti gyanúsítottja is, tőle marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat, valamint teljesítményfokozó-szereket foglaltak le. Ellene drogbirtoklás miatt folyt a nyomozás a rendőrségen. A két terhelt beismerte a bűnösségét, és mivel vállalták az elterelést, ezért az ügyészség nem emelt vádat, hanem feltételesen felfüggesztette az eljárást velük szemben, írja a 24.