Kurvák cseréje címen írt publicisztikát Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáról és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter visszavonulásáról Arató András. A Klubrádió tulajdonosa két napja megjelent "dolgozatában" arról írt, "ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat".
Zoom
Fotó: Marjai János / 24
Az elnök-vezérigazgató írásának címét a megjelenése után a Bútorok cseréjére változtatták, majd kedd délelőtt a teljes írás eltűnt a rádió honlapjáról.
"Találhattam volna szerencsésebb hasonlatot" – nyilatkozta a 444-nek Arató András, aki tartalmilag most is egyetért azzal, amit leírt. A nőkkel szembeni tárgyiasítás kritikájra a Klubrádió vezére úgy felelt, hogy "két nő" szerinte a "bútor kategóriában" vett részt a magyar közéletben.
Arató azt is elmondta: sajnálja, hogy az írásával adott a kormánynak egy gumicsontot.
A kormánypropaganda azóta jóformán több cikket közölt Arató firkálmányáról, mint Novák kegyelmi botrányáról. Volt olyan pillanat, amikor az Origo címlapjának tetején 12 külön írás foglalkozott Arató bútoros-kurvás cikkével.
(24 nyomán)