Pénteken a Belügyminisztérium előtt folytatta turnéját a wishes messiás, imádói körében ezúttal a gyermekvédelem volt a téma. Mindenki ott volt, aki számít az egykori NER-lovagnak, sőt, Donáth Anna is kilátogatott, érzi már, hogy hamarosan hűségesküt kell tennie az új prófétának.
Ezen a ponton le is zárhatnám az egészet, azonban van itt még valami, amire azért érdemes vetni egy pillantást, így szól:
Azért vagyunk itt, mert a kormány képtelen ellátni a feladatait, megvédeni a gyerekeket. Mi mind ezért vagyunk itt – mondta Szilágyi Kitty óvónő az Országos Közös Akarat részéről (Civil Bázis).
Mivel Magyar Péterbe sok, számomra érthetetlen módon megtévesztett ember olyanokat lát bele, amelyek valójában nem léteznek, érdemes egy-két gondolat erejéig kitérni arra, mi is az az Országos Közös Akarat (a továbbiakban: OKA).
Az OKA eredetileg oktatást érintő követelésekkel foglalkozik, a tavalyi diáktüntetések idején alkották meg „társadalmi összefogás” gyanánt. A Civil Bázis, az Egységes Diákfront és a PDSZ bábáskodott felette, amelyek mind a kormány balliberális ellenzékéből nőttek ki, nem elhanyagolható módon marxista beütéssel.
Követeléseik ugyanazok voltak, mint a többi hasonszőrű szerveződésnek, így az OKA inkább funkcionál egyfajta ernyőszervezetnek, összekötő fórumnak. „Ügyek mentén”, „civil szervezkedés”, stb-stb. Ismerjük már ezeket a lózungokat, de vegye át a szót egy pillanat erejéig Horgas Péter, a szervezet egyik alapítója:
Néha persze mást gondolunk, mint a pártok, de nincsen pártfóbiánk.
Ez olyannyira így van, hogy a Civil Bázis Egyesület és egyéb delikvensek ősszel pártot alapítottak Civil Frakció (CIFRA) néven, idén márciusban jegyezték be őket hivatalosan is. Valós munka (egyelőre) nincs, felhívás táncra igen.
„Kifejezetten azért hoztuk létre, hogy ha úgy adódik, akkor legyen egy ilyen eszközünk is. Nem magunknak csináltuk ezt a pártot, hanem az egész civil közösségnek” – mondta nagyvonalúan Horgas.
Ugyanitt az is kiderül, hogy az OKA berkeiben „különböző vélemények” alakultak ki Magyarral kapcsolatban, de úgy általában „várakozó állásponton vannak”.
Önmagában ezt a nesze semmi fogd meg jól helyzetet viszont árnyalja két dolog is: néhány nappal Magyarék előtt a Civil Bázis is castingot szorgalmazott, ki menjen az EP-be, valamint szombatra ugyanoda jelentettek be tüntetést a gyermekvédelemmel kapcsolatban, ahol pénteken Magyar Péter szolgáltatta a show-t.
Zoom
1. Feltűnően sok a közös ötlet, folyik a "civil innováció" (fotó: Országos Közös Akarat/Facebook)
Horgas április 24-én erről azt mondta, hogy „reméli Magyar csak figyelmetlen volt és nem szándékosan szervez rájuk”, de mivel az Országos Közös Akarat fellépett a pénteki dzsemborin, valószínűleg rövid úton „meggyőzték” őt arról, ki most az alfahím a baloldali kuplerájban.
De nem csak Magyar Péteréknél szeretnek házalni a Közös Akaratnál. Kunhalmi Ágnesék is szeretnének némi extra szavazatot szerezni „gyermekvédelem” címszóval, így a „szovjetlány” a gyermekvédelemről szóló parlamenti vitanapon vezérszónokká lépett elő, ahol a következőket (is) mondta:
Az Országos Közös Akarat civil szervezet az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel is elfogadott egy országgyűlési határozati javaslatot, melyet benyújtottak, hiszen nemzeti minimumban gondolkodnak minden hazánkban élő gyermek érdekében.
Feltételezem ez ugyanaz a javaslat, amelyről a Magyar Péter eseményén felszólaló Szilágyi Kitty már azt mondta, hogy elhasalt a népjóléti bizottságban, így nem maga a kezdeményezés, hanem a háttér az érdekesebb.
Zoom
2. Szilágyi Kitty óvónő az Országos Közös Akarat képviseletében szólal fel Magyar Péter demonstrációján 2024. április 26-án a Nádor utcában (fotó: Szajki Bálint/24)
Nyilvánvalóan nincsenek illúzióim afelől, hogy aki minden áron Magyar Pétert látja a messiásnak, azt nem egy ilyen összefonódás fogja kizökkenteni a delíriumos álmából, de minél több ilyen „véletlen” egybeesést jegyzünk fel, annál könnyebb lesz a végén összeállítani a teljes kirakós darabkáit. A szóban, gesztusokban „jobboldalinak”, „nemzetinek” tetszelgő Magyar ugyanazokkal az elemekkel tüntetget, amelyek egyfajta polipként behálózzák a balliberális ellenzéket. Mivel ez jóval kevesebb embernek tűnik fel, mintha rögtön a konkrét pártokkal vonulna utcára, így kevésbé kockázatos vállalkozás, kimagyarázásban meg úgyis jelesre vizsgázott eddig is.
Persze önmagában azzal nincsen baj, ha ezek a balliberális frontok egymást szórakoztatják, azzal viszont igen, ha alapvetően jó szándékú, de rendkívül rövidlátó és felületes embereket tévesztenek meg a bábjátékukkal. Habár én már azt sem értem, miként lehet valamivel szimpatizálni, amivel Nagy Ervin is, de őszintén remélem, hogy ismét sikerült felnyitni pár óvatlan szemet.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info