Kedvcsináló nagycsaládos fényképpályázatot hirdet A gyermek áldás címmel, egymillió forintos díjazással az egy évi képviselői jövedelme felajánlásából Novák Előd, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly.
A Mi Hazánk országgyűlési képviselője főként egy hiánypótló anyaotthon létrehozására, de egy későbbi kedvcsináló kismama-szépségverseny egymilliós díjazású fotópályázatára és a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozó társadalmi célú hirdetésekre is ajánlotta fel ez évi képviselői jövedelmét.
 
Zoom
Az anyaotthont a válsághelyzetbe került várandós és kisgyermekes nőknek tervezik átmeneti szállásként, az abortuszok elkerülése érdekében, magyar életek megmentéséért. Novák Előd az adakozásra képes és hajlandó honfitársainkat is az állami támogatás nélkül működő Anya-Ország Alapítvány támogatására buzdítja, hogy mielőbb megnyílhasson az anyaotthonuk.
Zoom
A kedvcsináló nagycsaládos fényképpályázaton az akár több évvel korábbi fényképeken egyetlen család szerepelhet, legalább három gyerekkel, pozitív kisugárzással. A zsűri tagjai a Magyar Életért díj kitüntetettjei:
- a Fölszállott a páva 2015-ös gyerekkiadásának győztesei, a Haraszti ikrek tízgyerekes szülei, Haraszti Gáborné és férje,
- dr. Téglásy Imre abortusztúlélő, hétgyermekes életvédő, az Anya-Ország Alapítvány alapítója és felesége,
- a hazát a déli határon az ásotthalmi mezőőrség tagjaként fáradhatatlanul védő, nyolcgyermekes Nagy Sándor és felesége,
- az ötgyermekes dr. Csókay András nemzetközi elismertségű idegsebész és felesége,
- a négygyermekes dr. Pécsi Rita neveléskutató, felsőoktatási szakértő és férje.
A fényképeket a palyazat@anya-orszag.hu címre várják június 15-éig, mindenki csak a saját családjáról küldhet be fényképe(ke)t, mellyel hozzájárul annak közzétételéhez is.
Az első helyezett 500 ezer, a második 300 ezer, a harmadik 200 ezer forint pénzdíjazásban részesül, illetve mindhárom család egy exkluzív parlamenti vendéglátást is nyer Novák Elődtől, a kupola tetejére való feljutási lehetőséggel együtt.