2023. augusztus 15-én este halállal végződő késelés történt Békéscsaba elegáns, négycsillagos szállodájában, a futballstadion mellett található Munkácsy Hotelben. A tragédia híre már másnap reggel megjelent a médiában. Az áldozat egy 54 éves, ismert helyi bokszoló, Szabó Sándor, aki a kórházba szállítása után halt meg. A vele összetűzésbe kerülő K. Tamás ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, de nem kellett sokáig keresni, a 27 éves, büntetlen előéletű érdi férfi már másnap reggel feladta magát a monori rendőrkapitányságon.
A békéscsabai szállodában történt halálesetre az egész ország felfigyelt. A tragédia másnapján a sajtóban megjelent hírek arról szóltak, hogy a szálloda biztonsági őrét egy "balhés" vendég késelte meg. Később azonban K. Tamás ügyvédje azt állította, védencét a bokszoló támadta meg, ő csak önvédelemből szúrt. A rendőrség és az ügyészség azonban nem önvédelemnek ítélte meg az esetet. K. Tamást emberöléssel vádolják.
Egy évvel a történtek után a Telex megszerezte a teljes nyomozati iratot – egyebek mellett tanúvallomásokat, a gyanúsítottak vallomásait, a szakértői véleményeket, az esetet rögzítő biztonsági kamera felvételét. Ezek alapján mutatják be, hogy azon az estén milyen események láncolata vezetett el egy ember halálához. Alább olvasható az összefoglaló.
Zoom
Ő "K." Tamás, azaz Kóra Tamás Márió, a gyilkos cigány - az ő neve és képe "egészen véletlenül" nem került be a Telex összeállításába, sőt a végén gyöngéden már csak simán Tamásnak nevezik
Az asztaltársaság
Este 9 óra 51 perckor Szabó Sándor autójával leparkolt a Munkácsy Hotel előtt. Az ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét alig fél órával korábban a szálloda recepcióján dolgozó hölgy hívta fel telefonon. A nő a segítségét kérte, miután az egyik vendég csúnyán beszélt a pincérnővel. Amikor megérkezett, Szabó egyből a szálloda bejárata felé indult. A hotel biztonsági kamerája által rögzített felvételen látható, hogy a kezén fekete ütőkesztyűt viselt. Ahogy a bejárat felé haladt és összefutott a hotel egyik pincérével, az K. Tamás felé biccentett. Így jelezte Szabónak, hogy ki miatt hívták őt ide. Szabó nem kérdezett semmit, csak nyílegyenesen haladt K. Tamás felé.
K. Tamás a hotel egyik vendége volt. Az általa vezetett cég, amely nagyüzemi konyhák karbantartásával, telepítésével, foglalkozik, akkor éppen Békéscsabán kapott munkát, három konyha felújításával bízták meg őket. A cég munkatársai – a villanyszereléssel foglalkozó Roland és Ricsi, a vízszerelő Attila és egy Finuccsi becenevű fiatalember – már előző nap, hétfőn elutaztak Békéscsabára, hogy megkezdjék a munkát. Nekik Tamás nemcsak a főnökük volt, hanem a barátjuk, rokonuk is, merthogy Attila és Tamás féltestvérek, Rolandnak pedig Tamás az unokaöccse.
Tamás egy nappal később, kedden ment a városba, hogy megnézze, hol tart a munka. Vele tartott barátnője, Alexia is. A pár a Munkácsy Hotelben szállt meg. Miután elfoglalták a szobájukat, wellnessezni mentek, aztán a hotel éttermébe, hogy vacsorázzanak. Először az étterem kinti részén ültek le, majd miután eleredt az eső, a belső részébe. A munkatársaik ugyan nem a Munkácsyban szálltak meg, de Tamás meg szerette volna őket vendégelni, ezért aznap este ők is csatlakoztak hozzájuk, így egy hatfős asztaltársaságot alkottak.
Két pincér szolgálta ki őket: egy nő és egy férfi. A pincérnő vallomása szerint eleinte semmi probléma nem volt a vendégekkel, de azért azt megjegyezte, hogy Tamás és a barátnője sok vodkát megivott. Alexia a rendőröknek azt mondta, nem ittak sokat. Szerinte Tamás is „inkább ittas volt, mint részeg”. Igaz, Tamás a vallomásában azt mondta, hogy a vacsora után úgy érezte, többet ivott, mint amennyit bírt, ezért rosszul is érezte magát.
A pincérnővel ellentétben a pincért már ekkor zavarta Tamás. „Ekkor ők nem egyedül voltak, hanem volt még az étteremben két női szállóvendég, ezért kértem K. Tamást, hogy ne kiabáljon, legyen halkabb, mert zavarja a vendégeket. Itt kívánom elmondani, hogy a többi férfi kulturáltan viselkedett, egyedül ez a K. nevű férfi kiabált, hangoskodott, szemtelenül beszélt velem, nagyképűsködött” – olvasható a pincér vallomásában.
Az asztaltársaság egyik tagja, Roland erre így emlékezett vissza a vallomásában: „Olyan 21.00 óra körül lehetett de nem néztem az órámat amikor szólt a pincér, hogy hangosak vagyunk, és egy kicsit legyünk halkabbak. Tomi visszaszólt a pincérnek, hogy jól van öcsém. Ezt követően ez a pincér már nem minket szolgált ki és nem is szólt hozzánk.” Tamás is emlékezett arra, hogy a pincér „pisszegett” nekik, amiért hangosak voltak, de ők ezt megértették, mint azt a vallomásában mondta, „nem volt gond.”
Egy csúnya beszólás
Miután a műszak végének közeledtével a pincér elment tusolni és átöltözni, Tamásékat csak a pincérnő szolgálta ki. Ez volt az a pont, ahol Tamás viselkedésével már a pincérnőnek volt baja. Tamásnak ugyanis nem tetszett, amikor a pincérnő jelezte nekik, hogy már csak fél óráig van nyitva az étterem, ezért nem szeretne nekik több alkoholt kivinni. Arra is felhívta Tamás figyelmét, hogy a protokoll szerint ittas vendéget nem szolgálhatnak ki, de ha kérik, akkor a szobájukba továbbra is tudnak italt rendelni.
A pincérnő szerint Tamás ezen húzta fel magát. „Ha én azt mondom, hogy egy üveg vodkát kérek akkor te azt kihozod nekem, hívjad a főnöködet, mit képzelsz magadról, bezáratom az egész helyet, és itt holnap már nem lesz semmi” – a pincérnő szerint ilyeneket vágott a fejéhez. „Erre mondtam neki, hogy hogy beszél velem, hisz az anyja lehetnék. Ekkor már ő felállt, hogy erőteljesebben szóljon hozzám, és azt mondta nekem, hogy leszophatsz anyáddal együtt. Én bocsánatot kértem, hogy nem akartam megbántani, de záróra van” – emlékezett vissza a pincérnő az incidensre.
A tanúvallomások szerint az asztaltársaság többi tagja is érezte, hogy Tamás kellemetlenül viselkedik. „Ez egy emelt hangvételű vita volt, amit mi igyekeztünk csitítani. A vita rövid volt, Tamás szinte azonnal bocsánatot is kért, meg is beszélték, hamar el is felejtették az incidenst. Tényleg semmi komoly nem történt” – emlékezett vissza a történtekre Alexia.
Tamás is elismerte a rendőröknek, hogy „trágár módon, csúnyát” mondott a pincérnőnek, de azt is mondta, hogy aztán bocsánatot kért tőle, megbánta, a hölgy pedig elfogadta a bocsánatkérését.
Ugyanígy mesélték el az asztalnál történteket a többiek is. „Feltett kérdésre elmondom, hogy vacsora közben Tamás egyszer elég bunkón beszélt egy pincérnővel, de Attila és Roland mondta neki, hogy »ne már«, »fejezd be«. A végén Tamás bocsánatot is kért a hölgytől, majd egyből ki is fizette a számlát” – mondta Richárd. A pincérnő is elmesélte a vallomásában, hogy az incidens után kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól.
Éppen ezért a társaság abban a tudatban volt, hogy nincs harag, nincs feszültség. „A vita után rendeztük a számlát, elköszöntünk. A pincérnő jelezte, hogy mettől meddig van reggeli, hogy vár minket, és hogy nem haragszik, előfordul mindenkivel az ilyen, itt a vitára célzott. Miután rendeztük a számlát kimentünk mindannyian cigizni a hotel elé, a fiúk még beszélgettek egy pár percet, majd elköszöntünk egymástól. Ezután Tamással mi még leültünk elszívni egy cigit a bejárat mellett” – mondta a rendőröknek Tamás barátnője.
Igen ám, de a sértegetés és a bocsánatkérés között történt valami, ami alapjaiban változtatta meg az este további részét – bár erről ekkor még Tamásék mit sem tudtak. A pincérnő és a recepciós vallomásából derül ki, hogy még mielőtt Tamás bocsánatot kért tőle, a megrémült pincérnő a recepcióst arra kérte, „szóljon Sanyinak”. Ő volt Szabó Sándor, aki a pincérnő vallomása szerint a „biztonsági őre a hotelnek”.
„Mivel a recepció elkülönített helyen található az étteremtől, ezért én semmi különöset nem vettem észre, nem láttam vagy hallottam, hogy a társasággal a vacsora közben volt-e probléma, és ha igen, akkor mi. Hangos beszédet hallottam, de nem tudtam a feladataim elvégzése közben arra figyelni, hogy ki kinek és mit mondott. Amikor már Angelika szolgálta ki a társaságot, akkor egyszer kijött hozzám és jelezte nekem, hogy szóljak Sanyinak, mert az egyik srác csúnyán beszélt vele” – emlékezett vissza a vallomásában a recepciós.
Zoom
Szabó Sándor (fotó: Perutek János / Facebook)
A problémamegoldó
Szabó Sándor egykoron profi ökölvivő, képzett harcos volt. 2013-ban azt írta róla a bekesikultura.hu, hogy ökölvívóként kezdte pályafutását. 1993-ban sportoktatói, 1996-ban edzői végzettséget szerzett. Három éven keresztül az ökölvívó-válogatott edzőjeként segítette Szántó Imre munkáját. 1997-től 2009-ig a kick-box válogatott ringes szakágának edzője volt. A békési Elit Szabadidős Küzdősport Klubot 1996-ban alapította pár fővel. 2000-ben muay thai magyar bajnok lett.
Arról, hogy Szabó Sándor valójában milyen szerepet is töltött be a hotel életében, a szálloda alkalmazottai és az ügyvezető mást mondott.
„Nekünk az van kiadva, hogy ha valami probléma van a szállodába, akkor Sanyinak kell szólni” – indokolta a rendőröknek a pincérnő, hogy miért Szabó Sándortól kértek segítséget.
A pincér is hasonlóan nyilatkozott Szabó Sándorról. „Én alig pár hónapja ismerem, annyit tudok a munkájával kapcsolatban, hogy ha probléma van valamelyik vendéggel, akkor neki kell szólni, ő a megbízott biztonsági személyzet, az ő feladata ezen vendégek lecsillapítása, kezelése” – áll a pincér vallomásában.
Ezzel szemben a Munkácsy Hotel megbízott ügyvezetője, Szula Zita a vallomásában azt mondta: Szabó Sándor munkakörébe és munkaköri leírásában nem szerepelt olyan feladat, hogy a hotelben bármilyen rendbontás esetén intézkedjen. Szerinte Szabó a karbantartási részlegvezető volt.
Vallomásában Szula elmondta: 2023 májusában ő mutatta be a dolgozóknak Szabót, hogy műszaki probléma esetén őt keressék. „A bemutatás során mondta Szabó Sándor, hogy neki van egy úgymond civil foglalkozása is, őrzés-védelemmel foglalkozik, ha valakinek ilyen jellegű baja van, forduljon hozzá bizalommal” – áll az ügyvezető vallomásában. Szula szerint a dolgozóknak a bemutatáskor Szabó is elmondta, hogy „hívják fel, ha bajuk van”, és „ő el tudja dönteni, hogy hozzá forduljanak, vagy hívják ki a rendőrséget.”
Szabó Sándor felesége a Blikknek pedig azt mondta, hogy férje a Magyar Pünkösdi Egyház biztonsági részlegének volt a vezetője, az érintett szálloda pedig rendszeresen őket értesítette, ha valamilyen atrocitás történt.
Nincs bocsánat
A pincér vallomása szerint amikor ő a tusolás és a zuhanyzás után feljött, az étteremben a villany már le volt kapcsolva, a társaság pedig a főbejáratnál állt. A pincér azt mesélte, hogy kolléganője zaklatott volt, „remegett az idegtől”, ezért megkérdezte tőle, mi történt. A pincérnő ekkor mesélte el neki, hogyan viselkedett vele a férfi. De azt is tudatták a pincérrel, hogy már szóltak Sanyinak, aki úton van. A pincér pedig mondta nekik, hogy nem megy el, amíg Sanyi meg nem érkezik.
A hotel biztonságikamera-felvételei alapján 21 óra 35 perckor Tamás és a társasága kiment a főbejárathoz cigarettázni, beszélgetni. A felvételek szerint nevetgéltek, beszélgettek, semmilyen incidens nem történt, nem volt balhézás sem. 21 óra 47 perckor Roland, Ricsi, Attila és Finuccsi elbúcsúzott Tamástól és a barátnőjétől, majd elindultak a szállásukra. A hotel szállóvendégeként Tamás és a barátnője maradt, a bejáratnál leültek egy asztalhoz elszívni egy cigarettát.
A kamerafelvétel szerint a pincér 21:49-kor jött ki a hotelből. Ekkor szólította őt le Tamás. Alexia szerint a párja azért szólította le a pincért, hogy tőle is bocsánatot kérjen a viselkedéséért. Bár a kamera hangot nem rögzített, Tamás testbeszéde is erről árulkodik, látható például, hogy a kezét nyújtja a pincér felé, aki láthatóan nem vevő erre. Miközben mosolyog Tamásra.
„A pincér nem fogadta el a bocsánatkérést, ezért összeszólalkoztak” – áll Alexia vallomásában. Szerinte Tamás és a pincér nem kiabált, nem veszekedett egymással, „teljesen normális hangon beszéltek”. Ugyanezt erősítette meg egyébként a rendőrség is a kamerafelvétel utólagos elemzésében. „A két férfi egymáshoz beszél, közben mutogatnak, a testbeszédjükből és az arcmimikájukból az állapítható meg, hogy nem veszekednek” – olvasható a rendőrségi feljegyzésben.
A gyanúsítotti vallomásában Tamás azt mondta, hogy miután kijött az étteremből, beszélgettek és elbúcsúztak a többiektől, nem sok mindenre emlékszik. „Innen úgymond filmszakadás van nálam, alig emlékszem valamire, ilyen felvillanások vannak csak. Emlékszem arra, hogy szóváltásba keveredek a pincér sráccal, aki korábban kiszolgált minket, rémlik, hogy olyat mondott nekem, hogy hívni fog valakit, aki engem majd »jól megbasz«. Erre talán azt mondtam neki, hogy hívjad.”
Hónapokkal később, decemberben készült egy pszichiátriai szakértői vélemény, ennek során pszichiáter beszélgetett Tamással. A vizsgálat során Tamás arról beszélt, hogy miután elbúcsúztak a többiektől, a barátnőjével dohányoztak, beszélgettek. „És utána jött a pincér. Tőle bocsánatot kértem a viselkedésért, és mondta nekem, hogy nem tőle kell bocsánatot kérni, mert hívott valakit, és ”majd az megbasz engem„, szó szerint így mondta. És innentől igazából nem emlékszek semmire. Csak azokat tudom, amit a nyomozati anyagokból olvastam ki.”
Vallomásában a pincér nem tett említést bocsánatkérésről. Annyit mondott csak, hogy Tamás „jópofizott vele”, „mondta, hogy így testvérem, úgy testvérem”. A pincér vallomása szerint Tamás azt mondta neki, hogy „ő egy nagy ember”, majd rátette a kezét a vállára. „Én mondtam, hogy vegye le rólam a kezét, nem érdekel, amit mond, meg az se, hogy kicsoda. Ekkor átváltott agresszívebb hangnembe, közölte velem, hogy »mit képzelek magamról, kilóra megveszlek, megkésellek téged!«”.
A pincér arról is beszélt, hogy nem ijedt meg ettől, azt gondolta, „ez a szokásos cigány duma, fenyegetőzés”, és amikor látta, hogy Szabó Sándor megérkezik az autójával, azt mondta Tamásnak: ezt nem vele kell ezt megbeszélnie, „hanem azzal, aki most érkezett kocsival”.
Ezután a pincér otthagyta, és elindult Szabó felé, a parkoló irányába.
A rendőrség a kamerafelvétel elemzése során azt írta, hogy ekkor Alexia jobb hátsó zsebére fel van tűzve egy „fényes, két függőleges csíkot mutató tárgy” (itt nyilván a bicskára utaltak a nyomozók), míg Tamás kezében ekkor még csak a cigarettája van.
Alexia a pincérrel történő beszélgetést a következőképpen mesélte el a rendőröknek: „Közben én annyit láttam, hogy a pincér kifelé mutat az útra, mert ekkor parkolt le az épület előtt a barátja. (...) A barát kiszállt a kocsiból. Ekkor én láttam, hogy Tamás ideges lett, ezért félrehívtam, hogy megnyugtassam.”
A rendőrség a kamerafelvétel elemzésekor ennél a pontnál azt írta, hogy Alexia megpróbálta visszatartani Tamást, aki Szabóék felé menne, de a barátja ellökte magától. „Ennek során látható, hogy bal kezében már van egy fekete színű tárgy, amely mérete alapján nem lóg ki a markából. Jobb kezében továbbra is cigarettát tart” – olvasható a rendőrök kamerafelvétel-elemzésében. A felvételen ekkor az látható, hogy a Szabóék felé elinduló Tamás a cigit a szájába veszi, a bal kezében lévő tárgyat pedig átteszi a jobb kezébe.
„A következő pillanatban ütött is”
A pincér vallomása szerint kifelé menet, de a parkolóhoz közelebb összetalálkozott Szabóval. „Sanyi nem kérdezett semmit, a fejemmel biccentettem a férfi irányába, mondtam, hogy miatta kellett kijönnie, és mondtam azt is, hogy engem késeléssel fenyegetett” – áll a pincér vallomásában, aki szerint ekkor Szabó megindult Tamás irányába.
„Én szorosan Sanyi mögött mentem. Hallottam, hogy K. Tamás kiabál Sanyi irányába, azt mondta neki, hogy »mit akarsz te itt, ki vagy te, én vagyok a K. Tamás!« Sanyi annyit kérdezett tőle, hogy miért kell balhézni, majd a következő pillanatban ütött is. Láttam, hogy eltalálja K. Tamás fejét, aki összecsuklott az ütéstől.”
Ekkor odaszaladt Tamásékhoz Alexia, és a barátját megtámadó Szabó elé állt. Alexia miatt ekkor Tamás takarásban volt. Ez az a pont, ahol még a földön fekve kicsapta a bicskáját, és Szabó felé szúrt. A rendőrség a kamerafelvétel elemzésekor kiemelte, hogy Tamás 12 másodpercig volt a földön úgy, hogy senki nem nyúlt hozzá. Azt azonban nem tudni, mi volt az őt leütő Szabó terve vele, mielőtt Alexia közbelépett.
Mindenesetre Tamás még a földön ült, amikor a bicskát a bal kezébe áttéve, a jobb kezével a földnek támaszkodva legalább hétszer Szabó felé szúrt, a bicskával többször eltalálva a bokszolót, aki ekkor ököllel neki esett, és próbálta elvenni tőle a kést. Mindketten a földön feküdtek, dulakodtak.
Az ekkor már erősen vérző Szabó legalább négyszer ököllel fejbe verte Tamást, majd felülkerekedett, felállt, és tovább ütötte őt, a nyomozók szerint azért, hogy elvegye tőle a bicskát. A verekedés során Alexia próbált beavatkozni, egyszer meg is rúgta Szabó karját, de a pincér minden esetben megragadta, és elvitte onnan a lányt.
A felvételen 21:52:13-kor látható, hogy a kés nincs K. Tamásnál, hanem a földön hevert, de a pincér ekkor is többször megrúgta, Szabó pedig ütötte a fejét. Tamás az ütések-rúgások után megpróbált felállni, szédülten tántorgott, de Szabó ekkor újra nekiesett, ütni kezdte, majd a földre nyomta. A pincér ekkor visszavitte Alexiát a hotelbe, de időközben Szabó egyre gyengébb lett, így kicsivel később Tamás kezdte el szorongatni őt. Ezt látva a pincér visszarohant, újra rúgni kezdte Tamás fejét, és próbálta megint távol tartani a vissza-visszatérő Alexiát. A felvételen 21:54-kor látni, ahogy a pincér az egyik asztalról felkapott egy sörösüveget, és azzal ütötte meg Tamást, megrúgta őt, végül egy széket vágott hozzá. Tamás ekkor már a meggyengült Szabó fölött volt.
„Amikor én az üveggel és a székkel is bántalmaztam, meg voltam róla győződve, hogy a kés még mindig K. Tamásnál van” – mondta a pincér a vallomásában. A pincér azt állította a rendőröknek, hogy ő csak azért bántotta Tamást, mert látta, hogy Szabó nem bír vele, és egyre gyengébb.
A verekedésnek az vetett véget, hogy megjelentek Tamás barátai, akiket Alexia akkor riasztott telefonon, amikor a bokszoló leütötte a párját.
A társaságból Roland a földön fekvő Szabóval maradt, míg a többiek kikísérték Tamást. Szabó ekkor még az eszméleténél volt, Roland beszélt is vele.
„Megkérdeztem tőle, hogy honnan vérzik, vagy mi fáj neki. Azt mondta, hogy nem tudja. Sokkos állapotban volt, és összefüggéstelenül beszélt, amit én nem értettem” – áll Roland vallomásában. A pincér ekkor hozott egy rongyot, Roland azzal próbálta elszorítani a jobb combját, mert úgy látta, az vérzik a leginkább. „Én egyedül ott maradtam vele, és vigyáztam rá, próbáltam neki segíteni, amit tudok. Tartottam a fejét, és beszéltem hozzá, hogy ne aludjon el. Nem tudom, hogy a többiek hol voltak, mert nem arra figyeltem. Egyedül én foglalkoztam a vérző, sérült férfivel” – mondta a vallomásában, és ezt a kamerafelvétel is igazolja.
Zoom
A biztonsági kamera felvételén a pincér az elkövetővel és barátnőjével beszélget, Szabó a háttérben világító autóval érkezik (fotó: rendőrség)
A rendőrök 21 óra 59 perckor érkeztek a helyszínre. A kamerafelvételen látható, ahogy először két rendőr jelent meg, őket a pincér bekísérte a hotelbe, miközben elhaladtak a földön fekvő Szabó mellett.
Pár másodperccel később megjelent egy harmadik rendőr is, de ő is elment a megkéselt bokszoló mellett. Szabó mellett csak egy helyszínelő állt meg, de látható, hogy nem ő, hanem Roland foglalkozott a sérülttel, aki szerinte ekkor még eszméleténél volt.
Szabó Sándor még élt akkor is, amikor a kórházba szállították, az ambuláns lap szerint 22 óra 19 perckor érkezett vele a mentő a kórházba, este fél 11-kor még hasi ultrahang is készült. Végül 23 óra 05 perckor halt meg, gyakorlatilag elvérzett.
A nyomozati iratok között fellelhető az Országos Mentőszolgálat válasza, amit a rendőrségnek küldött a nyomozás során. Az OMSZ szerint a hotelből 21 óra 56 perckor kapták a bejelentést a késeléses verekedésről, a recepciós hívta őket. A dokumentum szerint a mentők 22:00:45-kor érkeztek a helyszínre. A kamerafelvétel éppen 22:00-kor ér véget, ekkor még a parkolóban sem látni mentőautót. Roland vallomása szerint a mentősök öt perccel azután jelentek meg, hogy a rendőrök a helyszínre értek – ez ellentmond az OMSZ válaszának. Roland a vallomásában azt mondta, a mentősök érkezésekor is egyedül ő volt Szabó mellett, aki ekkor már „eléggé sokkos állapotban” volt. És ugyancsak Roland volt az, aki megmutatta a mentősöknek a férfi sérüléseit.
A pincér a rendőröknek a vallomásában azt mondta, hogy a „helyzetet átgondolva, azt megélve”, „ha Sanyi nem üt először”, akkor is szúrt volna Tamás. „Ezt a reagálásából, az agresszív viselkedéséből és abból gondolom, hogy kés volt nála. Nem is értem, hogy ki jön le egy 4 csillagos szállodába késsel a zsebében vacsorázni.”
Csakhogy Tamás is úgy érezte, az élete veszélyben van – ezt érezte a társaság másik tagja, Finuccsi is.
„Ha Tamást nem viszem el onnan, akkor őt széttépik”
A Tamást a hotelből Finuccsi segítette ki, vele menekült el a helyszínről. Finuccsit az ügyészség emiatt bűnpártolással vádolja. Ő a vallomásában azt mondta, hogy amikor visszatértek a hotelbe és meglátta Tamást, akinek az arcáról folyt a vér és a szeme be volt dagadva, azt érezte, hogy „nagyon nagy baj lehet”. Úgy gondolta, hogy ha Tamást akkor nem viszi el onnan, akkor „őt széttépik, mivel a helyszínen rendőröket sem láttam”.
„Addig amíg nem jön valami intézkedő járőr, addig úgy gondoltam, hogy elbújok vele jó helyen. Valami focipályára vagy sportpályára értünk, de nagyon sötét volt, nem láttam tisztán. Egy büfének a tövében ültünk le, és próbáltam kérdezni Tomit, hogy mi történt, mire annyit talán tudott mondani, hogy megtámadták. (...) Ahol ültünk, ott volt egy kerítés és reflektor világított, mi pedig árnyékban ültünk. Hangokat hallottam, hogy »itt van valamerre« meg »basszuk szét«, ilyeneket hallottam” – olvasható Finuccsi vallomásában. „Ezek után fogtam a Tomit, fölsegítettem, majd van egy lépcső beugrója, az alá besegítettem, majd azokra az idegen emberekre vártam, hogy ezek az emberek engem megtaláljanak, és csak az volt bennem, hogy ne Tomit.”
Finuccsi a vallomásában azt állította, hogy ezután kiment a főútra, próbált autóstoppolni, majd jött egy furgon. Finuccsi elmondása alapján ez egy idegen ember volt, akit megkért, hogy segítsen nekik és vigye el őket Monorra.
Azonban a Tamást ismerő S. Lajos vallomásából tudjuk, hogy a főnöke, László kérésére aznap éjjel ő ment a futballpálya közelébe, és vette fel a két fiatalembert, majd vitte őket Monorra. Ezt a rendőröknek tett tanúvallomásában László is megerősítette.
László és Tamás édesapja gyerekkori barátok, távoli rokonok és üzleti kapcsolatban is állnak, a békéscsabai munkát is ő szerezte. Aznap késő este László Szigetszentmiklóson volt, amikor Alexia kétségbeesetten felhívta, hogy Tamást megverték. Ezután László beszélt Finuccsival, aki elmondta, hogy Tamással együtt bujkálnak, mert valakik még a rendőrök előtt meg akarják őket találni. László ekkor hívta fel Tamás apját, aki arra kérte, menjen le vele Békéscsabára. Közben László felhívta Lajost, hogy segítsen kihozni Tamást és Finuccsit a városból. Lászlóékat Tamás apjának egy másik barátja, Gergő is követte autóval.
Az odaúton – Gyula és Békéscsaba között egy csárdánál – Tamás apját és Lászlót igazoltatták a rendőrök. Az igazoltatás során több rendőrautó is odament, a rendőrök pedig közölték velük, hogy a biztonságuk érdekében üljenek be a rendőrautóba, és menjenek a békéscsabai kapitánysága, ahol majd kihallgatják őket. Így is történt, de végül nem hallgatták ki őket, László és Tamás apja pedig visszament a csárdához, ahol a kocsit hagyták. Időközben László telefonon szólt Lajosnak, hogy vigye Tamásékat egy monori tanyához.
„Tamást az apja keltette fel, Filus az ágy mellett gubbasztott”
A csárdától visszafelé Kecskemétnél Lászlóék megint belefutottak a rendőrségbe, ekkor a rendőrök már a „Törvény nevében!” felszólítással szedték ki őket az autóból, és fektették ki a földre. Átkutatták a ruházatukat, ahogy a kocsijukat is, de nem találtak semmit. Valójában ekkor már Tamást keresték, a rendőrök azt hitték, Lászlóék a kocsiban rejtegetik. Gergő autóját is átvizsgálták, de nem találták Tamást.
Miután a rendőrök elengedték őket, Lászlóék előbb Soroksárra mentek, majd onnan Monorra a tanyához. Az, hogy Tamás apja mindenképpen át akarta adni a fiát a rendőröknek, de félt az atrocitástól, barátja, Gergő vallomásából is kitűnik.
„Kecskemét után én elfordultam Érd fele, ők nem arra mentek tovább, nem tudom, hogy hova mentek. Attila annyit kért tőlem, hogy nyugtassam meg a feleségét, majd menjek a monori kapitányságra is ott várjam meg. Nem mondta, hogy miért kellett a kapitányságra mennem, de én arra gondoltam, hogy biztosan megkeresi a fiát, a Tamást, és oda fognak jönni. A kapitányság előtt várakoztam a kocsiban, már világos volt, amikor Attila odajött, beült mellém, és elnavigált egy közeli helyre, de nem tudom, hogy merre jártunk. Egy tanyához mentünk. Még mielőtt még odaértünk volna, Attila felhívott egy telefonszámot, amit a békéscsabai rendőrségen kapott, és mondta, hogy beviszi a fiát a monori kapitányságra, és arra kérte hogy útközben ne érje atrocitás” – olvasható Gergő vallomásban.
„Tamást az apja keltette fel, Filus az ágy mellett gubbasztott. Tamás csúnyán nézett ki, összevissza beszélt. Tamásnak a feje össze volt verve, monoklija volt a szeme alatt, véres volt az arca, a feje, a ruházata. Tamást az apukája lefürdette, átöltöztette, majd bevittük a monori rendőrségre” – olvasható László vallomásában.
„Nem emlékszem” – válaszolta Tamás a vallomásában arra a kérdésre, hogy mondott-e a pincérnek olyat, hogy meg fogja őt késelni. „Arra emlékszem, hogy megérkezett ez az ember, akit hívtak, és megtámadott engem. Lehet, hogy beszólogattunk egymásnak, nem emlékszem. Ütni-verni kezdett engem, életveszélyben éreztem magam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Életveszélyes helyzetbe éreztem magam, annyi ütést kaptam a fejemre, hogy azt gondoltam, itt meghalok, ezért elővettem a zsebemből a késemet, és hadonászni kezdtem. Én csak el akartam ijeszteni őt, nem akartam megsérteni. Azt gondoltam, hogy megijed, és békén hagy” – mondta a rendőröknek. Azt állította, hogy nem érezte, hogy a késsel eltalálta Szabót.
A bicskáról egyébként azt mondta, hogy azért volt nála, mert Érden megfenyegették őt többször is, hogy „meg fogják szurkálni” – ezért vette a zsebkést, és hordta magánál mindig.
Tamás a rendőröknek azt mondta, nem a rendőrség elől menekült el a verekedés után, hanem azért, mert „féltem, hogy bántani fognak azok, akik a Munkácsy Hotelben voltak”.
A gyanúsítotti vallomásában Tamás – arra hivatkozva, hogy nem emlékszik rá – nem mondott semmit arról, miképpen jutott el Monorra, ahol másnap reggel feladta magát a rendőrségen. Ám a pszichiátriai vizsgálat során, amire idén januárban került sor, az ezzel kapcsolatos kérdésre bővebben válaszolt. Mint mondta, a verekedés utáni első emléke az, hogy egy focipályán bujkál egy munkatársával (ő volt Finuccsi). „Én ott eszméltem fel, hogy egy focipályán valahogy guggolok, vagy nem tudom mit csinálok, mellettem a ... István, ő benne is van a...., és igazából halljuk, hogy kiabálnak emberek, stb. mi meg csak várunk” – mondta a pszichiáternek.
A pszichiátriai szakvélemény szerint K. Tamásnál az „őt ért – véleménye szerint – jogtalan támadás hatására súlyos indulat, erős felindulás alakult ki, tudatszűkült állapotot okozva, amely nem kóros tudatállapot”. A szakértő szerint a beszűkült tudat nem engedte meg a gondolkodást, mérlegelést. „Az indulatok elhatalmasodásáért – akár a provokáció ellenére is – a gyanúsított felelős, (személyiség jelei közt megfigyelhető indulat kezelési zavar), következésképpen az így végrehajtott cselekményért is” – olvasható a szakvéleményben.
Tamás legkorábban ősszel állhat bíróság elé.
Korábban írtuk: