A magyar kormány a Kínától felvett egymilliárd eurós hitelből nyújtana 500 millió eurós kölcsönt Észak-Macedóniának – írja a VSquare diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A balkáni országnak nyújtott kedvező kamatozású hitelről júliusban állapodhattak meg, miután a májusi választásokon újra hatalomra jutott a VMRO, a Magyarországon menekültként élő, elítélt volt miniszterelnök Nikola Gruevszki pártja. A VMRO alelnöke akkor annyit árult el, hogy nem kínai kölcsönről van szó, hanem várhatóan egy EU- és NATO-tag lesz a hitelező.
Az pedig szintén a nyáron derült ki, hogy a kormány egymilliárd eurónyi hitelt vett fel kínai bankoktól, és ezt egy összegben le is hívta április 19-én. A hitelfelvétel célját, a kamatszintet és a törlesztés ütemezését sem hozták nyilvánosságra, egyelőre csak annyit tudni, hogy hároméves lejáratú változó kamatozású hitelről van szó, vagyis 2027. április 19-ig kell visszafizetni.
A VSquare szerint tehát Magyarország közvetítőként vehet részt egy Kína és Észak-Macedónia közötti ügyletben, bár egyelőre nem világos, miért jó ez a jelenleg pénzügyi gondokkal küzdő magyar kormánynak.
A lap szerint a történetet még rejtélyesebbé teszi, hogy egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező üzleti forrás szerint a kormány eredetileg azt remélte, hogy Hszi Csin-ping budapesti látogatása során sokkal nagyobb kölcsönt kaphat az ország a befagyasztott uniós forrásainak pótlására.
(hvg.hu)