Meglepő hangütésű Facebook-bejegyzésben igyekezett cáfolni a HÉV járatritkításairól szóló sajtóértesüléseket Lázár János, aki szerint sem az általa vezetett közlekedési minisztériumban, sem a MÁV-nál nem hoztak semmilyen menetrendváltozással kapcsolatos döntést.
Zoom
Montázs: Adobe
– Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is – írta Lázár.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője a HVG cikke szerint tervezett járatritkítások miatt hétfőre összehívta az általa elnökölt Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottság rendkívüli ülését, amelyre Karácsony Gergely főpolgármester mellett Lázárt is meghívta. A lap arról írt, hogy csúcsidőben a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13–23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna a MÁV terve. Vitézy szerint ezt a BKK vezérigazgatója által rendelkezésre bocsátott tervek megerősítik, a döntés mögött pedig a hatvanéves szerelvényeket felvonultató járműpark állapota lehet. Egyúttal hangsúlyozta: a kormány által leállított HÉV-járműbeszerzési tendert két éve nem indították újra, semmi nem történik évek óta.
Lázár a bejegyzésében leszögezte, hogy a jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván „Vitézy települési képviselővel” egyeztetni.
– Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester-választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél – írta Lázár arról a Vitézyről, akinek a javára a Fidesz visszaléptette a saját főpolgármester-jelöltjét.
– Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette, miközben a világpolgár urbanisták, szakértelemmel nem rendelkező szakértők, városmakettek utcáin felnövő, a Facebookot látványtervekkel kitapétázó ifjak semmit sem tettek Budapestért – fogalmazott a közlekedési miniszter, aki konkrétumok nélkül ugyan, de azt írta: a kormány több százmilliárdból fejleszti majd a HÉV pályáját és a járműparkot.
Frissítés: Vitézy hársfateát javasol
“Először is: javaslom egy hársfatea elfogyasztását miniszter úrnak, segíti a szorongás oldását, idegnyugtatásra is jó. Úgy látom, nem ártana” – üzente Facebookon Vitézy Dávid fővárosi frakcióvezető Lázár Jánosnak, miután a közlekedési miniszter azt írta: “néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás”, majd hazugságnak nevezte a HÉV-es járatcsökkentést.
Vitézy leírta, hogy Lázár azzal kezdte közlekedési miniszterségét két éve, hogy Széchenyit idézett. “Tisztelettel szeretném jelezni: a magyar történelemben Széchenyit beleértve egyetlen közlekedési miniszter sem engedett meg magának ilyen becsmérlő, trágár, útszéli stílust nyilvánosságnak szánt közleményben, mint ma Lázár János. Ha a miniszteri munka ennyire megviseli az idegeit, ráadásul, az elmúlt évek sorozatos kudarcai nyomán a MÁV összes utasának idegeit is, mindenki jobban járna, ha lassan inkább abbahagyná” – folytatta a korábbi főpolgármester-jelölt.
Majd közölte, hogy szerinte mik a konkrétumok: "a MÁV-HÉV Zrt. október 3-án 14:53 perckor kezdeményezte a BKK-nál a hévek ritkítását. A javaslat alapján az utasok százezrei által használt gödöllői, ráckevei és csepeli vonalon 18-23 százalékos kínálatszűkítés történne decembertől munkanapokon csúcsidőszakban." Hozzátette: a szintén reagáló Karácsony Gergellyel valamiért nem foglalkozott Lázár.
Vitézy szerint a hivatalos emailben a Lázár János tulajdonosi és megrendelői irányítása alatt álló MÁV-HÉV Zrt. szó szerint azt írta, hogy “az új menetrendi évben a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonat egységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé az iskolaidőszaki hétköznapokon. A forgalomba adható napi járműkiadási darabszám változása, viszont az iskolaidőszakban alkalmazott hétköznapi menetrendek módosítását teszi szükségessé.” Végül megállapította, hogy a gyűlölködés mellett úgy tűnik, hogy Lázár ”visszatáncolt" járatritkítási terveiből Szerinte a téma így is megéri a kitárgyalást, így várják a rendkívüli szakbizottsági ülésen a fővárosi városházán.
(24 - Telex)