Az Újpest elnöke, Ratatics Péter exkluzív interjút adott az M4 Sportnak. Ratatics elmondta, hogy két-három éven belül szeretnék helyreállítani az alapokat – tájékoztat az nb1.hu
Ez nemcsak a sportszakmai részre vonatkozik, szeretnénk az irodai működést, a klubról alkotott imidzset is rendbe tenni – mondta.
A célkitűzések mellett az elnök a magyar játékosok kérdését is említette.
Ratatics szerint kitartanak amellett, hogy a keret felét magyar játékosok alkossák, illetve az utánpótlásra is szeretne építeni az Újpest.
Nem kizárt, hogy öt-hat éven belül lesznek finomítások, de továbbra is kitartunk amellett, hogy legalább a keret felét magyar játékosok alkossák. Életkor tekintetében nyolcvan százaléknak harminc év alatt, negyven százaléknak huszonöt év alatt kell lennie. A harmadik szabályunk, hogy az utánpótlásunkra építsünk. Az pedig alapvetés, hogy teljesítmény alapú értékek mentén igazolunk, nem számít ki kinek a kije – nyilatkozta.