Mint ismert, vasárnap időközi választást tartanak Tolna vármegye 2-es számú választókörzetében. A szavazásra azért van szükség, mert októberben meghalt a térség országgyűlési képviselője, a fideszes Potápi Árpád.
Zoom
A vasárnapi voksoláson hat jelölt indul, a realitásokat figyelembe véve közülük a fideszes Csibi Krisztinára, a mi hazánkos Dúró Dórára és a DK-s Takács Lászlóra lesz érdemes odafigyelni.
A választás tétjét jól mutatja, hogy a Fidesz mindent bevet annak érdekében, hogy Csibi Krisztina üljön be a parlamentbe.
A Magyar Jelen helyi informátorai szerint háromezer forintot ajánlanak fel azért, ha valaki a Fidesz-KDNP politikusára szavaz.
Elsősorban a Dombóvár környéki falvakban, pl. Gyulajon (ahol még a KSH szerint is 40 százaléknyi cigány él) keresik azokat, akik némi készpénzért cserébe hajlandók Csibi Krisztinát támogatni a vasárnapi időközin.
A lap kapott egy 20-as telefonszámot, mely állítólag egy Ildikó nevű nőé. S valóban, amikor felhívták, egy hölgy szólt bele a telefonba. Az újságíró helyi, egészen pontosan hőgyészi lakosnak adta ki magát, és érdeklődött a “lehetőségről”. Ildikót elsősorban az érdekelte, hogy kitől kapta meg a számát, illetve hol lakik pontosan Hőgyészen belül. A “lehetőséget” nem tagadta, annyira azonban dörzsölt volt, hogy mindenképpen személyes találkozót szeretett volna, hogy a részletekről ne telefonon essen szó.
A személyes találkozó végül nem jött össze, Ildikó vélhetően gyanút fogott, a telefonbeszélgetésből – melyet szükség esetén hangfelvétellel is tudnak bizonyítani – az azonban mindenképp kiderült, hogy valami van a háttérben.
Másnap a jelenlétükben egy dombóvári lakos is felhívta a 20-as telefonszámot, saját nevén mutatkozott be, és ugyancsak a “lehetőségről” érdeklődött. Ildikót ismét az érdekelte első körben, hogy ki adta meg a számát, majd amikor megtudta, hogy az ember dombóvári, kis hezitálás után azt mondta, hogy ott nincs erre lehetőség, és letette a telefont. Nem mondta ki, de a történtek egybevágnak azzal, amit az informátorok közöltek, vagyis hogy a feltételezett szavazatvásárlás elsősorban a választókerület falvaiban történik, nem Dombóváron és Bonyhádon.
Ugyancsak kérdéseket vet fel, hogy a Fidesz folyamatosan toborozza az aktivistákat az ország minden pontjáról, hogy a kampány véghajrájában, illetve a választás napján személyes jelenlétükkel segítsék elő Csibi Krisztina győzelmét.
Egy, a szerkesztőség birtokába került belsős levelezés szerint vasárnap 500 olyan fideszes aktivistára lehet számítani Tolna vármegye 2. választókerületében, akiknek semmi kötődésük a térséghez, tehát kvázi külsősként beavatkozva döntenék el a helyi választást, befolyásolva a választókerület lakóit a szavazás napján. A fideszes mozgósító levél úgy fogalmaz: “Beszélnünk kell további 23.000 emberrel. Ezen múlik, hogy a 2026-os országgyűlési választásoknak milyen főpróbával a hátunk mögött tudunk nekimenni. Mindenki Tolna vármegye ezen térségére figyel. Olyan erőt kell mutatnunk, ami választóink lelkét feltölti, az ellenfeleinket pedig helyre teszi.”
Ami a Fidesz ellenfeleit illeti, Dúró Dóra ellen szervezett lejáratókampányokat indítottak: Facebook-kamuoldal fizetett hirdetései, kamuplakátok és telefonos hívások rágalmai árasztják el a Tolna vármegyeieket.