Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy zalai szociális intézmény vezetőjét és a felettes költségvetési szerv egyik főosztályvezetőjét, mert jogosulatlanul jutottak pénzhez egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégtől 2019-ben és 2020-ban.
A Pécsi Ítélőtábla keddi határozata szerint a két nőt vesztegetés elfogadása miatt marasztalták el - írta a bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv Zala megyei kirendeltségének főosztályvezetője az irányítása alá tartozó egyik szociális intézmény beszerzése kapcsán egy üzletkötőn keresztül kötött adásvételi szerződést egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó céggel.
Az írásban nem rögzített gyakorlat szerint a pelenkaforgalom után egyfajta "kompenzációt", vagy más néven "visszaforgatást" adott a cég az üzletkötőn keresztül, ennek keretében bizonyos termékeket ingyen bocsátott az intézmény rendelkezésre.
A zalai felettes szerv vezetője - az ügy elsőrendű vádlottja - 2019 őszén beszélte meg a szociális intézményt vezető társával, a másodrendű vádlottal, hogy a továbbiakban inkább készpénzben tartanak igényt a "kompenzációra", amelyet majd megfeleznek.
Pénzátadásra háromszor került sor, alkalmanként 300 ezer forintot kaptak a vádlottak, az elsőrendű azt ismeretlen módon használta fel, míg a másodrendű a szociális intézmény működtetésére fordította a kapott pénzt.
A bíróság megállapítása szerint a két vádlott megszegte az irányadó munkáltatói szabályzat előírásait, így az általuk elfogadott összegek jogtalan előnyök voltak.
Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a cselekményt beismerő vádlottakat vesztegetés elfogadása miatt mondta ki bűnösnek, ezért az elsőrendű vádlottat két, társát egy év - végrehajtásban öt, illetve három év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, velük szemben pénzbüntetést és vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítés, elsősorban a foglalkozástól eltiltás büntetés mellőzéséért, valamint a vádlottak előzetes bírósági mentesítése iránt jelentettek be fellebbezést, míg az ügyészség az elsőfokú ítélet helyben hagyására tett indítványt.
A Pécsi Ítélőtábla kedden helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet jogerős.