A Momentum országgyűlési képviselője, Orosz Anna hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és nem indul a 2026-os választáson sem.
Az ellenzéki képviselő a lemondását bejelentő bejegyzésében egyebek mellett azt írta, hogy 2019 óta azt tekinti feladatának, hogy az újbudaiak és a magyarok érdekében dolgozzon legjobb tudása szerint. "Azt érzem, hogy erre országgyűlési képviselőként nincs már lehetőségem. A rendszer szó szerint és átvitt értelemben is hátracsavarja a karjaimat, ha valamit tenni próbálok a választók érdekében" - fogalmazott a bejegyzésben, amelyet egy képpel illusztrált, amelyen két rendőr egy tüntetésen hátracsavarja a karját.
Kifejtette, hogy a kép pontosan három hete készült róla, aminek nem örült, azért nem, mert rossz volt az arcán látni a tehetetlenség érzését, ami talán éppen a fotó elkészültének pillanatában vált végleg elviselhetetlenné számára.
"A blokád alatt egyszerre éreztem azt, hogy ki kell állnom a gyülekezési jogért és az LMBTQ-közösségért, és azt, hogy ebben a formában ez sajnos nem vezet eredményre. Félreértés ne essék: szerintem kötelességünk kiállni alapvető jogainkért és a hatalom által megtámadott honfitársainkért. De ennél egy politikusnak többet kell tudnia tennie. Képesnek kell lennie a változtatásra" - írta.
Úgy folytatta, hogy ebben a helyzetben meggyőződése, hogy a választók bizalmát úgy tudja megszolgálni, ha belátja: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne marad ebben a helyzetben.
"Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra" - emelte ki Orosz Anna.
A politikus hangsúlyozta, hogy úgy hiszi, a kulcs a rendszer bukásához az, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Hozzátette, az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre Magyarországon, ha a rendszer esetleges bukását követően felelősségre vonják annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerik azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.
"Ilyenek például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az állami iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tettükkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét" - írta a momentumos politikus.
A bejegyzése alatti hozzászólásában közölte azt is, hogy a választási eljárásról szóló törvény fideszes módosítása értelmében nem lesz Újbudán időközi választás lemondása miatt, mivel az a választást megelőző egy éven belül történik, mandátumát a listáról kell pótolni, írja az MTI.
Frissítés: elegük lett a hisztikirálynőből
Információink szerint Orosz Anna lemondásának az az igazi oka, hogy kikészült idegileg, több konfliktusa volt párton belül is. Kevés ötlete is hülyeség volt a Momentum vezetése szerint, le lett tekerve, a félresikerült dolgaiért pedig számonkérték.
Sok volt a hisztije, unta mindenki a pártjában, ő pedig régóta nem érezte jól magát ezek miatt.
Orosz Anna kapcsolata most végleg megromlott a Momentummal, a süllyedő pártban maradók megharagudtak miatta, amiért az értékes egyéni mandátumát így otthagyta (így a választókerületnek nem lesz már képviselője a következő egy évben), ugyanis a pártvezetés szerint nyilván a Momentumon kérik számon az ellenzéki szavazók cserbenhagyását.