Gyurcsány Ferenc távozásáról a kormányfő úgy fogalmazott ma reggel a Kossuth rádióban, hogy más dolgával nem ildomos foglalkozni, de két megjegyzése volt: élet-halálharcot vív a DK a Tiszával, és a DK–kormány meccs már eldőlt.
„A DK-sok nyilván úgy gondolják, hogy így több esélyük van ebben a harcban. Együttérzek velük, nem lehet egyszerű a válás. Ez magánügy, a politikába semmiképpen nem lehet beemelni” – jegyezte meg Orbán Viktor.
A Tisza Párt csütörtöki bejelentésére a kormányfő úgy reagált: „A felvételen, ha az úgy van, ahogy írott formában olvastam, akkor a kormány hivatalos álláspontja hallható. A békéhez erő kell, hadsereg kell. A magyar honvédség nem az üdvhadsereg.”
Baj esetén meg kell védeni a hazát, harcosok kellenek, olyan hadsereg, ami kész és képes harcolni Magyarország függetlenségért – emelte ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy szerinte a békéhez erő kell, ez a hivatalos álláspontjuk.
„Ami jobban zavar, az a volt vezérkari főnök szerepvállalása ebben a kutyakomédiában. Elbocsátottam, nem adtam alapos indokát, nem is szükséges, a hadsereg legyen kívül a pártpolitikán. Az alkotmányos rendszer is erre épül” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor ezután Manfred Webert idézte, aki szerint az ukránoknak jogunk van csatlakozni az unióba, de a kormányfő szerint csak jelentkezni van joguk.
Semmilyen nyomást nem fogadok el kívülről sem, nemhogy a hadseregen belülről – mondta, majd visszatérve Ruszin-Szendi Romuluszra megjegyezte, hogy „bánom, hogy politikai porondra lépett, azt hittem, elbujdosik szégyenében. Mert ha egy tábornok közpénzen szívatja le a zsírját, akkor az ember eltűnik. Ehhez képes beáll a politikai élet közepébe. Szerintem ez nem helyes, szomorú történet.”
(Index nyomán)