Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
A javaslatot Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be, előadója Görög Márta igazságügyi miniszter.
Az indítvány szövegében rögzítik, hogy törvényjavaslat különösen az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó, úgynevezett szupermérföldkövek határidőben való teljesítését szolgálja, és elfogadása a magyar kormány és az Európai Bizottság között létrejött, a miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke közötti politikai megállapodás végrehajtásának részét képezi.
Rögzítik azt is, hogy a törvényjavaslat kizárólag az európai uniós forrásokhoz való hozzáféréshez kapcsolódó intézményi és jogállamisági feltételek teljesítésére irányul, a szabályozás nem érint ideológiai vagy világnézeti kérdéseket, nem kapcsolódik migrációs politikai tárgykörökhöz, és nem vet fel az Ukrajna európai uniós csatlakozásával összefüggő kérdéseket.
A javaslat szigorítja a vagyonnyilatkozat-tételre, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat, ezzel összefüggésben bővíti az Integritás Hatóság hatásköreit, rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről, módosítja a büntetőeljárásról szóló törvényt a korrupciós bűncselekményekkel szembeni szigorú fellépés érdekében, továbbá az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításával erősíti az egyes fizetési műveletek átláthatóságát.
Az indítvány a közbeszerzések átláthatósága és a közpénzekkel való felelős gazdálkodás érdekében továbbá jelentősen kiterjeszti a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén közzétételre kötelezett szervek és a közzéteendő adatok körét is.
Frissítés: "nem kellett feladnunk semmit" - állítja Magyar
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek - jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
"A magyar emberek és a vállalatok végre hozzájuthatnak az őket megillető uniós ezermilliárdokhoz, és ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint amit a magyar emberek is várnak tőlünk: felszámolni az orbáni korrupciót" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: éveken keresztül azt hallgattuk a bukott kormánytól, hogy az unió politikai okokból tartja vissza a pénzeket. Évek óta azt hallgattuk, hogy a vita a migrációról szól, hogy a vita Ukrajnáról szól, hogy a vita különböző ideológiai kérdésekről szól.
Közben mindenki számára hozzáférhetőek voltak azok a dokumentumok, amelyekből pontosan kiolvasható, hogy az Európai Unió mit vár Magyarországtól: szigorú korrupcióellenes intézkedéseket, átláthatóbb közéletet, erősebb garanciákat, autonóm egyetemeket - hangsúlyozta.
Magyar Péter szerint a helyzet egyszerű: Magyarország azért nem jutott hozzá éveken keresztül a neki járó forrásokhoz, mert az Orbán-kormány a tiszta közélet, a korrupciómentesség, az oktatási és kutatási szabadság "esküdt ellensége volt". Ezért nem volt hajlandó végrehajtani azokat a változtatásokat, amelyeket egyébként a magyar emberek többsége is támogat és elvár.
"Mi ezt a vitát lezártuk. Három hét alatt megkötöttük a politikai megállapodást az Európai Unióval. A magyar emberek és vállalatok pénzét, mintegy 6 ezer milliárd forintot hazahozzuk. És eközben végrehajtjuk azokat az intézkedéseket is, amelyekre Magyarországnak saját érdekéből is szüksége van" - mondta a videóban.
Emlékeztetett arra, hogy az uniós források hiányát egy ország fizette meg: diákok és kutatók, magyar vállalkozások, az egészségügyi rendszerünk, a közlekedési infrastruktúránk, az önkormányzatok, és végső soron minden magyar család.
Magyar Péter hangsúlyozta: a törvénycsomag és a korrupció elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme az Integritás Hatóság (IH) megerősítése, amelynek valódi jogosítványokat adnak. Kifejtette: ha egy korrupciós ügyben a nyomozást megszüntetik vagy a feljelentést elutasítják, az IH a jövőben a bíróság előtt kezdeményezheti az eljárás folytatását. Ha uniós pénzből finanszírozott közbeszerzéseknél visszásságot tapasztal, közbeléphet, és vizsgálatot indíthat, "mert a közpénz az a magyar emberek pénze".
Megjegyezte: ugyanezért alakítják át teljesen a vagyonnyilatkozati rendszert is. "Ha valaki kifelejt egy vadászkastélyt, egy jachtot, egy fél lakást vagy más lényeges vagyonelemet a vagyonnyilatkozatából, vagy mint Rogán Antal, azt akarja elhitetni, hogy egy találmány miatt jut évente több százmillió forinthoz, vagy mint Lázár János pár év alatt 47 ingatlant szerez, akkor a hatóság célhoz kötött ellenőrzést folytathat le" - mondta. Hozzátette: a hatóság megvizsgálhatja, hogy a bevallott vagyon megfelel-e a valóságnak, hogy egy vagyongyarapodás mögött van-e igazolható forrás.
"Új korszakot nyitunk. Aki közéleti szerepet vállal, annak nemcsak önmérsékletet kell tanúsítania, de számot kell tudnia adni a vagyonáról és annak a forrásáról is. És ha valaki, bárki szándékosan megtéveszti a hatóságokat, annak büntetőjogi felelősséget kell vállalnia. Akár kétéves börtönbüntetést is kaphat" - jelentette ki a kormányfő.
Magyar Péter szerint közérdek, hogy az emberek megismerhessék, kik állnak a magántőkealapok mögött, ezért átláthatóvá teszik ezek világát is. Ezen kívül a benyújtott nagy jogszabálycsomagban rendezik a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) ügyét is. Ezt azzal indokolta, hogy az "elmúlt években Orbán Viktorék óriási állami vagyonokat szerveztek ki olyan konstrukciókba, amelyek felett a magyar társadalom ellenőrzése minimálisra csökkent". Közölte: ebben is világos elvet követnek, ami a magyar embereké volt, annak a magyar embereket kell szolgálnia. Ezért az állami eredetű vagyon visszakerül az államhoz, az egyetemek esetében pedig olyan átmenetet biztosítanak, amely megvédi a hallgatókat, az oktatókat és a kutatókat, miközben helyreállítja az egyetemi autonómiát.
Elmondta: visszaépítik az akadémiai szabadságot. A törvénycsomag visszaadja és megerősíti az egyetemi szenátusok jogköreit. Ez egyrészt európai civilizációs minimum is, másrészt ezzel a lépéssel visszahozzák azokat a lehetőségeket is, amelyeket a magyar fiataloktól és a magyar kutatóktól elvettek.
"A magyar diákok újra részt vehetnek az Erasmus-programban. A magyar kutatók újra hozzáférhetnek a Horizont kutatási programok forrásaihoz, a magyar egyetemek pedig újra teljes jogú tagjai lehetnek az Európai Tudományos Közösségnek" - sorolta a példákat.
A miniszterelnök hangsúlyozta: ma megtesznek egy újabb nagy lépést azért, hogy Magyarország és a magyar emberek visszakapják a pénzüket, és ezért nem kellett feladnunk semmit. "Átláthatóbb, szigorúbb közpénzgazdálkodást, nagyobb egyetemi autonómiát, az állami vagyon védelmét kellett vállalnunk. Örömmel tettük" - mondta.
Magyar Péter közölte: a politikai megállapodás után ez a jogalkotási munka a következő lépés az uniós források felszabadítása felé, amelyeket a közlekedésre, vállalkozásokra, lakhatásra, energetikára, oktatásra tudnak fordítani.
"A magyar emberek megérdemlik ezeket a lehetőségeket, és mi gondoskodni fogunk arról, hogy végre meg is kapják őket" - zárta videóját a kormányfő.
(MTI)





