Ő is támogatásból fejlődött ki
ilyen szépen
A véleményt nyilvánítók háromnegyede tisztán látja: a cigányok nem tisztelik a törvényt, ennek ellenére elképesztően sok állami támogatást kapnak. A megkérdezettek csak 3,5 százaléka szerint szorgalmasok a romák (ez éppen megegyezik a kutatás hibahatárával), továbbá arra, hogy a "romák" betartják-e a tízparancsolatot, mely egyebek mellett a gyilkosságot és a tolvajlást tiltja, valamint van-e valami közük a felebaráti szeretethez, 10-15 százalék válaszolt igennel. A többi szerint tehát ölnének, rabolnának, amikor csak alkalmuk van rá. És teszik is, láthatjuk.
A magyarországi németekkel és horvátokkal nincs különösebb gondja a többségi társadalomnak, a cigányokat viszont általános ellenszenv övezi - ez derül ki abból a kutatásból, amely az említett három kisebbség megítélését vizsgálta. (Ezúton is elnézést kérünk a németektől és a horvátoktól, amiért egy lapra helyezték őket a cigánysággal, bár nem a mi bűnünk...) Pozitív és negatív állításokról kérték a válaszolók véleményét, valamint az adott kisebbség vallására, értékrendjére vonatkozó kérdéseket tettek fel. A kutatást Wildmann János közgazdász, teológus vezette, aki a felmérést ismertető Népszabadságban komoly terjedelemben magyarázza, hogy a magyarok alaptalan előítéletek miatt vannak rossz véleménnyel szegény romákról, és mert nem ismerik őket (valószínűleg nem lehet sehol találkozni velük) - tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy rasszista álkutató hamisította meg eredményeket a gyávábbacskákat imígyen is bátorítva: vállalják véleményüket, hiszen mindenkinek hozzájuk hasonlóan elege van a folyamatosan eltartóira törő élősködőből.
Bemelegítésképpen: a megkérdezettek 30%-át zavarja, hogy nem értik a cigányok nyelvét (pl. mert akár az orra előtt is egyeztethetik kirablásának részleteit), és ugyanennyien nehezményezik, hogy noha meglehetősen régen élnek köztünk a betelepülők, és ha barátkozni akarnak, még magyarnak is vallják magukat, kultúrájuk valójában ugyanannyira idegen, mint volt a kezdetekben, semmi jel nem mutat arra, hogy hajlandóak lennének a zökkenőmentesebb együttélés irányába elmozdulni. A 30% tekinthető alacsony és magas értéknek is. Alacsony abból a szempontból, hogy a magyar eleve nem idegengyűlölő, sőt, a legbefogadóbb nemzetek egyike (legalábbis az volt eddig), tehát nem rasszizmusból van baja a cigányokkal, mint azok vezetői sugallják - ezért a 30%. Viszont azért is - s ezért nem még alacsonyabb, a horvátok és németek esetében pl. csak 20 -, mert ugyan nem rasszista a magyar, de tapasztalata van éppen elég, így egyre ellenszenvesebbek lesznek neki a cigányok úgy, ahogy vannak. Ez az érték egyre csak nőni fog, ha valami nem történik már végre.
Sokkal beszédesebbek a következőként bemutatott adatok.  A megkérdezetteknek ugyanis kétharmada nehezményezi, hogy a cigányok "egyre többen vannak" (ennek sem az az oka, hogy a levegőt sajnálják tőlük, hanem mert tudják: több cigány, több rablás, nemi erőszak és gyilkosság, több pénz a házon belüli ellenség kifejlesztésére a mi adónkból), továbbá a véleményt nyilvánítók háromnegyede (!) tisztán látja, a putrisok nem tisztelik a törvényt, ennek ellenére érdemtelenül sok állami támogatást kapnak.
A felmérés szerint nem sokat ért az az állandóan sulykolt liberós érv sem, mely szerint romákjaink nem találnának munkahelyet, ha netán dolgozni támadna kedvük, vagy kevesebb pénzt kapnának - 29 százalék volt hajlandó ezt többé-kevésbé elfogadni. (További információk a Mohácsi Viktória számlaszámát kezelő dolgozónál.)
Megkérdezett polgártársaink kétharmada úgy gondolja, gazdagítja életünket két kisebbségünkkel való együttélés. Jól gondolták, a cigányok nincsenek benne a kettőben. Róluk mindössze 24% gondolja ezt, egyelőre megmagyarázhatatlan okokból.
Abban a csoportban sincsenek benne, melyet a megkérdezett magyarok 40%-a szorgalmasnak tart. Itt is horvátokról és németekről van szó. A cigányokat 3,5 (három és fél) százalék tartja annak. Ez kb. megfelel a felmérés hibahatárának.
Hogy a "romák" betartják-e a tízparancsolatot, mely egyebek mellett a gyilkosságot és a tolvajlást tiltja, valamint van-e valami közük a felebaráti szeretethez, nos, 10-15 százalék válaszolt igennel. A többi szerint tehát ölnének, rabolnának, amikor csak alkalmuk van rá. És teszik is.
Kedves kormány és járulékos magyarellenes jogvédői! Mindannyian demokratáknak valljátok magatokat. A ti bajotok. Az viszont kötelez a többség véleményének figyelembe vételére, mi több, akaratának végrehajtására. A többség szerint a cigány lusta, munkakerülő, bűnöző, ennek ellenére az adónkból tömitek belé a pénzt, gyakorlatilag tenyésztitek. Ellenünk. Holott a véleménynyilvánítók szerint is túl sok van már belőlük. Izgatottan várjuk, mit léptek. (A gyengébbek kedvéért: nem, nem várunk semmit. Csak eljátszunk néha mi is a demokrácia gondolatával.)
A. S. kommentárja: Többek között az SZDSZ-es Political Capital tanulmánya is bizonyítja (tessék elolvasni a cikket, aki nem hiszi), hogy a cigányokkal kapcsolatos ellenszenv utóítélet, azaz: egy népcsoport, ország minél gyakrabban találkozik cigányokkal, annál inkább gyűlöli őket. Nehéz a csehekre azt mondani, hogy nácik lennének; mégis gyűlölik a cigányokat, de ők aztán tényleg. Finnek dettó. Vajon mi lehet ennek az oka?!
Ennyit arról, hogy "a cigányokat azért utálják, mert mert nem ismerik őket, bezzeg ha ismernék…". A Political Capital ennek pont az ellenkezőjét állítja – több országban végzett adatgyűjtés után. Vajon kinek van igaza?
(Kuruc.info - Népszabadság)