A legnépszerűbb horvát nemzeti rockzenekart a tájékozottabb magyar közönségnek talán már nem is kell bemutatni. Több liberálszocialista országból is kitiltották őket hazafias számaik miatt. A csapat frontembere, Marko Perkovics, aki a becenevét a Thompson géppisztolyról kapta, hazáját és szülőfaluját védve fegyverrel szállt szembe a kilencvenes évek elején a betolakodó szerb szabadcsapatokkal és a kommunista Jugoszláv Néphadsereggel.
Vas megyei horvátok szervezői munkájának köszönhetően került sor 2008. december 12-én az első magyarországi Thompson-koncertre a szombathelyi Aréna Savariában. A szervezők a megye nyugati részén található Szentpéterfáról származnak, ez az a többségében horvátok lakta település, amely a sikeres soproni népszavazás után harcosan kezdeményezte, hogy újabb Ausztriához csatolt települések kerülhessenek vissza Magyarországhoz. Az 1923-as sikeres revíziónak köszönhetően tért vissza további 9 községgel együtt Magyarországhoz Szentpéterfa is, amely a kezdeményező szerepéért a "Communitas Fidelissima", azaz a Leghűségesebb Község címet kapta. Akár véletlenül, akár szándékosan, de úgy esett, hogy az első magyarországi Thompson-koncert időpontja stílszerűen egybeesett a soproni népszavazás 87. évfordulójának tiszteletére rendezett megemlékezéssel.


A legnépszerűbb horvát nemzeti rockzenekart a tájékozottabb magyar közönségnek talán már nem is kell bemutatni. A csapat frontembere, Marko Perkovics, aki a becenevét a Thompson géppisztolyról kapta, hazáját és szülőfaluját védve fegyverrel szállt szembe a kilencvenes évek elején a betolakodó szerb szabadcsapatokkal és a kommunista Jugoszláv Néphadsereggel. A nagyhírű zenekart több liberálszocialista országból is kitiltották hazafias számaik miatt. Thompsonék ezért egy kicsit talán aggódva várták az első magyarországi fellépést, hiszen tudtak arról, hogy milyen a jelenleg regnáló budapesti kormány. A koncert másnapján aztán már arról adtak hírt a honlapjukon, hogy fergeteges, örök emlékű koncertet adtak Magyarországon, s lenyűgözte őket az a hatalmas szeretet, ahogy Vasban fogadták az együttest. Persze nem véletlen, hogy kellemes meglepetés érte a horvát zenekart első magyarországi fellépésükön, hiszen a szombathelyi Arénában több ezres tomboló közönség várta a csapatot.


A tömeg nagy része a szomszédos Ausztriából, főként Graz és Bécs városából érkezett, de jó néhány horvátországi rendszámú kocsi is parkolt a stadion előtt. A háború miatt sok horvát család volt kénytelen Ausztriába menekülni főként Szlavóniából, s most többnyire a felnőtté cseperedett akkori gyermekek jöttek el a szombathelyi fellépésre. Belőlük érthető módon elemi erővel tört fel a koncerten a hazaszeretet. A Magyarországhoz való hűségüket már számtalanszor bizonyító vasi horvátok ugyancsak nagy számban voltak jelen. Érdekesnek leginkább az mondható, hogy becsléseink szerint mintegy félszáz magyar is együtt énekelte a több ezer horváttal a nótákat.


A tömegben látható volt egy magyar zászlóval Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke és tőle nem messze állt barátaival egy horvát címeres mezben Jónás Levente, a Jobbik kommunikációs igazgatója is.



A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tucatnyi aktivistája transzparenst is készített, amely magyarul és horvátul is a következőket hirdette: “Egy korona, két nemzet - magyar-horvát testvériség”. A felirat mellett egy magyar és egy horvát címer is látható volt, középen pedig a Szent Korona, amelyre mintegy 900 évvel ezelőtt a horvátok is hűségesküt tettek. A transzparens ugyan a bejáratnál kisebb fennakadást okozott, a biztonsági emberek ugyanis először nem akarták beengedni, mert szerintük azon a fedőkoszorú nélküli horvát címer valójában az usztasa állam szimbóluma volt. Végül Toroczkai László és az egyik szentpéterfai horvát szervező beszélgetése nyomán beengedték a transzparenst, amelyet a vármegyések kifüggesztettek, méghozzá az Aréna egy olyan pontjára, ahonnan nem csak a közönség, hanem Thompson is jól láthatta.



Még a HVIM-eseket is meglepte, hogy milyen jól fogadták a horvátok a feliratot, amelyet fényképeztek, s nagyon sokan rögtön beszédbe is elegyedtek a vármegyésekkel. A transzparenst középen egy első osztályú csapatban játszó horvát kosárlabdázó tartotta végig a koncert alatt. A vármegyés csapatban több délvidéki is volt, akik könnyen szót értettek egy csoport vukovári horváttal, akikkel egy régióból származva, érthetően akadtak közös témáik.



Összességében a koncert hatalmas sikerrel zárult, a több ezres tömeg fergeteges hangulatot varázsolt a szombathelyi stadionba, a szentpéterfai horvátok ismét büszkék lehetnek magukra, hiszen a szervezés is professzionális volt. A Thompsont lenyűgözte a magyarországi fogadtatás, szerencsére a hatóságok sem hoztak szégyent hazánkra, és nem zaklatták sem a közönséget, sem a zenekart. A vármegyések is elérték, amit akartak, hiszen több ezer horvát hazafi távozott úgy Magyarországról, hogy viszik a hírét a hagyományos magyar-horvát történelmi szövetségnek. Már most jelezték, hogy a 2009-es Magyar Szigetre horvát fiatalok is érkeznek a gyümölcsöző jövőbeni összefogás jegyében.



Jellemző, hogy több horvát internetes fórumon is rendkívül pozitívan írnak hazánkról a koncert apropóján, Magyarországot politikai értelemben “normálisnak”, “egészségesnek” nevezik. Pedig ha tudnák…
(HVIM sajtószolgálat - Kuruc.info)