A Jobbik célja, hogy létrehozza a Magyar Nemzeti Gárdát, s ennek érdekében nincs kizárva, hogy a párt törvényjavaslatot is benyújt majd az Országgyűlésnek - mondta a Népszavának Vona Gábor.
A pártelnök arról is beszélt, hogy az Országgyűlés alakuló ülésére Gárda-egyenruhában megy - ahogy ezt korábban már megígérte -, s ha ennek jogi következményei lesznek, akkor azokat vállalja.
A lap azon kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy a párt perifériára szorul a kétharmados Fidesz-többség miatt, úgy felelt: szerinte a Fidesz vagy él a hatalmával, és végrehajtja a Jobbik programját - mert ez az ország érdeke -, vagy hatalmasat bukik. Négy év múlva a párt már az aranyért fog küzdeni a választásokon - mondta, megjegyezve: a mostani harmadik hellyel is elégedettek lehetnek.
Balczó: színvallásra kényszeríthetjük a Fideszt
Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője az újságnak arról beszélt: ha előhozakodnak saját témáikkal, javaslataikkal - például a multinacionális cégek megadóztatásáról -, akkor színvallásra kényszeríthetik a Fideszt.
(Híradó)