A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint Kertész Ákos Kanadába távozása különös súllyal hívja fel a figyelmet arra, "hova juttatta Magyarországot az egyre hangosabb antiszemitizmus".
A szervezet MTI-hez eljuttatott keddi közleményében az olvasható: "a kormánynak, és az egész magyar társadalomnak ismételten át kellene gondolnia, hova vezet a szélsőjobboldal által felszított faji gyűlölet, hova vezet, ha az antiszemita köröket nem utasítják el, és látszólag vitatkozva velük baráti kezet nyújtanak feléjük".
A 80 éves zsidó sajtóirodája vasárnap közölte, hogy Kertész Ákos február 29-én Kanadába távozott, és ott menekültstátust kért. Döntését azzal indokolta, hogy az író ellen az Amerikai Népszavában megjelent cikke után "politikai hecckampány" indult, és a kormánypárti sajtó is támadta, aminek következtében állandó fizikai zaklatások, fenyegetések érték, életét veszélyben érezte.
A Mazsihisz közleménye szerint a magyarországi zsidóság mély szomorúsággal értesült arról, hogy "hét évtizeddel a magyarországi zsidóüldözések után a mai Magyarországon újra érezhető antiszemita támadások emigrációba kényszerítettek egy magyar írót".
Kertész Ákos számos írásával bizonyította Magyarország és a magyar kultúra iránt érzett mély szeretetét - hazudják közleményükben a fajtársak, hozzátéve: a Kossuth-díjas író úgy érezte, hogy nem tudja tovább elviselni az ellene indított szellemi hadjáratot, az antiszemita atrocitásokat, a fizikai fenyegetettséget, s ennek hatására kért menedékjogot Kanadában.
A közlemény szerint az írót ért kritikák jogosak és megkérdőjelezhetetlenek, "azonban az ellene indult túlzó és ízléstelen támadások végül oda vezettek, hogy a szélsőjobboldali hecckampány hatására a budapesti városházát uraló konzervatív többség, zsidóellenes érzelmektől is indíttatva, megfosztotta őt díszpolgári címétől".
(MTI nyomán)