Ami eddig nem, az a Fidesznek "köszönhetően" most lehetővé vált: iskoláinkban fertőzi a felnövekvő magyar nemzedéket a Hit Gyülekezete. A Zalaapáti Általános Iskola honlapján akadtam erre a hírre.

(Hirek menüpont alatt, ezen a linken: http://www.gaboraron.hu/)
Félő, hogy a nagy számú hitgyülis "hívő" a jól bevált zsidó módszerek szerint, úgymond beépül az oktatási rendszerbe tanárok, iskolaigazgatók személyében. Akik aztán lehetővé teszik ennek a nemzetidegen képződménynek intézményeinkbe való beépülését. Ez a veszély természetesen nem csak ebben a szegmensben áll fenn! Bíróságok, ügyészségek, rendőri szervek, titkosszolgálatok, közszféra, egyszóval az élet minden területe veszélyeztetett. Miután mindenhova beültetik prominens, vagy éppen mindenre fogható, átprogramozott biorobotjaikat (híveiket) és a zsidó módszer szerint pókhálószerűen átszövik a rendszert, azután magától értetődően átveszik az irányítást nemzetünk felett. Illetve tovább erősítik a már ily módon meglévő zsidó hegemóniát.
Mivel köztudott, hogy egy cionista - tehát soviniszta zsidó érdekeket feltétel nélkül kiszolgáló - szektáról beszélünk, ezért nemzetbiztonsági kockázatot is jelentenek. Ebből viszont - a zalaapáti iskola esetében is - egyértelműen következik a hazaárulás ténye. Jelen esetben is fennáll a szülők, avagy a szülői munkaközösség fokozott felelőssége! A fentiek alapján a tiltakozás minden formáját be kellene vetniük gyermekeink védelmében! Nem elégséges a hit gyülekezetés "hittan óráktól" való távolmaradás, ugyanis az ott jelenlévő tanulók rendkívül hathatós agymosása bizony vírusként terjedhet át a valóban történelmi egyházak által ápolt fiatal, sebezhető elmékre.
A veszély most már valós, mindannyiunk saját felelőssége gyermekeink szebb jövőjének védelme!
(Egy aggódó szülő)
Olvasónk kiegészítése
Kedves Kurucok!
Az imént jutott tudomásomra, hogy Zalaapáti polgármestere, Vincze Tibor egy "hithű" KDNP-s. Ezzel nem is lenne semmi baj, csupán Semjén egyik kijelentését olvasgatva válik nyilvánvalóvá, amit eddig is sejtettünk:
2008. február 18: A Magyar Nemzet (a Népszabadságra hivatkozva) közzéteszi, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt izraelita műhely megalakításán dolgozik. A lap szerint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az Országgyűlésben kijelentette, hogy „a hiteles és rabbinikus zsidó hagyományt és értékeket a KDNP képviseli”
Természetesen jelen esetben sem a KDNP-s tagsággal van a baj, hanem a prominensekkel. Hogy is mondja a bölcselet: "Fejétől bűzlik a hal" - vagy valami ilyesmi. Így már össze lehet rakni a puzzle-t, remek szórakozás, csak éppen az országunk megy rá, mire mindannyian felébrednek!
Kapcsolódó: