Így számol be a "hétköznapi hőstettről":
A hónap elején volt egy kis szabadidőm, és gondoltam, felkeresem Mészáros Gézának, a Magyar Királyi Honvédség repülő hadnagyának az emlékkeresztjét. A hadnagy a szülőfalumhoz, Csapodhoz közeli erdőben zuhant le.
Az első emlékkeresztről nincs információm, de amelyet második alkalommal, 1989-1990 környékén állíttatott a kapuvári erdészet civil segítséggel, egészen mostanáig őrizte a hadnagy emlékét. Sajnos a keresztet megrágcsálta az idő vasfoga. Mivel a pontos helyét nem ismertem, édesapámat kértem meg, hogy segítsen megtalálni. A keresztre nagyon rossz állapotban találtunk rá, de mint később kiderült, a látszat csalt. A földben levő része teljesen elkorhadt, és így, engedve a gravitációnak, elfeküdt a gazban. Isteni szerencse, hogy most találtunk rá, és nem feküdt a gazban egy egész telet, akkor minden bizonnyal az enyészeté lett volna.
Zoom
Mivel jó minőségű fából, tölgyből készült, sikerült megmentenünk és felújítanunk. Egy vasszerkezet került a kereszt alsó részére, amelyet aztán lebetonoztunk a földbe.
Zoom
A fán a repedéseket befoltoztuk faragasztó segítségével, szakszerűen lekezeltük és újrafestettük.
Zoom
A kereszt kapott még egy gravírozott kór anyagból készült táblát, amelyen a hadnagy halálának rövid története szerepel.
Zoom
A kereszt most sokkal időtállóbb lett, és még hosszú évtizedekig hirdetheti Mészáros Géza hadnagy nagyságát.
Zoom
A későbbi terveink között szerepel, hogy felkutatjuk Mészáros Géza leszármazottjait, hogy ők is láthassák, hogy a hadnagy úr emléke nem veszett el a múlt ködében.
Mészáros Géza halálának rövid története, amely a gravírozott táblán is szerepel:
Emlékül
Mészáros Géza
a Magyar Királyi Honvédség repülő hadnagyának halálára!
1939. február 28-án a Mosonmagyaróvárra tervezett hadgyakorlat ejtőernyős leugrási övezetének felderítése közben viharba, ködbe került a repülő, és ezen a helyen lezuhant. A Junkers /JU-86/ repülőgép, melyet Mészáros Géza repülő hadnagy vezetett, kényszerleszállást hajtott végre, aminek következtében a gép a földnek csapódott. A hadnagy a helyszínen életét vesztette. A gépen tartózkodott még Vitéz Bertalan Árpád százados, a magyar ejtőernyős fegyvernem egyik megteremtője és Bory zászlós, akik túlélték a becsapódást. Mészáros Gézát, a fiatal hadnagyot Egerben, a Fájdalmas Szűzről elnevezett temetőben található családi sírboltba helyezték végső nyugalomra.
Mészáros Géza repülő hadnagy úr, jó repülést az ég felé!
Dicsőség a hősöknek!
A végére még valami: ez Trianon-emlékművünk Facebook-oldala. Sajnos erről sem számolt be a környékbeli média, így a környékbeliek közül sokan a mai napig nem is tudnak róla.
Üdvözlettel:
Kovacsics Norbert