Az előző rész: Gondolatok a kultúrmarxizmusról és a Nagy Újrakezdésről

Az előző részben a kultúrmarxizmusról írtam, kifejtve, hogy milyen fenyegetést jelent a nemzetállamokra nézve, és hogy számos politikai jelenség csak ezen az ideológián keresztül érthető meg.

A történelem megmutatta, hogy Magyarország alapvetően ellen tud állni a marxista törekvéseknek. Még az elvesztett első világháború után is képesek voltunk eltakarítani a tanácsköztársaság bolsevik felforgatóit 133 nap után, amikor egyébként az ország az egyik legnagyobb tragédiáját szenvedte el.

A kultúrmarxisták hatalomra kerülése egy zavaros történelmi helyzetben mégis bekövetkezhet. A kérdés az, hogy várható-e ilyen esemény? Ez pedig elvezet minket a Nagy Újrakezdéshez, amelyet olyan pénzügyekkel foglalkozó nemzetközi szervezetek kezdtek el bevezetni a közbeszédbe, mint a Világgazdasági Fórum és az IMF. Mielőtt azonban rátérnénk, beszélni kell a nyugati gazdaságok helyzetéről, ami szorosan a témához kapcsolódik.

Elismert közgazdászok az utóbbi években egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy a nyugati pénzügyi rendszer a végjáték állapotában van. Egy közeljövőben várható gazdasági válság felé tartunk, amelyet majd a Nagy Újrakezdés követ.

Álláspontjukat két tényszerűen ellenőrizhető megfigyelésre alapozzák. Az egyik, hogy a nyugati országok eladósodottsága soha nem volt még olyan mértékű mint ma. Különösen ha az állam, a lakosság, és a vállalatok adósságait együttesen nézzük a GDP százalékában. A másik, hogy a történelmi megfigyelések alapján amikor az eladósodottság túlmegy egy ponton (amelyen már régen túl vagyunk), akkor onnan már nincs visszaút, nem lehetséges a hitelek leépítése.

Amikor a túlzott eladósodottság helyzete előáll, akkor vagy az adósság nyomja agyon a gazdaságot, vagy fedezetlen pénznyomtatás következik. Az infláció a hitelektől való megszabadulással jár (a hitelek, a pénz és a megtakarítások is elvesztik értéküket), amit politikai káosz követ. A közeledő válság ugyanakkor nem az egész bolygóra vonatkozik. Az ázsiai országok nagy részének vagy alacsony az államadóssága, vagy alacsony fejlettségi szintről indulnak, ami tartós növekedést tesz lehetővé (de még az iparilag fejlett Oroszországnak is csak minimális államadóssága van).

A Nagy Újrakezdés tehát a fenti eseményeket követő olyan nagyszabású program, ami a nyugati társadalom és gazdaság átalakítását tűzi ki céljául. (Mellesleg vegyük észre, hogy a Nagy Újrakezdés már elnevezésében is mennyire hasonlít egy másik nagyívű, gazdaságot és társadalmat átalakító marxista programhoz, a Mao Ce-tung nevéhez köthető Nagy Ugráshoz.) Hogy mikor fog bekövetkezni, azt nem lehet pontosan tudni, a jövőt nem látja senki. Amennyiben azonban a fenti állításokat kiindulópontként elfogadjuk, akkor megpróbálhatjuk elképzelni, hogy miként alakulhat az események sora a Nagy Újrakezdést követően.

A közgazdászok két történelmi példát szoktak emlegetni azzal kapcsolatban, amikor az adósságok visszafizethetetlenné váltak, majd pénznyomtatás, elszegényedés, és politikai zűrzavar következett. Az egyik a francia forradalmat követő hiperinfláció 1795-96 között, melyet Napóleon hatalomra emelkedése követett 8 évvel később, 1804-ben. A másik a weimari köztársaság hiperinflációja 1922-1923 között, majd Hitler felemelkedése 10 évre rá, 1933-ban.

Amikor tömegek veszítik el a megtakarításukat vagy a munkahelyüket, nagy számban állnak arra az oldalra, amelyik szakítani akar a korábbi politikával. Ezt egy jobboldali gondolkodású ember akár pozitívnak is tekinthetné, hiszen a fentiek alapján egész Európában nacionalista politikusok sorának kellene hatalomra kerülnie a jövőben. Közben pedig a liberalizmus beteg ideológiájától is megszabadulhatnánk, amelynek legitimitását már most is csak a hitelből finanszírozott viszonylagos nyugati jólét adja.

Tartok tőle azonban, hogy a történelem ebben az esetben nem fogja megismételni önmagát. A kultúrmarxisták felkészültek a fenti helyzetre, nem úgy tűnik, hogy lemondanának a hatalomról, és tervük is van, Nagy Újrakezdés néven. Valószínűleg egy soha nem látott diktatúrát vezetnek majd be a technológiai óriáscégek segítségével, amit lehetetlen lesz belülről megdönteni, ahogyan a Szovjetuniót is lehetetlen volt megdönteni a kiterjedt besúgóhálózatnak köszönhetően.

Két oka is van annak, hogy egy ilyen diktatúrát képesek lehetnek kiépíteni. Az egyik, hogy az új proletariátus valószínűleg már 50% felett van számos nyugati országban. Az LMBTQ-emberek, etnikai és vallási kisebbségek, és a feministák mellett számos fehér ember is a marxisták oldalán áll a folyamatos agymosásnak köszönhetően.

A másik, hogy a kultúrmarxisták mostanra minden hatalmi pozícióba beásták magukat. Az iskolában azt tanítják, hogy 3 hatalmi ág létezik: a törvényhozói, a bírói és a végrehajtói. Kihagyják viszont azokat az intézményeket, amelyek a közgondolkodást befolyásolják, így szintén hatalmi ágnak tekintendők. Ilyen a média, az egyetemek, a kultúra világa, de még az NGO szervezetek is, ezeket pedig teljes mértékben a kultúrmarxisták tartják ellenőrzésük alatt. (Az SZFE és a CEU ügye nálunk sem az oktatásról szólt, hanem a hatalomról.)

Ezzel a kettős túlsúllyal szemben a nyugati, jobboldali embernek mindössze annyi eszköze van, hogy leadhat egy szavazatot valamelyik álkonzervatív pártra. Vagyis a demokrácia, mint a nép uralma, már most is csak látszat, jobb- vagy baloldali kormányoktól függetlenül egyetlen oldal tartja a kezében a hatalmi pozíciókat.

A fő fenyegetés tehát, amit a Nagy Újrakezdés jelent, a nyílt kultúrmarxista diktatúra, és nem annak gazdasági vonatkozása, miszerint "nem lesz tulajdonod, de mégis boldog leszel". Ha ez bekövetkezik, akkor Nyugat-Európa történetének ténylegesen vége szakadhat, hiszen egy legyengült gazdasági, társadalmi és főként demográfiai helyzetben kellene több évtizedes diktatúrával szembenézniük, amely tovább folytatná a nyitott határok politikáját, és a különböző kisebbségek pozitív diszkriminációját az őshonos európaiakkal szemben.

Kelet-Európa ugyanakkor szürke zóna a fenti kérdésben. A régiónak sikerülhet kiszabadulni a marxisták szorításából, mivel a pozícióik itt még nem annyira erősek. Amikor a fentebb bemutatott válság a nyugaton bekövetkezik, jobb esetben az események a Szovjetunió összeomlásához hasonlóan mehetnek végbe (a NATO felbomlása a Varsói Szerződéshez hasonlóan, világszintű amerikai csapatkivonások stb.). Amerika ugyanakkor a mostani érdekszférájának egy részét biztosan nem fogja elengedni, kérdés, hogy ebbe Kelet-Európa is beletartozik-e. Legrosszabb esetben előfordulhat, hogy a történelem megismétli önmagát, és ismét a világ legnagyobb hadserege áll majd a nemzeti önállóságunk útjába, csak ezúttal nem a Szovjetunió, hanem a NATO képében.

Most azonban még a Nagy Újrakezdés előtt állunk. Rajtunk is múlik, hogy sorsunk a turáni átok folytatódása lesz-e, vagy a magyarok istenének gondviselése.

(A szerző olvasónk.)

Kapcsolódó: Toroczkai: így épül az új világrend a koronavírus árnyékában