Az utóbbi néhány hetet-hónapot azzal töltöttem munka mellett, hogy amit lehet, megtudjak a magyarok ősvallásáról az elérhető írások és tanulmányok alapján. Ennek a célja válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen lehetett az ősvallásunk, és hogy elveszítettük-e.
Ebben a tervezett írásban szerettem volna egy mondat erejéig megemlékezni Koppány vezérről. Belemerülve a ránk marad forrásokba, és ezeket a magyarok ősvallásának szemszögéből nézve azonban más kép rajzolódik ki a történetről, mint amit ma gondolunk. Arról nem is beszélve, hogy mennyi tévhit terjedt el a kérdésben, ami tényszerűen cáfolható. A mostani írás célja tehát hitelesebb képet adni az akkori eseményekről.
Mielőtt azonban a fentire rátérnék, szükséges néhány mondatot szólni a magyarok ősvallásáról.
A sztyeppei lovasnomád népek, a türkök, a hunok és a mongolok ősvallása az úgynevezett "tengrizmus" volt. Mára megszilárdult a tudomány álláspontja abban a kérdésben, hogy a magyaroknak is ez volt az ősvallása.
A tengrizmus egy monoteista vallás, ami animisztikus elemeket tartalmaz, vagyis egy olyan egyistenhívő vallás, ami úgy tartja, hogy az ősöknek és a természeti jelenségeknek is szellemük van, amiket tisztelni lehet, és kell is azért, hogy a természettel és a világgal harmóniában éljünk. Az ősvallásunk úgy őrizte meg a történelem előtti időkből származó animizmust és a táltos szerepét, hogy közben természetes módon továbbfejlődött.
Most csak két sajátosságot szeretnék megemlíteni a tengrizmussal kapcsolatban, ami a téma szempontjából lényeges, de ha valaki a magyarok ősvallása iránt érdeklődik, azt javaslom, ne a Wikipédián próbáljon meg tájékozódni. Ehelyett A honfoglalók műveltség című 2018-as kiadványt ajánlom az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoport gondozásában, amelynek egyik fejezete kizárólag a magyar hitvilág elemeivel foglalkozik, és ingyenesen letölthető ide kattintva.
Az egyik sajátosság tehát, hogy a tengrizmus egy nem térítő és nem kizárólagosságot követelő vallás. A vallások nagyrésze egyébként is ilyen, a kizárólagosság követelése és a térítés az ábrahámi vallások sajátossága.
A másik, hogy lehetséges a szinkretizmus, amikor valakinek nem csak egy vallása van. Keresztényként ez talán elképzelhetetlen, de az animista gyökerű vallásoknál előfordul. Japánban például nagyon sokan követik egyszerre a sintót és a buddhizmust. Mongóliában, ahol ma is él a tengrizmus, illetve sámánizmus, sokan ezzel párhuzamos buddhisták. Baskíriában, ami a magyarok egykori szállásterülete (Julianus barát itt kereste az őshazát), szintén ma is él a tengrizmus. Az ottani mufti elfogadhatónak nevezte, hogy valaki ennek hagyományait őrizze az iszlám mellett, mivel az iszlám elődjének tekinti mint egyistenhívő vallást.
A fentieket alátámasztja Piligrim passaui püspök 974-es, pápához címzett levele is a keresztény térítéssel kapcsolatban:
Mert maguk a magyarok, ámbár még a pogányság bilincsében vannak, a mindenható Isten kegyelmének munkája által, senkinek alattvalóik közül nem tiltják a megkeresztelkedést, sem a papokat nem gátolják, hogy bárhová menjenek. Hanem olyan egyetértők a pogányok a keresztényekkel és olyan barátságosan vannak egymással, hogy itt beteljesedni látszik Ézsaiás jövendölése: a farkas és bárány együtt legel, az oroszlán szénát eszik, mint az ökör.
Vagyis nem volt pogány-keresztény ellentét. Az ősvallást követő magyarok jó szándékkal fogadták a térítőket, a levél szerint a templomépítés is megindult. Nincs kizárólagosság, tehát nem olyan helyzettel állunk szemben, mint amikor valahol az iszlám és a kereszténység találkozik egymással (például Egyiptomban), és a "csak egy maradhat" elve alapján élet-halál harcot vívnak.
Egyik magyar vallási okból nem támadt volna a másikra, az ősvallás követői a nyugati hittérítők erőszakos fellépése ellen lázadtak fel, amire még visszatértek. Most viszont nézzük Koppány személyét.
A ma terjesztett leginkább hamis elképzelés, hogy Koppány megkeresztelkedett, tehát keresztény volt, és hogy ugyanazt a vonalat vitte volna (erőszakos térítés), mint István, csak legfeljebb a bizánci kereszténység terjedt volna el.
Először is semmilyen forrás nem létezik arra vonatkozóan, hogy Koppány megkeresztelkedett volna. Bárkinek, aki erről beszél, azzal kellene kezdenie, hogy spekulációról van szó. Két egymással ellentétes elképzelés létezik:
Az első alapja, hogy a 972-ben Magyarországra érkező Bruno Sankt Galleni püspök megkeresztelte Géza fejedelmet. Piligrim püspök VI. Benedek pápához írott levelében szerepel az alábbi: "mintegy 5 ezren Krisztus hívei lettek azon mindkét nemű, nemesebb magyarok közül, akiket eltöltött a katolikus hit, s a szent keresztségben részesültek."
Ez alapján feltételezik néhányan, hogy Koppányt is megkeresztelték. Ezt erősíti, hogy a Koppányhoz tartozó baranyai vidéken van Szent Gál templom, amelynek neve a Sankt Gallenből ered.
A másik feltételezés ahhoz kapcsolódik, hogy a bizánci kereszténység jelen volt Magyarországon (például Bulcsú harka is megkeresztelkedett Bizáncban 948-ban). Az első elképzelés szerint a latin, a második szerint a bizánci kereszténységet vette volna fel Koppány, de végső soron csak találgatásról van szó.
A hamis elképzelések terjedését súlyosbítja, hogy a Wikipédiában az I. Szent István címszó alatt az alábbi szerepel: "Habár Koppány 972-ben felvette a kereszténységet Bizáncban, legtöbb támogatója pogány volt"
Nincs olyan forrás, ami akár csak hasonlót is mondana. Ironikus, hogy a vasárnap.hu "Keresztényellenes Fake News" című írása egyfajta bennfentesként osztja meg velünk a hamis információt:
"A köztudatban kevésbé ismert, hogy maga Koppány is keresztény volt – őt 972-ben keresztelték meg Bizáncban."
A fenti kérdésekben iránymutatónak tekintem Szabados György Magyar Érdemrend lovagkereszttel kitüntetett történész Magyar államalapítások a IX-XI században (2011) című tanulmányát, amiben egy teljes fejezetet szentel Koppány vezérnek.
Ebben rámutat, hogy nem csak arról van szó, hogy Koppánynak már az apja is híresen nagy pogány volt a neve alapján (Tar Szerind). És nem csak arról, hogy semmilyen forrás nincs a megkeresztelkedésről, ellenben az írásos emlékek pogánynak nevezik őt és a támogatóit. A cselekedeteiből is megállapítható, hogy végig a pogány szokásokat követi. Amellett, hogy a sztyeppei népeknél szokásos szeniorátus elve alapján követeli az uralmat, Géza özvegyét, Saroltot is feleségül akarja venni ősi szokás szerint.
Kimondhatjuk, hogy Koppánynál nehéz lenne hitelesebb személyt találni pogányság tekintetében.
A honfoglalók esetén egyébként sem áll fenn az, amit sejtetni próbálnak, hogy ha valaki megkeresztelkedik, akkor onnantól keresztény. Ettől ugyanis még nem veszíti el az ősvallását. Gézáról tudjuk is, hogy szinkretista volt ("elég nagy úr vagyok ahhoz, hogy két istennek áldozzak"), Bulcsúról pedig ezer évvel ezelőtt is leírták, hogy csak színleg keresztelkedett meg.
Koppányt illetően Szabados még rámutat, hogy bár Árpád-házi volt, nem tudjuk a családfáját pontosan levezetni, mivel Árpád-házi unokák és dédunokák tűntek el. Hogy ennek mi az oka, az sejthető. István király nagyobbik legendája szerint Gézának álmában egy angyal mondja: "Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be."
Ez feltehetőleg rokonságon belüli leszámolásra utal (hétköznapi emberek elleni erőszakot nem hánytorgattak volna fel), ami már az akkori keresztény erkölcsi mérce szerint sem volt elfogadható, ezért nem Géza fejedelem lett az államalapító*. A konfliktus idejére Árpád fiainak már csak két ága volt meg.
Koppány és István szembenállását szokás kizárólag hatalmi rivalizálásnak tekinteni, mivel nem terjedt ki az ország egész területére. Ez azonban nem igaz a Koppány oldalán harcoló pogányok szempontjából, akik a létezés jogáért küzdöttek, fellázadva a német hittérítők erőszakos térítése ellen.
Szabados az alábbit írja a konfliktusról:
Nem véletlen, hogy ütőképes, zömében külhoni eredetű haderőre támaszkodhatott István a "magyarok és németek" csatájában. A jövevény lovagok nyilvánvalóan évek óta készen álltak az Árpád-ház keresztény tagjainak oldalán, egyúttal a maguk érdekében fegyvert fogni, de a magyar krónika nyíltan megvallja, hogy bizonyos idegen nemzetségeket Géza hívott be a keresztény térítés erőnyomatékosítása végett.
Ez az erőszakos térítés a Német-római Birodalom ideológiai terjeszkedése volt, Géza és István jóváhagyásával, és német katonai támogatással. Koppány ellenfelei Vencellin, Hont (Hunt) és Pázmány (Patzmann) német lovagok voltak, és utólag a területeit is ezek kapták jutalmul.
Hogy az ellentét legalább annyira volt német-magyar konfliktus, mint amennyire hatalmi rivalizálás, azt a Pannonhalmi Főapátság alapítólevele is visszaigazolja:
Mikor kitört a háborúk vihara, amelyben a németek és a magyarok között igen nagy zendülés támadt,... fogadalmat tettem.
De volt-e más alternatíva? A történelmi példák alapján igen.
Előtte azonban a reális képhez látni kell, hogy a kereszténység Európában erőszak nélkül is terjedt. Az egyház hierarchikus rendben működik, papokat képez és templomokat épít, tizedet szed és hatalmas anyagi forrásokkal rendelkezik, nemzetközi szinten működik, és legfőképpen térít. Ezzel szemben a természetvallásoknak, bár több ezer éves hagyományra támaszkodnak, nincs egyházrendszerük, nem szednek adót, és nem térítenek. Sejthető, hogy a kettő közül melyik fog inkább terjedni, de mindig maradnak követői a régi útnak is.
Az utolsó mítosz tehát amit meg kell cáfolni, hogy erőszakos térítés nélkül a magyarság eltűnt volna, vagy kiirtottak volna. Ezt évtizedek óta mondogatjuk egymásnak fórumokon, politikusok is hangoztatják néha, a hozzáértők viszont mást mondanak. Utóbbiak véleménye több konkrét történelmi példával alátámasztható.
Font Márta történész szerint a "nyugati nyitás" azért volt szükségszerű, mert különben úgy járhattunk volna, mint a lengyel fejedelmek, akik közül többen császári adófizetővé váltak, és így gyengült volna a magyar állam szuverenitása.
Tehát adót fizettünk volna.
Lengyelországban lassú folyamat volt a kereszténység elterjedése, teljes területén csak a 13. században lett domináns a katolicizmus. De van egy még jobb példa.
Litvánia csak 1387-ben vette át a kereszténységet. Évtizedekig egyensúlyoztak Róma és Bizánc között, a pogányság megtartása diplomáciai mozgásteret biztosított számukra. Egy időben "pogány birodalomként" is emlegették az országot. 1387-ben hatalmi megfontolásokból váltottak kereszténységre, de ekkor sem történt semmi olyan, hogy a Német-római Császárság kiirtással fenyegette volna a litvánokat.
A litván ősvallás (romuva) követőit a kereszténység átvétele után sem üldözték, így az a mai napig megmaradt. Bár a kereszténység idővel többségbe került, sikerült átmenteni az elmúlt viharos évezreden, a rendszerváltás óta pedig növekedésnek indult a romuva követőinek száma.
Istvánnak (és Koppánynak) a fentiek alapján úgy gondolom, lett volna választása. Az európai vezetők soha nem vallási fanatikusok voltak, hanem hatalomtechnikusok, akiknek az ideológiai terjeszkedés hatalmi szempont. A kereszténység erőszakos terjesztése (és itt a hangsúly az erőszakos szón van) Gézának és Istvánnak a nyugattal kötött egyedi alkuja volt, saját hatalmuk növelése érdekében. Mindez olyan kulturális veszteséggel és meghasonlással járt a magyar nép lelkében, ami a mai napig vitatéma.
Ezer év távlatából nézve adódik a kérdés, hogy tehetünk-e még valamit az ügyben?
Meg kell nézni mi az, amit sikerült megőrizni a magyar ősvallásból. Ez egyáltalán nem olyan kevés, mint azt valaki elsőre gondolná.
Másrészt, amikor a harcmezőn a csata véget ér, a háború folytatódik, de most már a legyőzött emlékének megsemmisítéséért. Amit tehetünk Koppányért és a mellette álló magyarokért, hogy elmondjuk a valódi történetüket, emlékezve rá, hogy kik voltak, és miért harcoltak.
Doktor Faust
*A Taksony-Géza-István ág dinasztikus uralkodásra tért át, szakítva a régi hagyománnyal. Vazul megvakítása is ennek a politikának a folytatása. Ha valaki az Árpád-ház kihalásának, a viszálykodásnak, és a "turáni átoknak" az okát keresi, akkor ebben érdemes keresnie.
Kapcsolódó:
