2020. április 4., szombat, Izidor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:22 A koronavíruson is bőszen nyerészkedő csalón mutatta be a rendőrség legújabb jogvédő eljárását10:58 Vájárok haltak meg sújtólégrobbanás következtében egy kolumbiai bányában10:43 Orbán annyi munkahely létrehozását ígéri, amennyit a vírus elpusztít10:26 Egy venezuelai hadihajó tüzet nyitott egy német óceánjáróra, majd nekiment - és szépen elsüllyedt10:04 Holmi járvány nem lankasztja a bűnözők erőszakosságát Mexikóban sem - a boltokat is csoportosan fosztogatják09:49 A legtöbb vizsgált fertőtlenítű hatásúként árult termék használ, de akad köztük átverés is 09:17 Több ezer koronavírus miatt elhunyttal számol a svéd miniszterelnök09:01 Bódi Guszti Facebook-oldalán kottyantotta el egy "felelősségteljes" főnővér, hogy koronavírusos08:48 Trump: ajánlott, de nem kötelező szájmaszkot hordani - az elnök valószínűleg nem is él vele08:29 Különböző emberfajok létére találtak bizonyítékot Dél-Afrikában08:14 Szóváltás és vita a 28-as villamoson: az egyik Cicero halálra késelt egy utast07:56 Már 678 a hazai fertőzöttek száma, az elhunytaké 3207:38 New York állam nem bírja se kórházi ágyakkal, se lélegeztetőgépekkel07:20 A Hold és a Mars továbbra is a NASA célkeresztjében06:48 Trump és Macron az ENSZ BT-ben győzné le a koronavírust
24 óra legolvasottabbjai

Olvasói levelek ::

Tarnóczy Szabolcs: Hungarizmus és kereszténység

Reklám

Avagy kisajátítható-e egy-egy eszme monopóliuma?
Utolsó nyilvános válaszom a kitartás.hu számára
Eredetileg nem állt szándékomban tovább folytatni a nyilvános párbeszédet, mivel második levélváltásunk után eléggé világossá vált, hogy a további építő eszmecsere határához érkeztünk. Ez pedig nem más, mint két fontos fogalom lényegének jelentése közti, antagonisztikusan ellentétes értelmezés: a kereszténységről és a hungarizmusról van szó. Ezt hungarista testvéreink is így értették. Ezért utolsó, harmadik válaszukban is csak e két pontra koncentráltak, nagyon helyesen. Ezúttal azonban már nem Lantos János, hanem a „kitartás.hu” szerkesztősége (vagyis egy szervezet, kvázi intézmény, a Pax Hungarica Mozgalom) summázta a választ. Ezért most értelemszerűen nekem sem magánszemélyként méltányos válaszolnom; hanem mint az általam kifejtett elmélet hasonszőrű tulajdonosa, a Bokor Mozgalom karizmatikus ága képviselőjeként. (Ugyanis így nagyobb a nyilatkozó személy közösségi felelőssége, hiszen igazságtalan lenne elmarasztalni egy egész szervezetet, egyetlen tagjának esetleg téves magánvéleményéért.) És mivel eszmecserénk során világossá vált, hogy a jogos önvédelem erkölcsi kérdésében egymással pontosan ellentétes elveket vallunk, a laikus olvasókban joggal merülhet fel a kérdés: összeegyeztethető-e mindkét álláspont a katolikus egyház tanításával, nem tekinthető-e valamelyikük eretnek tannak? Ezért szükséges – valóban tömörségre törekedve – utoljára megfelelnem a hungarista testvérek szerintem téves és félrevezető érveire.
Mindjárt elől járóban le kell szögeznem, hogy a hungarizmussal kapcsolatos álláspontom semmilyen formában nem része katolikus lelki mozgalmunk tanításának. Ami ezzel szemben a „jogos önvédelem” megítélését illeti, az teljes egészében közösségeink sajátja; mely azonban nem mond ellent a Vatikán hivatalos tanításának, mert általa, kvázi alternatív nézetként tolerált!
Egy vallási vagy egy politikai eszme, elmélet, irányzat nevét és fogalmát aligha lehet a mindenkori Szabadalmi Hivatalban, patent alá helyezve levédetni. (Ahogyan egy ezüst-piros csíkos, történelmi zászlót sem!) Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Persze egy pillanatnyilag hatalomra kerülő egyházi vagy politikai szervezet megteheti, hogy szankcionálja, ha valaki másra alkalmazza azt az elnevezést, melyet ő kizárólag magának szeretne kisajátítani; de ezzel lényegében semmit sem tud bizonyítani.
A hungarista testvérek is elismerik, hogy Szálasi előtt pl. Széchenyi és Prohászka is használták a hungarizmus kifejezést – természetesen – más értelemben. Azonban Lantosék nem hoztak meggyőző érvet arra: mért ne állhatna ma elő bárki azzal, hogy saját nézeteit vagy identitását ne Szálasi, hanem inkább Széchenyi, Prohászka vagy mások hungarizmusfogalmával hozza összefüggésbe, tőlük eredeztesse? Értelemszerűen, ahogyan Szálasitól sem lehetett elvitatni a jogot, hogy másként értelmezze, mint elődei; a Nemzetvezető után sem vitatható el senkitől ugyanez a jog!
Ezen kívül, hogy a magáét vitapartnerünkétől megkülönböztesse, bárkinek elegendő lenne egy-két betűnyi változtatás, pl. „újhungarizmus” vagy „alternatív hungarizmus”. Ám hogy mennyire meddő és értelmetlen a szavakon való lovaglás – amennyiben a tartalmi lényegre koncentrálunk –, azzal maga Szálasi Ferenc is tisztában volt, amikor elfogadta azt, hogy ha a hungarista mozgalmat nyilaskeresztes mozgalomnak nevezik, attól még lényegében ugyanaz marad, ami.
Több, magát hungaristának tartó személy, vagy csoport (akkor is, ha „elvált” és nem széjjelszakadt!) állítja magáról, hogy egyedül ő követi hűen Szálasi tanait. (És ez már a Nemzetvezető idejében is így volt!) Vita esetén pedig mind arra hivatkoznak, hogy egyértelműen ők az egyetlen jogörökösök. (Tudjuk, hogy több ezer keresztény felekezet nevezi önmagát Krisztushoz egyedül hűnek. Naivitás lenne feltételezni, hogy egy eszme-alapító politikus esetében mindenki számára egyértelművé tehető, melyik követő az egyedül hűséges, ezért legitim!)
Hogy pedig ki méltó új, nemes eszmék alkotására, az sem igazolható pusztán azzal, hogy utólag, mintegy félistenként csodálunk egy-egy történelmi alakot. Lehet, hogy a szárnyait bontakoztató fiatal Szálasit épp azzal gúnyolta valaki: „Micsoda gőg! Csak nem képzeled magad Széchenyinek!” Tehát mégis bölcsebb, ha az utókorra bízzuk, hogy a PHM, Lantos, Tarnóczy, vagy bárki más eszmerendszere állja-e ki inkább az idők próbáját! Aki Szálasit személyesen ismerte, tudhatta, hogy nemes személyiségétől talán semmi sem állt távolabb annál, hogy magát hívei által bálványoztassa, vagy akárcsak hízelgő hódolatukat eltűrje. Bizonyos, hogy ha tehetné, a legerélyesebben tiltakozna eszméinek dogmatikus, megmásíthatatlan felfogása vagy alkalmazása ellen is. Pontosan ez a szerénység adja személyiségének oly vonzó varázsát!
Azt írja a PHM mozgalom, hogy „szkítizmusnak” sem szabad neveznünk hungarizmussal rokon gondolatvilágunkat, mivel, az szerintük „keresztény szemmel nézve eretnekséggel terhes”. Csakhogy ők abból a hamis, hagyományosan magyarellenességet szuggeráló, a Habsburgok, majd a kommunisták által terjesztett előfeltevésből indulnak ki, mely szerint a Szent István előtti ősmagyarok alapvetően pogányok voltak! Ma már tudományosan rég bizonyított tény, hogy hun ősrokonságunk, Atilláék is erősen hatása alá kerültek a kereszténységnek, vagyis a „pogánynak” rágalmazott magyar ősvallási hagyományok nagy része nagyon is kompatibilisnek mutatkozik Jézus tanításaival! Ennek ellenkezőjét – intrikus rágalomként – csupán a nyugati politikai-hatalmi érdekek Kárpát-medencei befolyásában érdekelt egyházi körök kezdték el terjeszteni, és propagálják tévesen mind a mai napig.
Azt hiszem tehát, e témára felesleges és értelmetlen több szót vesztegetnünk: ha a hungarista testvérek álmai ettől nyugodtabbak lesznek, a magam részéről készséggel lemondok arról, hogy magamat és rokon gondolkodású testvéreimet a jövőben a „hungarista” jelzővel illessem, ettől nem leszek kevésbé az, ami vagyok. Tartsunk egyben ünnepélyes keresztelőt, mától kezdve „hunnista” leszek, s másokat is szeretettel hívok a „hunnizmus” zászlaja alá. (Ha esetleg e kifejezést is levédette volna valaki magának, akkor kérem, mielőbb jelezze, mielőtt kellemetlen jogvédelmi és egyéb következményekkel kellene számolnom!)
Azonban az, hogy ki igazán hungarista, s ki nem, aligha üdvösség kérdése, emellett – ha leszámítjuk az öntudatlan csecsemőket és aggastyánokat – talán 10 millió embert érint világszerte. Ám, hogy ki igazán keresztény, annak tétje örök életünk, s emellett minimum 8 milliárd ember, az emberiség közös ügye! Ezért valamivel bővebben kell foglalkoznunk a krisztusi gondolkodásmóddal. Hiszem a hungaristák szerint a „jogos önvédelem” tanítása bibliai eredetű, melyet a katolikus egyház is hirdet.
Játszva megtehetnénk, mégsem szándékunk olvashatatlan hosszúságú tanulmányban bizonyítani, hogy Jézus ellenezte az önvédelmet. Egyrészt ennek már könyvtárnyi irodalma van, másrészt magam is több ízben kifejtettem ezt korábbi tanulmányaimban a Kuruc.info hasábjain. Ezért most csak ennek ellenkezőjét igyekszem cáfolni: a jogos önvédelem nem keresztény tanítás.
A hungaristák ószövetségi érveit két okból is nyugodt lelkiismerettel megválaszolatlanul hagyhatjuk. Először is, hogy éppen ők nyúlnak bizonyításukban ilyen eszköztárhoz, az körülbelül olyan, mintha Kohn bácsi Jézus szavaival akarná igazolni az illuminátusok jogát a világuralomra. Másodszor pedig a teológiai kérdésekben csupán amatőr-szinten tájékozott olvasóink számára is világos, hogy egy keresztény számára felettébb veszélyes vállalkozás, ha krisztusi igazságokat igyekszik Mózessel igazolni. Ha egy zseniális alkotó professzor kutatási eredményei sem igazolhatóak kezdő nebulója gyenge feleletével, még kevésbé bizonyíthatjuk a világ teremtőjének eszméit egy ókori nomád, szemita birka- és kecskepásztor, követőinek adott utasításaival. Erre mondta Krisztus azt, hogy még mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok; meg azt, hogy nagyobb van itt Mózesnél, mert a Fiú csak azt mondja, amit Atyjánál látott. Természetesen előfordulhatott, hogy a bozontos, vén prófétának időnként szintén Krisztus Szentlelke súgott, de gyarló, szőrös füle nem mindig hallott jól, vagy rosszabb esetben tudatosan nem azt hirdette, amit Istentől hallott! („Mózes atyáitok kemény szíve miatt engedte meg a válást” – mondta Jézus, amiből világos, hogy nem Isten engedte meg, más szavakkal: Isten tiltotta! Mózes azonban szembefordult megbízója akaratával, és felelőtlen módon önkényeskedett!) De ezen túlmenően is filozófiai-logikai abszurditás, hogy változatlan, és változatlan törvényű Teremtőnk számunkra adott erkölcsi parancsai történelmileg korfüggők legyenek!
Fontos megjegyeznünk, hogy katolikus egyházunkat – saját meghatározása szerint – az követi hűen, aki dogmáit és dogmatikus jellegű, fontos hit- és erkölcsi tanításait nem tagadja, és tetteiben követni igyekszik! Ami tehát nem dogma, annak elfogadása nem feltétlenül kötelező a hithűséghez! Viszont mivel egyetlen dogma sem korfüggő, az egyház nem hoz dogmákat a felől, hogy mi volt igaz Mózes idejében, hiszen ami Krisztus ideje óta igaz, annak úgyis a teremtés óta, kortól függetlenül dogmatikus igazságnak kellett lennie! Mikor az egyház azt tanítja, hogy az Ószövetség könyvei a maga teljességükben az Istentől ihletett kinyilatkoztatás részei, ezzel nem azt állítja, hogy azok minden egyes mondata követendő egy keresztény számára, hanem azt, hogy minden kor emberének tudnia kell isteni tanulságokat levonnia belőlük! (A korábban említett esetben például azt, hogy Mózes a válás kérdésében sajnos kompromisszumot akart kötni Istennel és a saját lelkiismeretével, s ezzel persze számtalan érvényes házasság, mondvacsinált ürüggyel kiállított váló-levéllel legalizált szétesését okozta!)
Hogy mért illettem a jogos önvédelem filozófiáját előző tanulmányomban „talmudi” jelzővel, s mért nem „ószövetségivel”? A válasz igen egyszerű: a zsidóság világuralomra törekvő rétegeinek ezen – undorral kevert iszonyatot keltő – ideológiai bázisa nem a semmiből varázsolódott közénk, ahogyan az egyszeri nyúl a bűvész kalapjából! A Talmud minden idegszálával az Ószövetség mózesi hagyományából táplálkozik! A „jogos önvédelemmé” kozmetikázott sátáni embergyilkosság vallásfilozófiai eszenciája éppígy vitathatatlanul az Ószövetségből ered! Jézus világosan megmondja, hogy sátán volt kezdettől embergyilkos, aki a zsidók atyja. Ennek ellenkezőjét csakis az állíthatja, aki vagy nem olvasta a Bibliát, vagy már teljesen átmosott aggyal olvasta azt. Persze az ördög tisztában van vele, hogy a mérget legeredményesebben nemes borba keverve itathatja meg velünk, ezért pancsolja azt számtalan isteni eredetű, jézusi elő-szellemű próféciába. Arra is alapoz, hogy az erkölcsileg helytelen tettek között szinte végtelenszámú variáció lehetséges, tehát lehet embergyilkossá válni kapzsiságból éppúgy, mint valódi védekezési ösztönből. S ha e tetteket relatíve ítéljük meg (vagyis egymáshoz mérve, a másikhoz képest), akkor tévesen relatívnak tűnik maga az erkölcsi megítélés is! (Olyan ez, mint mikor azt mondjuk, egy gyufaszál engedély nélküli elvétele nem bűn egy luxusautó ellopásához képest.) Ám csakis azok képesek a bibliai szövegek olvasása közben szétválasztani a lelki orvosságot a méregtől, akik a Szentlélek bölcsességének adományát birtokolják. (Ez lenne a Szent Tanítóhivatal feladata is; de sajnos az egyháztörténelem azt bizonyítja, hogy e tekintetben ők nem mindig álltak a helyzet magaslatán.)
Fentebbiekből világosan következik, hogy teljesen felesleges megcáfolnunk az „igazságos háború” és a jogos önvédelem mellett szóló mózesi rendelkezéseket, ha sikerül bizonyítanunk, hogy Krisztus teremtői, örök törvénye ezt egyáltalában nem tanítja!
Lássuk tehát, milyen újszövetségi, (és katolikus, tanbeli) érveket hoznak fel a hungarista testvérek a jogos önvédelem igazolására. Először hivatkoznak Keresztelő Szent János közismert szavaira:
„Megkérdezték a katonák is: 'Hát mi mit tegyünk?' Nekik így felelt: 'Ne zsaroljatok, ne bántalmazzatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal!'" (Lk 3: 14)
Eltekintve attól, hogy a keresztelő próféta annyira nem volt tisztán látó (újszövetségi) próféta, hogy hite még halála előtt is megingott Krisztusban; nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy bárki, egyszerű formál-logikával megértse és értelmezze János szavait: „…ne bántalmazzatok senkit…”. A gyengébbek kedvéért még egyszer leírom. Nem bántalmazni pontosan annyit jelent: Nem bántalmazni! Nem többet, és nem kevesebbet. A teljes mondat értelme tehát minden kétséget kizáróan az, hogy addig gyakorolhatjuk katonaként foglalkozásunkat, ameddig ennek során nem kell embertársaitokon erőszakot elkövetnünk, ám azonnal fel kell hagynunk vele, amint az fizikális erőszakot kíván meg tőlünk! (Egyáltalán nem belemagyarázás e szövegértelmezés, hiszen – mint minden korban – az ókorban is behívogatták az arra alkalmas férfiakat katonai szolgálatra, és fizetést kaptak addig is, amíg nem adódott harci cselekmény, nem kerültek háborús bevetésre. Addig pedig számtalan közmunkát végeztettek el velük, amit a köznép számára nem tehettek kötelezővé, vagy azok nem voltak rá fizikailag alkalmasak. Gátépítés, útépítés, vízvezeték építése, az fontos tisztségviselők házainak falazása stb…)
Szokásos érvként hozzák fel hungarista testvéreim azt is, hogy Jézus a római századosnak (kinek szolgáját meggyógyította) nem parancsolta meg a fegyverletételt, sőt Isten gyógyító erejébe vetett hitét a zsidók számára megszégyenítőnek, de egyben példaadónak is nevezte.
Aki Jézus teljes munkásságát ismeri, az jól tudja, hogy Mesterünk nem mindig, s nem mindenki számára hirdette meg minden igazságát a maga teljességében! Nem azért járt el így, mert bármely okból ellentmondásba került volna önmagával, vagy kompromisszumot kötött volna, hanem azért, mert az emberiség teremtőjeként tökéletes emberismerettel rendelkezett, és az igazságokat mindenkinek az éppen aktuális érettségi befogadó szintjén fogalmazta meg. Ezért nem várta el a zsidóktól sem, hogy megtagadják olyan mózesi parancsok betartását, amelyet az általa kinevezett egyházvezető apostolok már nem tettek kötelezővé, a kereszténnyé váló zsidók számára sem! Sok mindent mondanék nektek, de még nem vagytok elég erősek elhordozni azt. De majd elküldöm Lelkemet, s Ő elvezet minden igazság megismerésére! – mondta Jézus.
Újszövetségi érveik közt, vitapartnereim végső kardként rántják elő Szent Péter, ideológusok által már oly sokszor előrántott kardját; s Jézus erre felelő szavait. (Indirekt módon: Mondván, e rész nem is kötődik témánkhoz!) „Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el." (Mt 26: 52). Persze a szöveg számos értelmezési lehetősége közül szokás szerint csak kettőt említenek. Természetesen igazuk van abban, hogy Péternek Jézust karddal megvédő tette, kvázi akadálya lehetett volna a megváltásnak. (Nem, mintha Jézusnak ne lehetett volna később is naponta több lehetősége arra, hogy ellenségei elfogják…) Csakhogy ez megtévesztő féligazság! Jézus ugyanis számtalan esetben mutatott rá, hogy az ő megváltói műve csak akkor mehet végbe bennünk, ha mi is követjük őt: „A szolga nem lehet nagyobb uránál, ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak!” Tanítványaiként e világ fejedelme (a sátán) részéről ránk is üzembiztosan vár a Golgota, melyen életünket kell feláldoznunk embertársaink lelki-testi javára! Ebből következik szövegünk kettős értelme. Második jelentése pontosan az, amit a hungaristák „általánosnak” neveztek: „Ki miben vétkezik, abban bűnhődik.” – írják csaknem helyesen. Mert valójában, Jézus teljes tanítását ismerve és megértve így kell fogalmaznunk: Ki miben vétkezik, az által bűnhődik! Ugyanis az eredeti ó-görög szöveg – nyelvi logikája szerinti, tehát – helyes fordítása így hangzik: „Mindaz, aki kardot ragad, ezáltal (lelkileg) elvész!” Úgy is mondhatjuk, a kard fizikális használata lelki kardként lesz kárhozatunk oka. Jézus számtalan más helyen is beszél a bűnök által szerzett lelki halálról, s a (lelki) kard (vagy háborúság) szellemileg (!) akár rokonainktól is elválasztó hatásáról. Valójában a jogos önvédelmet Jézus és az Újszövetség sehol sem tanítja, sőt a hegyi beszédben Megváltónk éppen ennek ellenkezőjére bíztat: Ha Isten országának üdvözült részesei akarunk lenni, akkor jót kell tennünk üldözőinkkel (akár gyilkosainkkal is). (Magyarán: Nem szabad őket sem önvédelemből, sem szeretteink védelmében megölni!)
De lássuk, mit mond minderről a katolikus Egyház Szent Tanítóhivatala! A lojálisan hívő egyháztagok által megkövetelt dogmák és fontos hit- és erkölcstani tételek közt számtalan kézenfekvő hitigazság nem szerepel. Hiszen az egyházon belül sok tanítást még sosem vontak kétségbe, dogmákat pedig általában tagadások ellen hoztak. Például ugyanezért nem dogma még maga Isten léte sem! Éppígy nincs dogma az emberölés tiltásáról, vagy a jogos önvédelemről sem; se pro, se kontra. A II. Vatikáni Zsinat a korszellem kihívása miatt természetesen foglalkozik e kérdéssel is, de nem dogmaként! A kitartás.hu érvelésében ugyanazt a módszertani hibát ismétli meg, melyet egykor, a Bokor mozgalommal szembeni érvelésében, (az Állami Egyházügyi Hivataltól kapott megbízásaként) a félzsidó ügynök-bíborosok, Dr. Lékai László, vagy Dr. Paskai László bíboros is elkövetett. Kiemel egyet a zsinat vonatkozó mondatai közül, mely a jogos önvédelem mellett teszi le voksát; vétkesen hallgatva a fejezet másik kitételéről, mely ezzel szemben épp a jogos önvédelem megtagadása mellett érvel! De hát akkor ellentmondana önmagának a zsinati szöveg? Távolról sem! Ugyanis itt nem az adott cselekedet (jogos önvédelem, vagy annak megtagadása) objektív erkölcsi értékeléséről van szó, csupán az elkövetők, a cselekvők szubjektív erkölcsi felelősségéről! Az objektíve erkölcstelen tett nem feltétlenült erkölcstelenség szubjektíve, az elkövető részéről. Lelkiismeretünk önhibánkon kívül eltorzulhat, s ez esetben is kötelesek vagyunk követni. Mi több, ez üdvösségünk záloga is egyben! (Vagyis természetesen Szálasi is helyesen, mert szubjektív lelkiismeretével harmóniában cselekedett, mikor kitartott a katonai védelmi harcban!) Csak a tisztítótűz hozza a személyben összhangba az objektívet a szubjektívvel. Ezért mondja a szöveg, hogy „megérthető” ez is, valamint az ellentétes magatartás is! (Ahogyan az egyház vonatkozó tanítása szerint egy tömeggyilkos, ateista kommunista, zsidó kannibál is üdvözülhet, ha azért tartja jónak és teszi amit tesz, mert mondjuk gyerekkorában szadista katolikus anyja, és hasonszőrű kapitalista apja kínozták, ezért téves jó szándékkal, a szülei fajtájától akarja megmenteni a világot! Egyébként, még ha igaz is lenne, hogy lenne valóban kizárólag védekező háború, akkor is szubjektív lenne annak megítélése, hogy ki mit tart annak. A világtörténelem összes agresszióját önvédelmi háborúnak és „megelőző csapásnak” idealizálta a támadó fél! Sőt utólag sem vált egységessé az egyes történelmi szituációk megítélése! Az agymosott közvélekedés szerint éppígy erkölcsileg mindig a győzteseknek volt igazuk!)
Számunkra is teljesen világos, hogy akár a nemzeti radikális oldalon, akár a keresztény testvérek között fentebbi meggyőződésünkkel és hitvallásunkkal kisszámú és elszigetelt rétegnek számítunk. Lelkiismereti meggyőződésünk ellenére tiszteljük és becsüljük a más hitet vallókat, és szeretetteljes párbeszéd keretében igyekszünk testvéreinket meggyőzni igazunkról. Részünkről a közös nevezőt a világválság eredete diagnózisa és a célok meghatározása jelenti. Ezekben lényegében egyformán gondolkodunk a nemzeti radikális táborral. Az egyetlen különbség a célt elérendő eszközök tekintetében van, de ez sajnos természetszerűen kizárja az egységes és közös cselekvési mód lehetőségét.
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready