Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában - olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Azt írták: a "hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként" tudomásuk szerint elsőként a "jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált".
A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.
Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, június 28-án lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.
Az első két hétvégén másfél százan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.
Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.
Hozzátette: "a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu", ugyanis a rendalapító, "Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon".
(MTI javítva)