Negyvenöt évvel megalakulása és másfél évvel Életzuhatag című lemeze után ad koncertet a Vágtázó Halottkémek október 8-án és 9-én az A38 hajón.
A Grandpierre Atilla által vezetett, sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszó VHK azon kevés zenekar közé tartozik, amelyiket a folyamatos megújulás jellemez. Az 1975-től 2001-ig létezett, majd 2009-ban újjáalakult csapat mostani dupla koncertjén a múlt megidézése mellett a jövő felé is tekint - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Mint írták, a VHK célja a kezdetek óta az, hogy minél több ember figyelmét felhívja az élet csodáira, a belső érzékelés fontosságára, az ismert és a létező világ közti szakadék létére. Mindezt a zenéjükkel, a szövegeikkel és közösségi összejövetelekkel próbálják elérni, és arra törekednek, hogy az általuk képviselt értékeket valló emberekkel szellemi közösséget alkothassanak.
A csütörtöki és pénteki koncertre számos meglepetéssel, két különböző műsorral készül a VHK. Az első napon egyrészt a nyolcvanas évekből és a másfél éve megjelent Életzuhatag című lemezről játszanak, másrészt arra kérik a közönséget, váljanak alkotótársukká: osszák meg velük a VHK szellemiségével összefüggő gondolataikat, ötleteiket. A második napon a "spontán közösségi zeneteremtésé" lesz a főszerep. A pénteki programot előzenekarként a pszichedelikus rockzenét játszó Swamp Creatures nyitja.
A Vágtázó Halottkémek 1975-ben alakult Budapesten egy baráti társaságból. A legelső felállásban Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. A rendszerváltásig a zenekar szinte folyamatosan be volt tiltva. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is. A VHK-nak 1988 és 2012 között nyolc albuma jelent meg. 2009-ben megalakult a Vágtázó Életerő, amely korábbi VHK-tagokból állt, végül újra aktivizálódott a VHK is.
A VHK-ban Grandpierre Attila mellett jelenleg Király Zoltán (dob), Köles Vazul (üstdob), Földi Tamás és Szűcs Antal Mór (gitár), Soós Lajos Szónusz és Sánta Kristóf (basszusgitár) játszik. A korábbi meghatározó tagok közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.
A dupla koncerten az A38-on kiemelt szerepet kap a biztonság, ezért létszámkorlát, kötelező maszkviselés, a beléptetésnél pedig testhőmérséklet-mérés is lesz.