A Demokratikus Koalíció (DK) a héten törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy duplázzák meg a családi pótlékot - jelentette be a DK frakciószóvivője.
Gréczy Zsolt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány arra hivatkozva duplázza meg Áder János köztársasági elnök másfél millió forintos fizetését, hogy az tíz éve nem emelkedett.
Egy egygyermekes család ma 12 ezer 200 forint családi pótlékot kap havonta, ami egy nagyobb csomag pelenkára is alig elég - hangsúlyozta. Ehhez képest Áder János köztársasági elnök egy hónap alatt további másfél millió forintot kap - tette hozzá.
Zoom
Gréczy Zsolt szerencsére a nácizásról sem feledkezett meg (kép: MTI/Máthé Zoltán)
A Fidesz-kormány nem családbarát, mert inkább megduplázzák "pártkatonájuk milliós fizetését", minthogy adjanak még tízezer forintot a magyar családoknak - jelentette ki.
A képviselőt kérdezték a kabinet családvédelmi intézkedéseiről, amire válaszul azt mondta, hogy azok egytől-egyig megbuktak. Amit "csoknak neveznek", azt sokan nem tudják felvenni, akik pedig felveszik, azok nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy azt vissza is kell fizetni - érvelt. Családbarát kormány-e az, amely megszüntette a lakástakarékot, aminek regnálása alatt csökkent a születések száma, ami kórházbezárásokról tesz közzé dokumentumokat és aminek hivatali ideje alatt hiány van gyermekorvosokból - kérdezett vissza.
A Gyurcsány-kormány családtámogatási rendszerére vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy megemelték a családi pótlékot, óvodákat és bölcsődéket építettek, iskolákat újítottak fel. Akkor a felsőoktatási tandíj nem 250-500 ezer forint volt szemeszterenként és nem vándorolt ki több százezer ember - tette hozzá.
Amennyiben a választók nagyra értékelnék a kormány intézkedéseit, akkor most Tarlós István lenne a főpolgármester és a Fidesz nem vesztette volna el a fővárosi kerületek többségét - tette hozzá.
Kikérték a véleményét arról, hogy a jobbikos Varga-Damm Andrea vasárnap állítólag hiteltelennek nevezte Gyurcsány Ferencet, aki bohócot csinált magából azzal, hogy videós blogot készít. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a jobbikos képviselő a Facebook-bejegyzéseiben tagadja, hogy ilyet mondott volna.
Jó úton jár a Mi Hazánk
Hangsúlyozta, az önkormányzati választáson sikeres volt az ellenzéki együttműködés és 2022-ben együttműködve váltják le a Fideszt. Hozzátette, mindenkivel együttműködnek, akivel csak lehet, kivéve a "Mi Hazánk nevű kriptofideszes náci szervezetet".
Arra nem tudott választ adni, hogy 2022-ben az ellenzék egy közös listát állít-e. Ez majd kiderül, az a lényeg, hogy Orbán Viktor megbukjon, mert "ezt a magyar nemzeti érdek" - fogalmazott.
(MTI)