Egy Alina Pash nevű ukrán rapper azt ígérte, különleges fellépéssel készül a Szigetre. Ígéretéhez híven a hétfő délutáni koncertjének fele tulajdonképpen kőkemény politikai kiállás volt Oroszországgal szemben, írja a Telex.
Zoom
Alina Pash (fotó: Ben Houdijk)
Ennek részeként a nő az Európa Színpadon széttépett egy fotót, amelyen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin fogott éppen kezet, a koncert előtt azt skandáltatta a több száz fős közönséggel, hogy "Shame on Russia!", később pedig a lebombázott Mariupolról, összedőlt épületekről és sebesült gyerekekről jelentek meg képsorok a kivetítőn. Egy ponton pedig ukrán fiatalok videóüzeneteit vetítették le a fesztiválozóknak.
Egy Tanya nevű, 37 éves nő például azt mondta, hogy először 2008-ban járt a Szigeten, és azóta még négyszer látogatott el a fesztiválra. Így folytatta:
Táncoltam veletek a Kaiser Chiefsre, és zokogtunk Mando Diao dalaira is, akik a szíriaiaknak szentelték dalaikat. Ahelyett, hogy veled táncolnék a nagyszínpad előtt, most katonai egyenruhát keresek fiaink és lányaink számára. Nap mint nap látom azokat a híreket, amelyekben Orbán Putyint és bűnözői rezsimjét támogatja. Ezt a háborút mi, ukránok biztosan megnyerjük, ti pedig, magyarok, úgy vonulhattok be a történelembe, mint az egyetlen európai ország, amely támogatja a gonoszt, támogatja Putyint és a bűnöző oroszokat.
Ki akarták tiltatni az oroszokat, de ha már nem sikerült, legalább zaklatták őket
Az utóbbi hónapokban nagyon sok orosz zenész koncertjét mondták le Európa-szerte az orosz–ukrán háborúra hivatkozva. A Szigeten viszont felléphetett az orosz DJ – akinek a koncertjén végül pfujolás nem volt, hatalmas tömeg viszont igen –, és más orosz előadók is voltak még a felhozatalban. Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője májusban azt mondta, nem lesz kulturális embargó, oroszok és ukránok is felléphetnek majd. Azt is hozzátette, hogy a Sziget továbbra is a béke mellett áll ki, és elítéli az orosz agressziót, valamint akciókkal és figyelemfelhívással is segítik az ukránokat.
Alina Pash erre színtiszta cinizmusnak nevezte, hogy Ukrajna támogatása mellett "legimitálják" az orosz előadókat is.
Pash múlt kedden a Facebookon azt írta, komolyan fontolgatta, hogy lemondja a szigetes koncertjét, de végül arra jutott, hogy "nagyobb veszteség lenne Ukrajnának, hiányozna az ország hangja egy ekkora fesztiválról", miközben az oroszokét lehet hallani. Mint írta, ugyanebből a megfontolásból nem akart botrányt csinálni azután sem, hogy az összes ukrán fellépő és ukrán zenei szervezetek is arra kérték a szervezőket, hogy mondják le az oroszok koncertjeit.
Pash azt is kiemelte, hogy ha az ideje engedi, elmegy néhány orosz előadó fellépésére, és mindent meg fog tenni, hogy "szégyenkezésre késztesse őket az invázió miatt". Ez végül tényleg így is lett, a vasárnap feltöltött Insta-sztorijaiban külön kitért a Party Arénában egymást követő két orosz DJ-duó, a Phlegmatic Dogs és a Volac koncertjére, utóbbira pedig a sztorija alapján több más ukránnal együtt el is ment, hogy oroszokat elítélő táblákat tartsanak a magasba.
Zoom
"Az oroszok gyilkosságok" - áll a szép angolsággal megfogalmazott feliratban
A közzétett videón egy ukrán zászlós lány látszik, aki egy "Az oroszok gyilkosok, háborús bűnösök" feliratú táblát tart a magasba a közönség és a színpad felé is, és egy ponton be is mutat a két orosz DJ-nek. A videón emellett látszik még egy "Állítsuk meg Terroroszországot, mentsük meg a világot" feliratú tábla is, és feltűnt egy "Oroszország terrorista" feliratú tábla is. A biztonsági őrök "próbáltak beszélni" velük, de kb. a koncert felében rendíthetetlenül tartották a táblákat. Pash egy másik sztorit is közzétett a táblákról, ahol ránézésre mindegyik látszott, de azt most már nem tudni, hogy pontosan mi volt rájuk írva, mert az Instagram gyűlöletbeszédre hivatkozva eltávolította ezt.
Szigetes elhatárolódás valamiért nem született - csak az izraeli zászló összefirkálása ügyében...
Kapcsolódó: K.O. a Szigeten