Ilyen alakokat futtatnak
egyes szennycsatornák
Egy bizonyos Cool TV nevezetű, a prolik által kedvelt kereskedelmi médiakloákán (az olcsó kabaré egyik fellegvára az itt látható gagyi Beugró, rendszeres szereplő az antimagyar Hajós is - a szerk.) 2010 első perceiben Benkő Dániel egykori lantművész botrányos Himnusz-átiratában gyönyörködhetett az újévet köszöntő nagyérdemű közönség. (Természetesen várjuk a beteg állat telefonszámát - a szerk.)
(A Cool az RTL Klub nevű magyarellenes szennykanális leányvállalata. Annyit megtehetnek az olvasók - miután a zsidók még egy Jobbtaxi miatt is őrjöngenek, hogy nem minden fillér az ő zsebükbe folyik - hogy lemondják a Cool-t tartalmazó tévécsomagot, vagy az egész kábeltévét. A 99%-a szenny és hazugság annak, amit tévé címén kapunk, igazi választási lehetőség magyar nyelven nincs. Zsidó 1-2-3-4 stb. csatorna, de facto. Esetleg írhatunk tiltakozó levelet a Cool-on hirdető cégeknek. Ez is egy csaló, törvényszegő cég: a csatornát mind Magyarországon, mind Romániában bejegyezték. 2006-ban a csatornán sugárzott Hungarikum című, antimagyar rajzfilmet övező botrányok és feljelentések hatására, a várható büntetés elől a televízió Erdélybe tette át székhelyét, azóta műsorát (papíron) onnan sugározza. Az IKO Románia, melynek anyavállalata, az IKO – MATÁV Média Holding Rt. 15%-os részesedéssel bír az RTL Klubot üzemeltető cégben, további kilenc másik magyar nyelvű gennyadót is üzemeltet - a szerk.)
Kapcsolódó: 
A hajdanán jobb napokat látott – Bakfark Bálint kiváló 16. századi zeneművészünk és más reneszánsz kori mesterek remekműveit interpretáló – Benkő újabban „szexsztárként” vált hírhedetté. A volt muzsikus mostanság ideális páciense lehetne Freud mesternek, minthogy az élet minden rezdüléséről szexuális képzettársításai támadnak, így aztán főállású bugyiturkászként formába öntött falloszával házal, meztelenül lép fel „előadóművészként”, s affélékkel büszkélkedik, hogy minden körülmények között képes az erekcióra, mintha ez rajta kívül bárkit is érdekelne egyáltalán.
Most azonban más jellegű botrányt kavart szexhősünk. Arra érzett késztetést, hogy, szembe köpve majd’ 15 millió magyart, nemzeti imánkat gyalázza, pontosabban „poénosítsa” az említett televízió újévi műsorában. Férfiúi büszkeségével és egy 19. század eleji jövevény galíciai kaftános vándorzsidó elszántságával házaló emberünk elmondta, hogy szándéka az volt, hogy letörölje a vastag porréteget Kölcsey művéről, s ezáltal közelebb hozza azt a fiatalokhoz, ezért – úgymond –, derűs tánczenévé alakítva a Himnuszt, bele-belefüttyögött és időnként trallázott is hozzá, a nézők katarzis élményét fokozandó, egyfajta zenei effektusként.
Mintegy megnyugtatásként: szexbajnokunk a szöveghez – legalábbis eddig – nem nyúlt. Benkő azt is elmondta, hogy a jövőben más nemzetek himnuszait sem fogja majd kímélni, s tervei között szerepel a szlovák himnusz feldolgozása, ezt követően pedig jöhet a székely, az örmény és a többi is. (Még ezt sem fogja megtenni, pláne a tót himnusz átiratát nem engedik adásba sem. Szabadon csak magyarok gyalázhatók - a szerk.).
Kíváncsisággal vegyes epekedéssel várjuk, vajon a "szex-szupersztár" egykor volt lantművész tervezi-e például az izraeli himnusz posztmodernizálását. Ihletadásképpen szerény javaslatunk a következő: a tradicionális héber zenei motívumok forradalmi újításként egy magasabb rendű harmónia szintjén ötvöződhetnének a Waffen-SS-indulók férfiasan kemény, harcias, a nordikus-árja világot megidéző ősi dallamvilágával.
Reméljük, hamarosan hallhatjuk és megcsodálhatjuk majd ezt a Benkő-féle újraköltést is.
Lipusz Zsolt – Kuruc. info

Tisztelt Kurucok!
A Benkő-témához szeretnék zenészként hozzászólni.
"A hajdanán jobb napokat látott - Bakfark Bálint kiváló 16. századi zeneművészünk és más reneszánsz kori mesterek remekműveit interpretáló - Benkő..." írja Lipusz Zsolt. "...amikor még maradandót alkotott a zenében..." - írja egy olvasó.

Nos, tudja meg mindenki, hogy a - zenész körökben Bunkó Benkőként emlegetett - "kolléga" egy sarlatán, egy zenei nulla, aki csekélyke tudását fajtajelleges, mérhetetlen arroganciával, nagypofájúsággal, gátlástalansággal igyekezett palástolni.
Bakfark-lemezeit szinte ütemenként kellett a Hungaroton stúdiójában összevágni. Ezeket a darabokat élő előadásban képtelen volt végigjátszani. A magyar komolyzenei élet szégyene, hogy ez a féreg valaha az Országos Filharmónia szólistájaként garázdálkodhatott országszerte.
Koncertjeit botrányok kísérték. Várpalotán például a kutyáját is magával vitte a színpadra(!), az elkezdett darabokat nem játszotta végig, mondván: most nincs ehhez kedve. A koncertet végül a közönség hangos felháborodása miatt félbeszakították.
Személyes "élményem": egy zenei kurzuson, még a '80-as években rádióriport-készítés közben leállíttatta a felvételt, majd iszonyú szellentés (magyarul egy k*rva nagy fingás) után kedélyesen vigyorogva körbenézett és szólt, hogy lehet folytatni.
Egy kubai turnén részegen levizelte a szálloda erkélyéről az alsóbb szinten lévőket.
E három példa csak csepp a tengerben a "művész úr" "életművéből", szakmai berkekben számtalan ehhez hasonló ocsmányságról lehet hallani. Szóval ne higgye senki, hogy itt egy valaha volt, lezüllött nagy művészről van szó!
Szebb jövőt!
Sz. K.

Köszönöm szépen zeneművész olvasónknak nemzeti himnuszunk meggyalázásáról szóló írásomhoz tett igen hasznos és fontos adalékokban bővelkedő kiegészítését.
Magam, más szakma képviselőjeként nem lévén bejáratos zenei körökbe, az elektronikus média és különféle szaklapok által értesülhettem csupán a "művész úr" tevékenységéről és muzsikusi jelentőségéről - miképpen utólag kiderült, teljesen hamis színben, hazug információkat kapva.

Ennélfogva Benkőre vonatkoztatva maradéktalanul igaz az az állítás, hogy a "király" meztelen. Teljesen immár...
Lipusz Zsolt

És az "alakítás":
 
Ajánló: A sok lelketlen antimagyar figyelmébe: Himnusz - Szózat!  (x)