Emlékműavatással és gyászistentisztelettel kezdődött kedden délután Kolozsváron az a megemlékezés, amelyet a "holokauszt áldozatainak" emlékére szervezett a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház.
Az "ártatlanság emlékművét", Adorjáni Endre kolozsvári származású szekszárdi szobrászművész alkotását az evangélikus-lutheránus püspökség belső udvarán avatták fel. A bronzszobor térdelő nőalakot ábrázol, akinek testét repedések teszik átláthatóvá. A szobor talapzatán a Non omnis moriar (Nem halok meg egészen) latin nyelvű Horatius-idézet olvasható. Az emlékművet megáldották az erdélyi történelmi magyar egyházak püspökei.
Zoom
Az evangélikus püspöki templomban tartott megemlékezésen Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes azt mondta, nem lehet tudni, mivel gazdagította volna városát, országát az a zsidó közösség, amely "odaveszett a náci haláltáborokban", "nélkülük azonban mindannyian szegényebbek lettünk".
Az RMDSZ elnöke a XX. század legnagyobb tragédiájának nevezte az ún. holokausztot. Hozzátette, ébren kell tartani az emlékezetet, hogy soha ne ismétlődhessen meg. Elmondta, minden korban a többség kollektív felelősséget visel a vele élő kisebbségért, és szabad csak akkor lehet az ember, ha a körülötte élők is szabadok.

Persze hogy nem Trianon jelenti neki a tragédiát, hiszen nagyon jól megél belőle
Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek és Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkésznek a zsidó közösség melletti kiállását Kelemen Hunor is, Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség vezetője és Latorcai Csaba, a magyar kormány kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is megemlítette beszédében.
A helyettes államtitkár elmondta, "a szolidaritás megnyilvánulása és a bűnösök elítélése hozzásegíthet a megbékéléshez". Schwartz Róbert "lelket melengetőnek" nevezte, hogy olyan megemlékezésen vehet részt, amelyet nem zsidók szerveztek.
A megemlékező istentiszteleten Adorjáni Dezső evangélikus püspök Káin és Ábel történetét idézve állapította meg, hogy a testvérgyilkosság a kultúrák, a civilizáció születésénél is ott volt. (Legalábbis a zsidóknál, érdemes összevetni Káin és Ábel történetét Hunor és Magor történetével - a szerk.)
A kolozsvári holokauszt-megemlékezés szerdán "tudományos konferenciával" folytatódott. Sejtjük, mennyire lehetett tudományos az órákon át tartó hazudozás és bűntudatkeltés...
(Kuruc.info - Krónika nyomán)