Az Őrvidék szó hallatán sokan csak legyintenek egyet, mondván, az már végleg elveszett. Amikor 2013-ban először hirdettünk kirándulást "Túra az ezeréves határon" címmel, sokan azt hitték, hogy Erdélybe vagy Kárpátaljára utazunk, meg sem fordult a fejükben, hogy nyugaton is van "ezeréves határ". Az Őrvidék lakói - magyarok, németek és horvátok - egykor mind a magyar Szent Korona hűséges alattvalói voltak. Ezt jelzi a területen ma is megtalálható számtalan magyar történelmi emlék. Dabas Dezső kutatásai szerint Burgenland 64 templomában találkozhatunk ma is magyar szentek ábrázolásival, köztük olyanokkal is, amelyek jóval Trianon után készültek. Ez jelzi, hogy a magyar szentek tiszteltét még ma sem sikerült teljesen kiölni a nyugati végek lakóiból. Somogyváry Gyula írásaiban „horvát szavú és magyar szívű” falunak nevezi szülőfaluját, az őrvidéki Fülest. A horvátok hűségét bizonyítja, hogy az 1921-es népszavazáson résztvevő szintén horvát ajkú Kópháza 70%-ban Magyarország mellett szavazott. De ne szaladjunk ennyire előre.

"Burgenland" sohasem képezett külön tájegységet, még kevésbé valamiféle önálló politikai szervezetet. Ez utóbbit hatalmi szóval és pángermán cseh mesterkedéssel erőszakolták rá az I. világháború után. A „Burgenland" fogalom használata 1922, az új osztrák tartomány létrejötte előtt történelmietlen. Az ausztriai politika (és ideológia), a történetírás, a néprajz és más tudományok képviselői sok esetben mégis az 1921. évet megelőző évtizedekben, századokban is Burgenlandról beszélnek, ami nem más, mint a tények durva meghamisítása. Például a második világháború utáni osztrák néprajztudomány vezető alakja. Leopold Schmidt (1912-1981) szerint Burgenland „tartomány a török hódoltság óta sokkal inkább az alsó-ausztriai osztrák kultúra része volt (sic!), mint magyarországié." A mostanában divatbajött Várvidék elnevezést (a "Burgenland" tükörfordítását), nem tartjuk szerencsésnek, mivel azzal kvázi mi is elismerjük az osztrák történészek fentebb jelzett manipulációit.

Testvérnépeink, a Kr. előtti szittyák négy, a hunok majdnem egy, az avarok három és a velük egyesülő Árpád-magyarok tíz évszázadon át mondhatták magukénak a Dunántúlt és benne a Lajta-Lapincs menti határvidéket, szemben az "osztrákok" száz évével.

A Kárpát-medence geopolitikai egységére utaló legrégibb, határozottan ismert határszakasz Pannónia es Noricum között húzódott. Ez a többször hullámzó országhatár, ha kimozdult a Lajta-Lapincs völgyéből, mindig nyugatra tolódott el; keletre csak egyetlenegyszer, akkor sem hódításként, hanem trianoni parancsként. A római, előtte pedig a kelta-noricumi határbeosztást a Kárpát-medence belseje felé irányuló természetes erők (folyók, utak) szabták meg. A Burgenlanddal jelölt földrajzi térség éppen ezért Pannóniához és nem az alpesi Noricumhoz tartozott. A mindössze fél évszázadig határul szolgáló Lajta mentéről Vespasianus a Becsi-erdő hegygerincére helyezi át a két tartományt elválasztó vonalat, tehát Pannónia Vindobónát is magába foglalta.

420-433 között a hunok veszik birtokba Pannóniát. Ekkor A Pannóniát Noricumtól elválasztó közigazgatási határ elveszti jelentőséget azáltal, hogy Noricum is a Hun Birodalom egyik tartománya lesz. 470-től kezdve a hunok fokozatosan kivonulnak a Kárpát-medencéből, de feltételezhetően egyes csoportjaik itt maradnak, és az avarok érkezésekor azokhoz csatlakoznak. Erre utalnak Ausztria ma is megtalálható Hain-Heun előtagú helynevei.

Az 568-ban megalakuló avar birodalom politikai határát is általában az Enns folyó képezte. Az avarok rendszeresen hadakoznak az őket folyamatosan támadó Frank birodalommal. Egészen 795-ig vissza tudják verni a támadásokat, de ekkor belháború tör ki közöttük, amelynek során megölik a kagánt és fővezérét. Ekkor a frankok meghódítják a Rábáig terjedő területeket, és megalapítják az Awarenmark, később Ostmark néven emlegetett őrgrófságot.

Árpád fejedelem hazatérő magyarjai a 907-es pozsonyi csata után végleg elfoglalják Pannóniát és uralmukat kiterjesztik a mai Morvaország, Stájerország egy részére, valamint Alsó-Ausztriára. A magyar gyepű határa ismét az Enns folyó lesz.

A hazatérés után a mai Burgenland területére székely és besenyő határőröket telepítenek le. Az így létrejött határőr települések kiváltságait királyaink többször megerősítik. Ezek a helységek nevükben ma is őrzik a határőrizetre utaló őr, gyepű, lő-lövő gyököket, ezért hívjuk e területet ma is Őrvidéknek.

976-ban II. Ottó császár felújítja Ostmark őrgrófságot mint a Bajor hercegség részét.

Szent István király uralkodásának kezdetére a nyugati határ fokozatosan visszaszorul a Lajta-Lapincs vonalára, de István visszafoglalja a Fischa és a Lajta közét, ami 1043-ig magyar fennhatóság alatt marad.

1156-ban a császár hercegség rangjára emeli Ostmarkot, és függetleníti Bajorországtól. Ettől kezdve Ostmark-Österreich 1918-ig hercegség.

1362-ben egy II. Ottokár és IV. Béla között korábban kötött békeszerződés miatt elveszítjük a nyugati végvárrendszerünk egy jelentős tagját, Feketevár erődítményét.

A török hadjáratok teljes falvakat rombolnak porig, a terület jelentős része elnéptelenedik. A magyarok helyére német és horvát telepesek érkeznek.

Az egész korra jellemzőek kisebb-nagyobb terület el-vissza csatolások, elzálogosítások, amelyről fontos kiemelni, hogy ezek magánjogi és nem közjogi ügyletek voltak, tehát közjogi vitáknál nem hivatkozhatunk rájuk. Pl. 1447-ben Luxemburgi Erzsébet jelentős területeket zálogosít el a Habsburg családnak, de ezeket Mátyás király 17 évvel később vissza is foglalja. Bécsi meggyilkolása után néhány vár ismét Habsburg kézre kerül. Ezeket az Esterházy család vásárolja vissza 1662-ben.

Ugyanígy a magyar nemesi családoknak, pl. a Pálffyaknak és az Esterházyaknak is voltak birtokaik a Lajta-Lapincs vonalától nyugatra.

A XVII. század második felében a Sárfenéki uradalom négy községéhez Alsó-Ausztriához kerül, de még a XIX. században is a Győri egyházmegye része, a pozsonyi országgyűlésen rendszeresen követelik a visszacsatolását.

1919-ben létrejön az első önálló "osztrák" állam, és Németországhoz akar csatlakozni. Az Antant megajándékozza Moson, Sopron és Vas vármegyénk nyugati sávjával, de cserébe megtiltja az Anschlusst. Ezzel egyúttal éket ver Magyarország és Ausztria közé, megakadályozva a Monarchia feltámadását. Ausztriának ekkor még nincs katonai ereje, hogy megszállja a területet. A terület birtokbavételét és magyar részről történő kiürítését az antant 1921. augusztus 28-ra írja ki. Ekkor kitör a Nyugat-magyarországi felkelés. A felkelők kiverik az osztrákokat, és megalakítják a november elejéig létező független Lajtabánság államot, ezzel kikényszerítve a velencei tárgyalásokat, ahol a magyar küldöttek folyamatos visszatáncolása miatt Sopronra és a környező 8 falura írnak ki népszavazást.

Nem veszik figyelembe a horvát ajkú népesség hűségét. A népszavazás győz, a terület magyar marad. 1923. január 10-én a második nyugat-magyarországi felkelési kísérletnek és a lakosság kitartó tiltakozásának köszönhetően újabb 8 vasi települést csatolnak vissza, majd március 8-án és 9-én egy területcsere-egyezmény következményeként Rőtfalva és Rendek településekért cserébe Ólmod és Szentpéterfa is hazatér.

A megszállt területeken megkezdődik az értelmiség elüldözése, később az ott született magyar történelmi személyiségek kisajátítása.

1938-ban virágokat dobnak a bevonuló Hitler lábai elé. Ausztria mint állam 1945-ig megszűnik létezni. Burgenland területét a Reichsgau Niederdonau és a Reichsgau Steiermark között osztották fel.

1945-ben rengeteg felbecsülhetetlen értékű magyar emléket elpusztítanak a bevonuló szovjetek. 1949-ben megkezdődik a vasfüggöny kiépítése, ami hosszú időre elszakítja az anyaországtól a még létező magyar kisebbséget.

1955-ben kivonulnak a szovjetek, így megkezdődhet az addig sohasem létező osztrák nemzettudat létrehozása. A burgenlandi svábok, hiencek a mosoni heidebauerek a soproni és kőszegi poncichterek mind németnek vallották magukat.

1956-ban rengeteg magyar emigráns érkezik Bécsbe, de sajnos nagyon rossz a kapcsolatuk az őshonos magyarsággal, akik próbálják keresni a kapcsolatokat a vasfüggönnyel elzárt anyaországgal.

1971-ben újabb csapás éri a magyarságot, a település-összevonások. 319 községből 138-at alkottak. Szinte minden magyar települést egy német többségűvel vonnak össze, így papíron ezeken a helyeken kisebbségbe kerül a magyar, elveszíti maradék önállóságát, és azóta is hanyatlik. A mosoni síkon még ma is rengeteg gémeskúttal, pußtával és tschardával találkozhatunk, de egymás között magyarul beszélő őslakosokkal már alig.

(Maderspach Kommandó)