Mielőtt a cikk leírására kerülne sor, engedjenek meg néhány gondolatot az ott olvasottakkal kapcsolatban. A Matolcsy által megadott táblázatok számottevő magyarázatot nem érdemelnek, lévén a főszerkesztő megfelelő mélységben kielemzi őket, azonban szeretném leszögezni, hogy a tanulmányban olvasottak ma már inkább számítanak történelmi érdekességnek, mint bármiféle társadalmi-politikai realitásnak, ezért óvva intek mindenkit attól, hogy messzemenő következtetések vonjon le belőle politikai fronton. A Matolcsy által akkor közzétett adatok mára már eltolódtak, s amelyről az író 1942-ben azt gondolta, hogy „szerencsére nem sikerült” (a ma már újra Romániához tartozó keleti nagyvárosaink elrománosítására gondolok elsősorban), 2022-re egy-két kivételtől eltekintve már igen.

A másik, ami feltűnő különbség 1942 és 2022 között, az a világ felgyorsulása, teljes átalakulása, az emberi felfogás változása. Matolcsy – joggal – még úgy gondolhatta, hogy egy-két évtized demográfiai téren „mélyreható változást nem okozhat” (nagyarányú kivándorlást vagy tervszerű telepítést kivéve – teszi hozzá), mára már ez a megállapítás egyáltalán nem állja meg a helyét, elég, ha a mobilitási lehetőségek kitágulását, a magyarság számarányának csökkenését, vagy a cigány lakosság (mesterségesen táplált) növekedését tartjuk szem előtt. Utóbbi a szakpolitikus korában persze még egy ismeretlen fogalom volt, ami maximum a rémálmaikban létezhetett, s amin akkor – tudniillik a Kárpát-medence európai népei közötti népesedési verseny – valóban sok múlott, mostanra már értelmezhetetlen, hiszen minden európai ország őshonos lakossága csökkenő népesedési tendenciákat mutat, és együtt robog a közös végzete felé.

Mégis, rendkívül érdekes a tanúja lenni annak, hogy pontosan 80 évvel ezelőtt – ami történelmi léptékeket nézve elképesztően rövid időnek számít – mennyit változott a világ és vele együtt mennyit változtak országunk, kontinensünk problémái is. S még azt merik mondani, hogy az idő nem relatív…

Jó okulást kívánok a tanulmányhoz minden kedves olvasónknak!

Az a felfogás és tapasztalat, hogy egy ország kormányzása annál nehezebb, illetve annál nagyobb bölcsességet kíván, minél több a nemzetisége.

Magyarország a Kárpátok medencéjében jelentős számú nemzetiséggel rendelkezett. Erre alapítva, a geopolitikai adottságokkal és történelmi küldetéssel mit sem törődő wilsoni „Európa-rendezés” a „népek önrendelkezési jogá”-nak hangzatos, de hamis elve alapján feldarabolták Magyarországot. Az igazi cél pedig az volt, hogy politikájuk végrehajtására megfelelő bázisokat teremtsenek.

Magyarországon – Nagy- Magyarországon – a magyarság abszolút többségben élt, sőt ma is az ezeréves ország területén a magyarság számaránya 53.7%. A kisebbségek aránya nagy volt, de vajon a páriskörnyéki békediktátumok által életre hívott „új országokban” jobb volt-e a helyzet? Egyáltalában nem!

Csehszlovákiában az uralkodó nemzetiség a szlovákok nélkül 1921-ben csak 49%-ot tett és csak az 1930-as népszámlálás tudta „felemelni” a csehek számarányát 51%-ra. A szlovákok számaránya 15.5%, a ruszinoké pedig 3.7% volt. Hogy ezeket a nemzetiségi százalékokat pedig nem lehet egyszerűen összeadni, azt Szlovákia politikai élete bizonyítja. A szlovákok ugyanis első perctől kewzdve önállóságot, függetlenséget, teljes autonómiát követeltek a Csehszlovák állam születésekor és azután is, amíg csak maga el nem szakadt zsarnok mostohatestvérétől.

Jugoszlávia uralkodó nemzetisége, a szerbek az új határok közé zárt összes lakosságnak csak 47.7%-át tette ki 1930-ban. A horvát „testvérek” pedig 23.3%-ot. Ez a két szám pedig – amely az államélet alapját alkotó többségi néphez vezetne – egyenesen összeadhatatlan, mert mint a közelmult eseményei mutatják, az ellentétek a nyilt ellenségeskedés véres pusztításáig fejlődtek.

Romániában pedig az elszakított Erdélyben a közel 2 millió magyar fölött akart uralkodni az a románság, amely Erdélynek kultúrát sohasem adott.

A népek önrendelkezési jogának hamis wilsoni elmélete tehát a gyakorlatban csúfosan megbukott. Éppen ezért az Új Európa átrendezésének alapjául minden tényezőt figyelembe kell majd venni, hogy erős fundamentumon nyugodt fejlődés indulhasson. Délkelet-Európa átrendezésében Magyarországnak döntő szerepe lesz, mert geopolitikai fekvése, történelmi multja és hivatása, népi rátermettsége, magas kultúrája mind olyan adottságok, amelyek a magyarságot hivatottá teszik arra, hogy a Kárpátok medencéjében uralkodjon. Mindemellett természetesen a magyarságnak minél szélesebb rétegére van szükségünk, hogy feladatát minél biztosabban oldhassa meg.

Ezzel kapcsolatban felvetjük a kérdést, mi a magyarság számaránya a megnagyobbodott mai Magyarországon?

Sajnos a legújabb időkre vonatkozó egységes adatok nem állanak rendelkezésre. Az 1941. évi népszámlálás eredményei még a nemzetiségi tagozódás szempontjából nincsenek feldolgozva. Ismeretes, a Csonkaország nemzetiségi viszonyai az 1930. évi népszámlálás alapján, az első bécsi döntés alapján visszatért felvidéki területek népesség viszonyai egy 1938-ban ezen a területen végrehajtott összeírás alapján, valamint az 1939. évben hazatért Kárpátalja nemzetiségi viszonyai, hasonló összeírás alapján. Nem ismeretesek azonban a második bécsi döntés alapján hazatért erdélyi és keletmagyarországi területek, valamint az 1941 tavaszán visszafoglalt Délvidék népesedési és nemzetiségi viszonyai. Tájékozást tehát csak a korábbi népszámlálás eredményei adnak. Az 1930. évi népszámlálások, amelyeket ezeken a területeken az utódállamok hajtottak végre, sajnos, nem voltak mentesek ezeknek az államoknak politikai törekvéseitől, sőt egyenesen azok szolgálatában álltak, minden erővel csökkenteni igyekezvén a kellemetlen „kisebbségek” számát.

A legobjektívebb a az egész ország területén egységesen végrehajtott utolsó „békebeli” népszámlálás ad leginkább megnyugtató képet a magyarság számarányát illetően. Bár az 1910. évi népszámlálás óta eltelt harminc esztendő bizonyos eltolódást teremthetett, de hangsúlyoznunk kell, hogy a demográfiai viszonyok terén egy-két évtized mélyreható változást nem okozhat, hacsak valamiféle kivándorlás vagy tervszerű telepítés a népesség állagát erősen nem befolyásolja. 1910 óta azonban ezek a körülmények nem voltak döntőek. Lássuk tehát először egyenkint a kérdéses országrészek nemzetiségi viszonyait, amelyből a mai Magyarország magyarságának helyzetét megítélhetjük.

A Csonkaország területén élő lakosság nemzetiségi viszonyaira nézve az 1910. évi népszámlálás adatai a következők:

magyar . . . 6,730.996    88.4%
német . . . . .  554.594      7.3%
szlovák . . . .  165.273      2.2%
román . . . . .    28.434      0.4%
horvát . . . . .    41.979      0.5%
szerb . . . . .     26.171       0.3%
ruszin . . . . .      1.133       0.0%
egyéb . . . . .    66.537       0.9%
__________________
Összesen: 7,615.117 100.0%

Az első bécsi döntés által visszacsatolt felvidéki terület lakossága 1,041.401 lelket számlált. 1910-ben ezen a területen még csak 869.299 lélek élt, amelynek nemzetiségi megoszlása a következő volt:

magyar . . . . . 751.951    86.5%
német . . . . .     17.354      2.0%
szlovák . . . . .   84.905      9.8%
román . . . . .          360      0.0%
horvát . . . . .          223      0.0%
szerb . . . . .              81     0.0%
ruszin . . . . .        8.941     1.0%
egyéb . . . . .        5.484     0.7%
__________________
Összesen: 869.299 100.0%

Ezen a területen, mint említettük, a visszacsatolás után 1938-ban népösszeírást végeztek, ennek eredményei a következők voltak:

magyar . . . . . 879.007   84.4%
német . . . . .     10.010     1.0%
szlovák . . . . . 123.864   11.9%
ruszin . . . . .     19.691     1.9%
egyéb . . . . .       8.829     0.8%
__________________
Összesen: 1,041.401 100.0%

A harminc év tehát nagy eltolódást nem idézett elő, legföljebb valamivel növekedett a hegyes vidékről lehúzódó szlovákok és ruszinok száma.

A történelem kereke gyorsan forgott és 1939 tavaszán újabb területek tértek vissza az ezeréves ország elrabolt testéből s az országhatár az Északkeleti Kárpátokban elérte a történelmi határokat. Az 1939 március-április folyamán visszatért kárpátaljai területeken 667.561 lélek élt. 1910-ben ezen a területen még csak 496.487 lélek lakott, amelynek nemzetiségi megoszlása a következő volt:

magyar . . . . . 63.025    12.7%
német . . . . .   57.435    11.6%
szlovák . . . . . 20.449      4.1%
román . . . . .   11.385      2.3%
horvát . . . . .       141       0.0%
szerb . . . . .         13        0.0%
ruszin . . . . . 342.029     68.9%
egyéb . . . . .     2.010      0.4%
__________________
Összesen: 496.487 100.0%

A kárpátaljai területeken a visszacsatolás után szintén hajtottak végre összeírást 1939-ben. Ennek az összeírásnak az eredményei a következők:

magyar . . . . . 57.562    8.6%
német . . . . .     9.340    1.4%
szlovák . . . . . 24.818    3.7%
ruszin . . . . . 498.290   74.6%
jidis . . . . .       61.092    9.2%
egyéb . . . . .   16.459     2.5%
__________________
Összesen: 667.561 100.0%

Az 1939. évi összeírás szembeötlő nagy eltérést az 1910. évi népszámlálás eredményeivel szemben a „német” kisebbség tekintetében mutat, mert az első világháború előtt a német, kidist beszélő zsidókat „németek” közé sorolták, akiknek a száma a „Kazárföldön” igen nagy. Ezt igazolja az is, hogy 1910-ben ezen a területen 63.324 „izraelita” vallásút találtak.

Kárpátalja kultúrális és gazdasági életében döntő szerepet játszó Ungvár és Munkács lakosságának azonban 79.8%-a, illetve 80.6%-a volt magyar abban az időben.

1940. év őszén a második döntés alapján visszatért erdélyi és keletmagyarországi területek lakossága 2.5 millió főt számlált, az 1910. évi népszámlálás 2.2 millió főnyi lélekszámával szemben. Ennek nemzetiségi megoszlása a következő volt 1910-ben:

magyar . . . . . 1,123.216    51.4%
német . . . . .        89.254     4.1%
szlovák . . . . .      12.809     0.6%
román . . . . .      919.690    42.1%
horvát . . . . .             350     0.0%
szerb . . . . .              240     0.0%
ruszin . . . . .        18.340     0.8%
egyéb . . . . .        21.647    1.0%
________________________
Összesen: 2,185.546 100.0%

Az erdélyi és a keletmagyarországi területeken, tehát a magyarság többségben élt s a románok számarányát – ezen a területen – még az 1930. évi román népszámlálás sem tudta feljebb „emelni”, mint 48.7%, bár a román nemzetiségi politika mindent elkövetett, hogy a magyarságot leszorítsa. Ezt mutatja az erdélyi nagy városok népesedési viszonya, ahol a magyarságot minden erővel visszaszorítani igyekeztek, amiről a magyarság 1910. és 1930. évi (romáén) népszámlálási eredményei számolnak be:

A magyarság számaránya %-ban
                           1910      1930
Kolozsvár . . . . .  83.3      54.3
Marosvásárhely  89.3      65.9
Nagyvárad . . . .  91.1      66.5

A húszéves román impérium sokat ártott, de megtörni, de még leszorítani sem tudta a magyarságot, igazolva azt, hogy a Kárpát-medence a magyarság élettere.

1941 áprilisában visszafoglalt délvidéki területeken 1931-ben (jugoszláv népszámlálás) 1,031.382 lélek élt. 1910-ben pedig 9452.868 főnyi lakosság, amelynek nemzetiségi megoszlása a következő volt:

magyar . . . . . 348.840   37.0%
német . . . . .   178.221   18.9%
szlovák . . . . .   30.153    3.2%
román . . . . .          374    0.0%
horvát . . . . .     87.994    9.3%
szerb . . . . .    150.336   15.9%
ruszin . . . . .     10.754     1.2%
egyéb . . . . .   136.196   14.5%
________________________
Összesen: 942.868 100.0%

Mint említettük, sem az erdélyi, sem a délvidéki területeken nem hajtottak végre népösszeírást a visszacsatolás után, mert az általános 1941. évi népszámlálás már küszöbön volt.

A visszafoglalt délvidéki területen a magyarság számaránya jóval nagyobb bármelyik más nemzetiségnél és az utána következő legnépesebb nemzetiséget is kétszeresen túlhaladta

Ha most a Csonkaország és a négy ízben hozzá visszacsatolt területek lakosságát és nemzetiségi megoszlását együtt vizsgáljuk, úgy azt találjuk, hogy a mai megnagyobbodott, középhatalommá lett Magyarország nemzetiségi viszonyai az 1910. évi népszámlálás alapján a következő volt:

magyar . . . . . 9,018.028   74.5%
német . . . . .      896.858    7.4%
szlovák . . . . .    313.589    2.6%
román . . . . .      960.243    7.9%
horvát . . . . .      130.687    1.1%
szerb . . . . .       176.841    1.5%
ruszin . . . . .      381.197    3.1%
egyéb . . . . .      231.847    1.9%
________________________
Összesen: 12,109.317 100.0%

A megnagyobbodott mai Magyarország területén 1910-ben 12.1 millió lélek élt s az 1941. évi népszámlálás előzetes adatai szerint ezen a területen ma 14.7 millió főnyi lakosság él. A fentiekből látható, hogy lényegbe vágó eltolódások az elmult évtizedek alatt nem következtek be, minek folytán a magyarság fenti számarányában természetesen a zsidók még bennfoglaltatnak. Talán éppen ennek figyelembevétele alapján mondta a kultuszminiszter ez év június 8-án a szegedi Horthy Miklós egyetem ülésén, hogy a megnagyobbodott Magyarországon a magyarság számaránya 71% s mellette nagyobb számban 6 nemzetiség él, valamennyinek számaránya azonban elenyésző a magyarság számaránya mellett. Természetesen tudjuk, hogy végleges, pontos eredményt csak az 1941. évi népszámlálás adatainak feldolgozása fog nyujtani, de a fenti eredményektől nagy eltéréseket nem igen adhatnak.

A kisebbségi kérdés fontosságát azonban nem szabad az egyes nemzetiségek viszonylag talán nagyon alacsony számarányával mérni. Magyarország jövőjének, politikájának tengelyébe az egészséges, bölcs nemzetiségi politikának kell kerülnie, hogy a nemzetiségek centrifugális erőhatását kikapcsolhassuk. Annál is inkább így van ez, mert a nemzetiségek népi ereje, szaporodásának üteme gyors. A román és ruszin lakosság 1000 lélekre vonatkoztatott természetes szaporodása ma is több, mint kétszerese a magyarság szaporodásának. Minden eszközt meg kell tehát keresni arra, hogy a magyarság népi ereje teljes egészében kibontakozhasson, hogy a Kárpátok medencéjében, de Délkelet-Európa átrendezésében is a reá váró feladatokat minél szélesebb és szilárdabb népi alapozottságon teljesíthesse.

(Megjelent az Új Európa című nemzetiszocialista folyóirat I. évfolyamának 10. (novemberi) számában, 1942. november 1-jén.)

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info