Szeptember 3-án, az esti órákban eddig ismeretlen tettesek másztak fel a III. Béla magyar királyt ábrázoló egész alakos szobor talapzatára, majd a Munkácsy-díjas Bartusz György szobrászművész által készített szobrot ledöntötték. Komárom város vezetősége a lakosság segítségét kéri a tettesek megtalálásában - írja a Felvidék Ma.
Zoom
Szerda délelőtt a város hivatalos közösségi oldalán jelent meg egy videó, amelyet a belvárosi Európa-udvar egyik térfigyelő kamerája rögzített kedd este, röviddel kilenc óra után.
Ezen az látszik, hogy két fiatal férfi egymást segítve próbál felmászni az egyik posztamensre, majd ezek után a szobor lezuhan, a tettesek pedig elhagyják a helyszínt.
A városi rendőrség nyomoz az értelmetlen pusztítást okozó tettesek ellen, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bárminemű információval tud szolgálni az esettel vagy az elkövetők személyével kapcsolatban, jelezze ezt a Komáromi Városi Rendőrségen. Egyúttal felszólítják a videón látható személyeket, mihamarabb jelentkezzenek a Komáromi Városi Rendőrségen.
Dénes Éva művészettörténész szintén a közösségi hálón jelezte, Bartusz György alkotása oly mértékben sérült, hogy valószínűleg soha többé nem kerül vissza a helyére. Véleménye szerint a bronzszoborhoz újból öntőmodellt kéne készíteni, ki kéne önteni azt, újból megmintázni a sérült részeket – a mester pedig már 91 éves, ráadásul nagyon költséges egy ilyen szobor kiöntése.