A 28 éves férfi elkötött egy autót, azonban 200 méter után árokba hajtott vele. A berettyóújfalui rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrségre 2019. augusztus 8-án 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Hencidán, az Irinyi utcában árokba hajtott egy személyautó. A rendőrök a helyszínre mentek, azonban a gépkocsit már csak üresen találták.
Zoom
Neki is a vérében volt a vezetés
Az egyenruhások adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként perceken belül megtalálták az autó vezetőjét egy közeli utcában. Elszámoltatták a helyi lakost, aki beismerte, hogy észrevette, hogy az autóban benne van a kulcs, és csak kocsikázni akart egy kicsit.
A járőrök előállították a férfit, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.
(Police)