A pénztárgép szalagját cserélte az eladó 2020. október 27-én 17 óra 50 perc körül, amikor egy számára ismeretlen férfi belépett az üzletbe. A nő - felnézve - figyelmeztette a vendéget, hogy nem visel maszkot, pedig az kötelező, a következő pillanatban azonban meglátta a kést az idegen jobb kezében.
A támadó a bevételt követelte, miközben nyomatékként kését benyújtotta a plexi fal alatt, hadonászva, ütögetve próbálta meggyőzni az eladót, adja át neki a kassza tartalmát. A nő az üzlet hátsó ajtaja felé lépett, elsőre azonban nem tudott kimenekülni, támadója visszalökte a félig nyitott ajtót. Némi dulakodás árán a nőnek sikerült mégis kitárnia, futásnak eredt, egy közeli büfénél kért segítséget.
Időközben a támadó a pult mögé ment, kimarkolt egy marék bankjegyet a pénztárgépből, majd egy éppen belépő vásárló mellett kisétálva elmenekült a helyszínről.
Az eladó nem sérült meg, a rabló közel 285 ezer forintot zsákmányolt.
A gödöllői rendőrök minden lehetséges tanút felkutattak, kikérdeztek, gyűltek az információk, szűkült a kör, hajnalra már tudták, ki az, akit keresniük kell, célirányosan indultak egy bagi címre. A cigányt elfogták, kihallgatásán beismerte tettét. A lakásán megtartott kutatás során a rendőrök a rabolt pénz egy részét megtalálták, a hiányzó összegből a 23 éves férfi - elmondása szerint - tartozását rendezte.
Az őrizetbe vett cigány ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását - derül ki a Police.hu-n olvasható közleményből.