Egy 53 éves nő ment be egy XI. kerületi kórházba 2023. január 12-én 13 óra 30 perc körül, majd az egyik osztály folyosóján felajánlotta az egyik ott sétáló betegnek, hogy visszakíséri az ágyához. A kórterembe érve a nő először teával kínálta a férfit, majd ellopta a telefonját, és távozott.
A sértett szinte azonnal észrevette, hogy nincs a szekrényén a mobilja, így szólt a nővéreknek, akik még az osztály területén megtalálták és kérdőre vonták az ismeretlen látogatót. Mivel a "feltételezett" elkövető nem tudott elszámolni a nála lévő telefonnal, értesítették a rendőröket.
Az újbudai járőrök még a kórházban elfogták a "feltételezett" elkövetőt, "R." Izabellát, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók az 53 éves nőt kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A mobiltelefon visszakerült jogos tulajdonosához - közölték feltételezett rendőrök a Police.hu-n.