Roma kisebbségi kulturális műsor Győrből. Friss videó, a zsaruk most kergetik az elkövetőket - írja a felvételt alig néhány perccel az eset után beküldő olvasónk.
Érdeklődésünkre közölte még, hogy ezek a cigányok már hónapok óta garázdálkodnak a győri vasút- és buszállomáson. Koldulnak, zsebelnek, drogoznak, verekednek stb. Új sláger a környékbeli kukákból a visszaváltható PET- és alupalackok kiszedése.
Az esemény az Arany János utcán, a Spar előtti téren történt.
Jellemző, hogy a mellettem lévő hölgy hívta a 112-t. Több perc után hallom, hogy mondja a hölgy, hogy amíg engem kérdezget, addig agyonverik az embert, meg hogy nem tudom, kik azok, és hogy nem megyek oda. Bár azt nem hallottam, mit mondtak a vonal túlsó végén, de a szokásos call centeres okoskodás és értetlenkedés lehetett, feltehetőleg azzal kombinálva, hogy a hölgy menjen oda, és csináljon rendet. A sértett is és az elkövetők is elmentek a helyszínről, de a sértett megállt egy másik közeli utca boltja előtt, ott találtak rá a rendőrök. A letépett ruhája egyértelmű volt. De, mint a felvételen is látszik, ő is belement a verekedésbe. Ránézésre az összes résztvevőnek minimum kinéz egy garázdaság.