Mosonmagyaróvár - A gyerekek állítólagos bántalmazását kérték becsmérlőleg számon a tanítónőn az egyik tanuló szülei tegnap a Haller-iskolában. A házaspár ellen garázdaság miatt indulhat eljárás, míg a szülők a pedagógust jelentették fel a rendőrségen.
 
Kisebb csetepatéval kezdődött a tanítás a Haller-iskola Bartók-tagintézményében tegnap reggel. Az egyik   lány szülei kérték számon az iskola egy pedagógusán, hogy állításuk szerint a tanár pénteken bántalmazta a gyereket. Az éles vita nyomán a rendőröket is kihívták az iskolába. Kurucz Elek és felesége – állításuk szerint – gyermekük többszöri bántalmazását elégelték meg, ezt tették szóvá. Az édesapa a Kisalföldnek elmondta: kislányuk negyedik osztályos a Bartók-tagiskolában, ahol állítása szerint több pedagógus keményebb módszerekkel fegyelmezi a gyerekeket. Legutóbb pénteken történt hasonló eset, amitől a szülőknél betelt a pohár.

Látlelet és feljelentés a tanító ellen

– Pénteken délután hazaérve mesélte el Izabella, hogy mi történt. Németórán valamiféle pontszerzős verseny volt, amikor a kislányom tett egy vicces megjegyzést, amire az osztály nevetni kezdett. A tanár erre azt mondta, fejezze be, mert „olyat kap, hogy leszáll a feje". A kislány erre azt mondta: „persze". A tanítónő ezután odament hozzá és kétszer olyan erősen tarkón vágta, hogy lefejelte a padot, majd rángatni kezdte. Izabella egész hétvégén fájlalta a fejét. Elvittük orvoshoz látleletet vetetni és feljelentést tettem a rendőrségen a tanár ellen a bántalmazás miatt.

– A pénteki esettel betelt a pohár, ezért tegnap reggel a feleségemmel bementünk az iskolába, hogy kérdőre vonjuk a pedagógust a történtek miatt. Kérdésünkre azt mondta, másként nem tudja fegyelmezni a gyereket és neveljük meg a kislányt. Ezután szó szót követett és elzavartak bennünket az iskolából. Azt is mondták, hogy kihívják a rendőröket. Mi szerettük volna ezt megvárni és nekik is elmondani a sérelmeinket, ám kiküldtek minket az épületből. Elismerem, hogy vannak problémák a kislány magatartásával, bár soha nem hívattak be bennünket emiatt az iskolába. Ám azt nem tudom elfogadni, hogy csak veréssel lehet fegyelmezni a gyereket – hangsúlyozta Kurucz Elek.

A szülők, mint mondják, a történtek ellenére nem szeretnék másik iskolába íratni a kislányt, hiszen néhány hónap van csak hátra a tanévből, azt követően pedig az ötödik osztályt már nem a Bartók-tagiskolában, hanem a Hallerben kezdi. Az eset után kislányukat kivették a napköziből és csak mobiltelefonnal engedik iskolába, hogy bármikor fel tudja hívni a szüleit.
 

Szép fajtajelleges papa, és hihetetlen "értelmet" sugárzó anya...

Megköpdösték és becsmérelték a pedagógust

Az esettel kapcsolatban Sárköziné Kollárits Edit, a Haller-iskola igazgatója lapuknak elmondta: egy házaspár ment be reggel az iskolába, ahol az egyik tanítónőt megköpdösték (Kuruc.info: a köpködés, leköpdösés, a tanárverés és a kődobálás mellett, tipikusan cigány nemzeti sport – lásd pl. EZT és EZT és becsmérlő, trágár kifejezésekkel illették. A kollégái ezért kihívták a rendőrséget, ám addigra a szülők elmentek az iskolából. Az igazgató szerint vélhetően garázdaság miatt eljárás indul a házaspár ellen. Sárköziné hozzátette: sajnálja, hogy a szülők nem keresték meg őt a problémájukkal, így nem is tudja, mi a konkrét panaszuk. Hangsúlyozta: eddig soha nem volt még ilyen gond az intézményben, noha közel ezer gyerek jár ide. Az iskola mindig is jó kapcsolatot tartott a szülőkkel, a felmerülő problémákat közösen meg tudták oldani, az iskola és a család együtt neveli a gyerekeket. Az igazgató bízik abban, hogy a tegnap reggel történt eset egyedi.
Mindkét fél panaszt tett

Megkeresésünkre a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság illetékese megerősítette mindkét bejelentés tényét. A panaszokat jelenleg vizsgálják.
Kuruc.info: eddig a Kisalföld cikke, amelyre bőségesen érkeztek a képet, finoman szólva, árnyaló olvasói reakciók. Az írás, mivel szerfelett cigányvédő lapról van szó (lásd pl. EZT és EZT - és még ennél durvábban fajvédő anyagokat is lehoztak!), még csak véletlenül sem említ bizonyos tényeket; ezeket a már említett olvasói hozzászólások tisztázzák (már amíg a Kisalföld, “jó” szokásához híven, ki nem cenzúrázza őket). Pl. azt, hogy az érintett Kurucz Elek nevű cigány és családja kb. húsz éve foglalkozik kurvafuttatással és lánykereskedelemmel. Még megtippelni sem tudjuk, mennyi életet tettek tönkre, mennyi erőszak szárad a lelkükön. És akkor ez a nyomorult véglény (copyright by SZDSZ-es Gusztos Péter) vádaskodik, hogy bántják a gyerekét...
Arról nem is beszélve, hogy finoman szólva nehezen hihető, hogy egy tanár ma, 2009-ben, a libsi “oktatáspolitika” terrorjában (ma senki se merne egy gyerekre kezet emelni, nem úgy, mint 30-50-100 éve) egy nyomorult beszólás miatt “kétszer olyan erősen tarkón vágja, hogy lefejelje a padot, majd rángatni kezdje” a purgyét. Melyik tanár, tanító lenne olyan hülye, hogy a börtönt kockáztassa, különösen, ha romáék bedobják a kapásból büntetést többszöröző rászístá kártyát? Komolyan gondolja bárki is, hogy kétszer úgy tarkónverne (tarkón merne verni) egy tanító egy gyereket, hogy az lefejelje a padot? Ugyan már, nincs olyan hülye széles e világon - egy ilyenbe a gyerek simán belehalhatna. Egyértelmű, hogy a mokka hazudik – de ez nem újdonság, minden bűnöző/putriscigány ezt teszi(lásd pl. “lehet, hogy ott se vótam”).

A fajvédő lap másban is csúsztat. A cikk eredeti címe pl. “Gyerekverésre pedagógusbecsmérlés?”. Aha, “becsmérlés” az, amiért aztán a rendőrség egyenesen garázdaság címszóval indít eljárást.
A Kisalföld újságírója azt sem “vette észre”, hogy a fenti képen jól láthatóan a lányon egyetlen egy kék folt vagy véraláfutás sem látható. Ha valóban igaz lenne az, amit hazudik (hogy úgy ráütött a tarkójára a tanár, hogy lefejelte a padot), akkor látszódnia kellene ennek is. Hasonlóképp nem fáradozott a fajvédő firkász a purgyé benyögése tartalmának kiderítésével: mi lehetett az a “vicces" beszólás?  Menj a k. anyádba”?Dugd fel magadnak, vén luvnya”? “A devla rágja ki a beled”? Tekintve, hogy az “értelmiségi” szülők maguk is elismerik, a szukának valóban voltak-vannak magatartási gondjai (nesze neked “nevelés” – elnézve a szülőket, ezektől nem is várható semmi jó), feltételezhető, hogy ez a “vicces" beszólás igencsak durva lehetett.
Apropó! Vajon miből futotta a láthatóan drága, fekete kocsira a háttérben? Vizsgálja ezt az APEH, vagy, jobb a békesség, bűnözőcigányhoz nem nyúlnak?
Érkeztek az adott osztályban tanuló gyerekek szüleitől származó olvasói hozzászólások is. Elmondták, az adott tanár soha senkit nem vert meg az elmúlt két évben. Így, ha itt egyáltalán volt is gyerek”verés” (maximum egy pofon), annak valószínűleg igen komoly oka lehetett.
Mosonmagyaróvárott amúgy nemcsak Kuruczék futtatnak kurvákat és foglalkoznak emberkereskedelemmel, hanem más cigányok is – lásd pl. EZT. (Bár egyáltalán nem kizárt, hogy az említett  F. János rokoni kapcsolatban van Kurucz Elekkel.)
Kuruc.info - A.S.
Frissítés (márc. 27. 8:54): Nem álljuk meg, hogy az autentikus cigány hangot (“K1”-ét) ne idézzük (az íróját “szépen” jellemző helyesírási hibák kijavítása nélkül) a hozzászólások közül, hadd lássa mindenki, milyenek, milyen “értékrendet” követnek valójában mokkáék:

“Nagyon felbátorodtatok igy az interneten keresztül, de ha személyessen kellene kifejteni a véleményeteket nem hiszem, hogy ugyanigy sikerülne. (Kuruc.info: a szokásos “bátor” cigányduma: “most bátrak vagytok, de ha 50 thesókának kellene, egyedül, a képébe mondani ugyanazt, akkor nem mernétek ugyanezt megtenni". Ami azt is jelenti persze, hogy önmaga is implicit elismeri: egy ilyennek a vége úgyis lincselés – a szokott cigány “problémamegoldás” és “konfliktuskezelés” – lenne.) Azzal amivel Ők foglalkoznak az NEKTEK soha nem fog összejönni akármennyit is güriztek. (Kuruc.info: arra vagy olyan marha büszke, hogy emberkereskedelemből, stricizésből jól megélnek Kuruczék? Látszik, mennyire kifordított az értékrendetek nektek, cigányoknak – egy átlagfehér, átlageurópai akkor sem csinálna ilyet, ha különben megtehetné…) De hogy fájjon a sok buzinak még valamit leirok nektek had egyen titeket a sárgairigység.Mig Ti itt buziskodtok a számitógép elött Ők valahol nagyon messze lógatják a lábukat valamelyik óceánba, koktélokat isznak és néger csajok legyezgetik őket.Ja még valamit: az iskolákról meg annyit hogy szerintem több végzettséggel rendelkeznek mint Ti itt összessen. (Kuruc.info: hahaha, ez a legjobb vicc…) Irjatok még mert nagyon jól elszorakozunk rajtatok !!!!!!!!!Üdv mindenkinek Tesvéreim Csak igy tovább tesókáim IMÁDUNK titeket!!

Sok buzi van itt, [Kurucz] Tesó ne hagyd magad elöbb utánna kellene nézni mi is történt, aztán pofázni a családról.
Sokan egész életetekben nem éritek el azt amit ez a család elért, csak irigykedjetek (Kuruc.info: mivel érték el? Emberkereskedelemmel? Kurvafuttatással? Erre vagytok olyan “büszkék”? Ha meg nem, hadd lássuk az illetők adóbevallását. Ugye, agysebészek? “Biztosan”.). Ami megtörtént az megtörtént, tisztelet a tanároknak, de mindig van kösztük egy egy buzi aki nem tanárként viselkedik, kiváncsi lennék ha valakinek a gyermeke foltokkal megy haza, vagy esetleg el is van törve a keze, és a tanárra panaszkodik, hogy akkor mit tenne, én biztos hogy nem csak csuláztam volna. (Kuruc.info: ahogy a szóban forgó szülők sem csak "csuláztak" – szimpla köpködésért nem fog a rendőrség garázdaság miatt vizsgálatot indítani. Ahhoz már tettlegesség kell (lásd pl. EZT vagy EZT)).

Hajrá Kurucz család.

Vigyétek végig."